Le a kalappal! Remek mérkőzésen lett Ligakupa-győztes a DVTK

Vágólapra másolva!
2014.05.13. 18:55
null
Futács szerezte a DVTK második gólját a döntőben (Fotók: Grnák László)
Kedden este rendezték a Ligakupa döntőjét, amelyben a hazai pálya előnyét élvező Diósgyőr 2–1-re megverte a Videotont egy roppant érdekes, izgalmas és színvonalas mérkőzésen.

LIGAKUPA, DÖNTŐ
Diósgyőri VTK–Videoton 2–1
Diósgyőr
, DVTK-stadion, 6000 néző. V: Andó-Szabó
DVTK: Rados – Vadász, William Alves, Debreceni, Husic – Gosztonyi (Batioja, 79.), Kádár (Grumics, a szünetben), Elek Á., Kosztics – Futács, Bacsa (Barczi, 90.). Vezetőedző: Tomiszlav Szivics
A kispadon: Rajics (k.), Vági, Egerszegi, Nikházi
VIDEOTON: Calatayud – Vinícius, Caneira (Nildo Petrolina, a szünetben), Juhász, Stopira – Oliveira, Sándor Gy., V. Gomes, Álvarez (Haraszti, 72.) – Zé Luís, Nikolics N. Vezetőedző: José Gomes
A kispadon: Tujvel (k.), Lupeta, Szolnoki, Kovács I., Gyurcsó
Gólszerző: Kosztics (8.), Futács (12.), ill. Juhász (69.)

Az első Diósgyőrben rendezett Ligakupa-döntőben az ebben a sorozatban először finalista hazaiak számítottak a trófea esélyesének a Videoton ellen, még úgy is, hogy a fehérváriak, amióta kiderült, hogy edzőjük, a portugál José Gomes távozik az idény végén, sokkal hatékonyabban futballoznak.

SZIVICS: ILYEN KERETTEL SEMMIT SEM NYERNI...
„Megértem, hogy egy kicsit idegesek – célzott a fehérváriakra a Sport TV-nek nyilatkozó Tomiszlav Szivics. – Ilyen kerettel, ilyen háttérrel semmit sem nyerni nem olyan szép dolog. A saját csapatomnak viszont gratulálok, bebizonyítottuk, hogy jó munka folyik nálunk, hoztunk egy trófeát Miskolcra. Nagyon büszke vagyok, és köszönetet szeretnék mondani fantasztikus közönségünknek.”
„A játékosaim azért voltak feszültek a végén, mert a Diósgyőr húzta az időt, a játékvezetők pedig ezt hagyták, illetve az ellenfél edzője sem viselkedett sportszerűen – reagált José Gomes, a Videoton vezetőedzője arra a felvetésre, hogy a fehérváriak kissé nehezen viselték a vereséget. – Ami a meccset illeti, egyéni hibáinkból két gólt szerzett a Diósgyőr, mi viszont sok nagy helyzetünkből csak egyet használtunk ki. Ilyen a futball.”

Olyan álomkezdésre azonban, amelyet csapata produkált, még Tomiszlav Szivics sem számított: előbb Zoran Kosztics talált kapuba négy védő közül, Senad Husic harcos előkészítése után (1–0), majd az egykori fehérvári Gosztonyi András futtatta az első gólban is oroszlánrészt vállalt Futács Márkót, aki nem hibázta el ziccerét (2–0).

Visszább állt az előnybe került Diósgyőr és kontrákra rendezkedett be, míg a Vidi nem tudott mit kezdeni tekintélyes mezőnyfölényével, egy szép Zé Luís megindulástól eltekintve komolyabb helyzetet nem tudott kialakítani az első fél órában. A fantasztikusan futballozó Husic hárította becsúszva a következő vendégziccert, majd kis híján gólt lőtt, de az ötös elől nem sokkal a bal sarok mellé gurította Gosztonyi indítását. Tartogatott még vendéghelyzetet a lüktető, színvonalas első játékrész, de Juhász Roland fejjel, Nikolics Nemanja pedig lábbal célzott rosszul.

A félidőben Nildo Petrolina és Miroszlav Grumics állt be egy védő, illetve egy középpályás helyére, és szerencsére semmit sem csökkent a mérkőzés lendülete, ezt jelezte egy újabb Nikolics- és egy Husic-helyzet, majd Ivan Rados kapta ki a jobb sarok elől Sándor György közeli csúsztatását.

KATTINTSON A KÉPRE, ÉS TEKINTSE MEG A LIGAKUPA-FINÁLÉ LEGJOBB KÉPEIBŐL ÖSSZEÁLLÍTOTT GALÉRIÁNKAT! (FOTÓK: GRNÁK LÁSZLÓ)
KATTINTSON A KÉPRE, ÉS TEKINTSE MEG A LIGAKUPA-FINÁLÉ LEGJOBB KÉPEIBŐL ÖSSZEÁLLÍTOTT GALÉRIÁNKAT! (FOTÓK: GRNÁK LÁSZLÓ)

Egyre jobban magára húzta ellenfelét a Diósgyőr, és ennek meg is lett a böjtje, a 69. percben Arturo Álvarez szabadrúgása után Juhász Roland második helyzetét már gólra váltotta. 2–1!

Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, fellelkesült a szépítő fél, többször is éppen csak megúszta az egyenlítést a házigazda, Szivics pedig 19-re alsót húzott, mert a hajrára egy újabb támadót küldött a pályára: Gosztonyit Augusto Batioja váltotta. Hamar igazolhatta volna az edzői húzás helyességét Bacsa Patrik, de elpuskázta ordító helyzetét.

Innen azonban már nem engedte ki kezéből a mérkőzést a Diósgyőr, Bacsa pedig nem önállóan, hanem (Andorka Péterrel) holtversenyben lett a sorozat gólkirálya – nos, ez utóbbi tény keveseket érdekelt a mérkőzés lefújása után, hiszen 34 év után nyert ismét kupát a DVTK, szurkolói pedig ehhez méltó ünneplést csaptak.

Juhász bírózott, Sándor a diósgyőri szurkolókat dicsérte. Szivics hősként tekint a játékosaira. Elek nem partiarc


Összefoglaló

A nagy csata után jöhetett az ünneplés és az elmaradhatatlan csapatkép a kupával
A nagy csata után jöhetett az ünneplés és az elmaradhatatlan csapatkép a kupával

A Ligakupa eddigi győztesei:
2008: Fehérvár FC
2009: Fehérvár FC
2010: DVSC
2011: Paks
2012: Videoton
2013: Ferencváros
2014: Diósgyőr

Összesen:
3: Videoton
1: DVSC, Paks, Ferencváros, Diósgyőr

A diósgyőri szurkolók nagy ünneplésben részesítették kedvenceiket
A diósgyőri szurkolók nagy ünneplésben részesítették kedvenceiket

PERCRŐL PERCRE

Ne feledjük, a DVTK bejutott a Magyar Kupa döntőjébe is.

Hazai oldalon önfeledt ünneplés, Gomes mester pedig nem győzi stábtagjait és játékosait csitítgatni. Tolongást láthattunk az edzői nyilatkozatok alatt is a kispadok környékén.

90. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

90. perc
Bacsa le, Barczi Dávid be.

Szivicset kis híján bántalmazza José Gomes egyik segítője....

90. perc Juhász Roland
lekönyökli Koszticsot, sárga ez is.

Radosnak nagyon fáj, naná, négy perc a ráadás.


89. perc Zé Luís
löki Radost a kapu előtt, sárga ez is.

87. perc
Rados összefut védőjével, Nikolics azonban 13-ról, jobbal eltöri a labdát.

86. perc Ivan Rados
húzza a vendégek idegeit és az időt, sárga.

83. perc Senad Husic
kap sárgát, mert ellökte Harasztit.

Bacsa Patriknál talán senki sem tett többet azért, hogy a Diósgyőri VTK bejusson a Ligakupa döntőjébe. A fiatal csatár nemcsak hogy – Andorka Péterrel holtversenyben – vezeti a sorozat góllövőlistáját, de mindkét negyeddöntőben és mindkét elődöntőben is szerzett egy-egy felbecsülhetetlen értékű gólt.

80. perc Bacsa! Ziccert ront, Futács remek passzát képtelen ellőni az ötösről a kifutó kapus mellett.


Tomiszlav Szivics már nyert kupadöntőt a Videoton ellen! 2011-ben, a fehérvári bajnoki cím évében a Kecskeméti TE edzőjeként 3–2-re nyert a Magyar Kupa fináléjában. Mostani játékosai közül Elek és Gosztonyi akkor még ellenfelek voltak.

79. perc Gosztonyi le, Augusto Alexis Quintero Batioja be.

78. perc
Rados véd gyönyörűen Haraszti bal oldali tekerésénél a bal sarok előtt, a levegőben úszva! Zé Luís pedig éppen csak lemarad a bal arok előtt Stopira beadásáról nem sokra rá.

77. perc
Alves! Fejeli ki a gólvonalról Nikolics hatméteres emelését.

75. perc
Bacsa meghúzza a balt, Sándor lemarad, de Juhász egy merész becsúszással kisegíti.

72. perc
Nildo löki Eleket, Gosztonyi ívelése megtalálja Debrecenit, de lesen.

71. perc Haraszti Zsolt
be, Álvarez le.

69. PERC SZÉPÍT A VIDI!
Álvarez ad be ballal egy szabadrúgást a 16-os bal csücske elől, a túlsó sarok előtt a Futács és Elek között berobbanó JUHÁSZ ROLAND egy lépésről a jobb sarokba lő, jobbal. 2–1!

68. perc
Debreceni ment két jobb oldali beadást is fejjel. Álvarez szöglete Zé Luísé, aki felszabadít tulajdonképpen saját maga elől.

A Diósgyőri VTK ugyan először jutott be a Ligakupa döntőjébe, de játékosai közül már többen is kupagyőztesek. Vadász Viktor 2008-ban, Elek Ákos 2009-ben a Videoton tagjaként győzött.

65. perc
Nikolics 17 méteres csavarása csemege a kapusnak.

63. perc Vítor Gomes
megröpteti Koszticsot egy könyökössel, sárga.

60. perc
Juan Calatayud sem rossz, kikapja a léc alól Gosztonyi 17 méteres, jobblábas lövését, a léc segítségével.

Törvényileg kellene megtiltani a Rados, Husic, Niko triónál gyengébb képességű légiósok leigazolását.

58. perc
Rados! Tolja ki Sándor közeli fejesét a jobb sarok elől egy jobb oldali Álvarez-szöglet után, majd fogja a lábaihoz tartó 13 méteres Vinícius-féle bombát is.

53. perc
Filipe Oliveira letalpalja Bacsa Patrikot, nincs sárga.

51. perc
Rados kap ki a bal sarok elől egy félmagas Stopira-lövést.

48. perc
Grumics jobbról be, Husic ballal, kapásból 12-ről nem sokkal a bal alsó mellé. HELYZETEKKEL KEZDÜNK!

47. perc
Nikolics teker jobbal a 16-os jobb csücske elől nem sokkal a túlsó sarok mellé, Zé majdnem belefejelt a labdába az ötösön.

46. PERC FOLYTATJUK!

46. perc
Még nem kezdünk, mert Kádár is elkezd szédikélni, le is kísérik a gyepről. Miroszlav Grumics jön be végül.

46. perc
Caneirát Nildo Petrolina váltja.

Futácsnak ez negyedik találkozása a Vidivel, második gólja, Kosztics mérlege 5/1. Husic első mérkőzése ez a Vidi ellen.

A hazai keret tagjai közül Elek Ákos, Gosztonyi András és Vadász Viktor is volt korábban a székesfehérváriak játékosa. Elek a Videotoból került be hajdanán először a válogatottba, öccse mindmáig a fehérvári klub tagja. Elek Ákos és Gosztonyi is tagjai voltak a 2011-es, Mezey György által irányított bajnokcsapatnak. Vadász Viktor édesapja hajdanán az UEFA-kupa-döntőbe jutott Vidi egyik pillére volt, a fiú 2010-ig öt élvonalbeli mérkőzésen szerepelt a Fehérvár FC-ben.

A Videoton FC a kupa történetének legeredményesebb szereplője, már háromszor is megnyerte a trófeát (az első két alkalommal még Fehérvár FC néven). José Gomes együttese tavaly is döntőt játszott, de hazai pályán elvérzett a Ferencvárossal szemben (mlsz.hu).

45. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

43. perc
Juhász fejel Debreceni mellől hat méterről kapura, a bal sarok előtt Rajics vetődve kiüti a félmagas, félerős labdát; majd Nikolics lő ballal 11-ről jócskán a jobb sarok mellé egy lecsorgót.

41. perc
Kosztics cselezget a jobbon, Álvarez szereli, az ellencsapásból az elalvó Alves mellett elszáguldó Zé Luís a kapust is kicselezi már, beadása azonban a védőké.

40. perc
Álvarez lő ballal a jobb felső fölé 12-ről, balról.

36. perc
Gosztonyit hiába üldözik keresztbe a pályán, Husic elé játszik a 16-os bal oldalától, a bevetődő Husic ballal a bal alsó mellé gurít nem sokkal, az ötös elől. NAGY HELYZET!

34. perc
Zé Luís, Kádár és Sándor György is keménykedik, utóbbi kettőt kell ápolni.

33. perc
Álvarez távoli szabadrúgása távolról sem jó.

32. perc
Zé Luís lefejel egy szabadrúgást Nikolicsnak, aki rosszul veszi azt át az ötös jobb sarka előtt, így amikor éppen lőne, a becsúszó Husic blokkolja.

30. perc
Vítor Gomes távoli lövése csemege Rajicsnak.

28. perc Stopira beadását Debreceni András Nikolics elé fejeli az ötösről, az ék ollózik 12-ről, gyönyörű mozdulattal, félfordulatból, jobbal, ám szerfölött pontatlanul.

26. perc Nikolics passzából Zé Luís három védőt is kicselez, de balra kisodródva a szöget jól záró, kivetődő Rajicsba lő, ballal.

25. perc Sok hűhó... Gosztonyi jobbal öt méternyivel teker a kapu fölé.

24. perc
Hazai szabadrúgás 31-ről, középről, Nikolics Nemanja segít távolságot mérni, kap is egy sárgát Andó-Szabó Sándortól.

Visszább állt a Diósgyőr, kontrái sem veszélyesek most, mezőnyfölényével nem tud mit kezdeni a Vidi.

21. perc
Stopira lövése sem sokkal jobb, sőt, inkább rosszabb.

20. perc
Rajics kiöklözi Álvarez újabb bal oldali szögletét, előtte Gomes lőtt távolról jócskán a kapu mellé.

16. perc
Vadász nem figyel, összehoz egy szögletet az ellenfélnek, Arturo Álvarez kornerét azonban kifejelik a védők.

14. perc
Kádár Tamást kell ápolni egy ütközés után, de tudja folytatni.

12. PERC KETTŐVEL MEGY A DVTK!
Gosztonyi az elalvó Stopira mellől jobbról FUTÁCS MÁRKÓT futtatja, Marko Caneira és Juhász Roland is lemarad, a hazai ék pedig az ötös jobb sarka elől ballal a hosszú alsóba teker. 20!

8. PERC VEZET A DVTK!
Senad Husic harcosan befut egy labdát a balon, közére adja azt estében, az ötös rövid sarka elől Futács Márkó beljebb sarkazza, ahol négy (!) védő közül ZORAN KOSZTICS jobbal a bal alsóba teker, mintegy hat méterről. 1–0!

Meglehetősen óvatosan kezd mindkét csapat.

5. perc
William Alves ment a balon becsúszva Zé Luís elől, majd blokkolja később az ék 17 méteres, jobblábas lövését is.

2. perc
A 16-oson belül álló Nikolics Nemanja fejéről Ivan Rados ölébe pattan a labda Paulo Vinícius ívelése után.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A hazaiak fekete-fehérben, a vendégek világoskék-fehérben.

Az olasz Tuttomercatoweb értesülései szerint a korábbi világbajnok játékos, Gennaro Gattuso mindenben megegyezett a Videotonnal, és ő lesz José Gomes utódja a vezetőedzői poszton.

A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK januárban fiatalon elhunyt kapusa vasárnap délelőtt, Miskolc város napján megkapta a város sportjáért-díjat, melyet édesapja, Rakaczki János vett át Kriza Ákos polgármestertől a Miskolci Nemzeti Színházban – adta hírül a dvtk.eu.

„Hallottam olyan véleményt, miszerint semmi rangja nincs a Ligakupának, én ezt másként látom – mondta a diósgyőri Gosztonyi András, aki a DVTK előtt éppen a keddi ellenfélnél, a Videotonban szerepelt. – Eljutottunk egy olyan sorozat döntőjébe, amelyben az összes élvonalbeli és NB II-es csapat érdekelt volt, így aligha kell szégyenkeznünk. Kedden éppúgy nyerni akarunk, mint utána a Magyar Kupa döntőjében, nincs jelentősége, hogy elsőre éppen a Videoton lesz az ellenfél. Szerettem Székesfehérváron futballozni, de most is jó csapatban vagyok. A Magyar Kupában már legyőztük a Vidit, ezúttal is arra készülünk."

A két csapat 55 bajnokit vívott, 17-szer a DVTK, 30-szor a Vidi nyert, 51, illetve 84 rúgott góllal. A Ligakupában 1 diósgyőri és négy fehérvári sikert regisztrálhattunk, 2, illetve 9 rúgott góllal, a Magyar Kupában ebben a kiírásban 1–0-s összesítéssel a DVTK jutott tovább.

Elek Ákos 89/12-es, Gosztonyi András 53/5-ös, Vadász Viktor 5/0-s mérleggel zárt a Videotonban.

JÖTTEK-MENTEK!
A Diósgyőrtől a Videotonhoz:

2004, Halgas Tibor
1999, Hompoth Balázs
1998, Kuttor Attila
1989, Kuttor Attila
A Videotontól a Diósgyőrhöz:
2012, Jeff Silva, kölcsönbe
2012, Gosztonyi András
2012, Elek Ákos
2005, Simon Attila
2005, Halgas Tibor

Eltiltott: a diósgyőri Eperjesi Gábor.

Sérült: a hazaiaktólLazar Marjanovics, a vendégektől Kleinheisler László.

„A szezon egyik legfontosabb mérkőzése lesz számunkra a Ligakupa-döntő. Az egész sorozatot, végig nagyon komolyan vettük, ennek megfelelően a mai döntőt meg akarjuk nyerni. Sajnos tavaly, hazai pályán nem sikerült megszereznünk az aranyérmet a Ligakupában, úgyhogy ez is plusz motivációt ad mindenki számára. Tudjuk, hogy a DVTK nagyon jó erőkből álló csapat, és bizonyára a hazai pálya előnye is számít valamit. Nagyon jó, izgalmas mérkőzésre számítok. A mai döntő megnyerése pedig újabb lökést adhat számunkra, hogy a bajnokság hátralévő mérkőzéseit is megnyerjük, és ezzel bebiztosítsuk a nemzetközi szereplésünk lehetőségét" – nyilatkozta a vidi.hu-nak a gárda csapatkapitánya, Marco Caneira.

„Csak a győztesekre emlékeznek – nyilatkozta a dvtk.eu-n a hazaiak mestere, Tomiszlav Szivics. – Azonban büszke vagyok a csapatomra, mindenre, amit eddig sikerült elérni, és bármilyen eredmény is születik a Ligakupa döntőjében, gratulálni fogok nekik. Nagy dolog eljutni egy sorozat döntőjébe és úgy vagyunk vele, ha már itt vagyunk, akkor szeretnénk meg is nyerni! "

A Videoton számára szinte hazai terepnek számít a Ligakupa, a fehérvári együttes éppúgy eljutott a sorozat fináléjába, mint az előző két esztendőben. Tavaly a Vidi saját pályáján, a Sóstói Stadionban játszhatott a Ferencváros ellen, ám 5–1-es vereséget szenvedett. Szebb emlék a fehérváriaknak a 2012-es döntő, a KTE-t Kecskeméten verte meg 3–0-ra a csapat, a gólokat Sándor György, Gyurcsó Ádám és Nikolics Nemanja szerezte.

„Ha már ott vagyunk a végjátékban, ráadásul hazai pályán futballozunk, természetesen nyerni akarunk – szögezte le Elek Ákos. – Úgy gondolom, színvonalas meccset játszunk majd, reményeim szerint a lefújás után kétszeres Ligakupa-győztesnek vallhatom magam. Ebben az idényben még nem kaptunk ki a Videotontól, remélem, ezt kedd este is elmondhatom majd. Hogy olyan csapat lesz az ellenfelünk, amely velünk ellentétben sorra nyeri a bajnoki mérkőzéseit? Tény, hogy míg a Vidi a legutóbbi négy találkozóját megnyerte, addig a Diósgyőr három fellépésen csak egy pontot szerzett, de nézhetjük ezt a kérdést onnan is, hogy ugyanebben az időszakban kétgólos hátrányból búcsúztattunk a várhatóan bajnoki aranyat nyerő Debrecent a Magyar Kupából. Nem száz, sokkal inkább százötven százalékot hoztunk ki a szezonunkból, de azon leszünk, hogy még szebb legyen az összkép."

Ebben az idényben már háromszor megmérkőzött egymással a két csapat, s a Videotonnak még nincs győzelme. Az őszi, diósgyőri bajnokin a Vidi kétszer is vezetett, a vége azonban 2–2 lett, majd három nappal később Fehérváron gól nélküli döntetlenre végződött a Magyar Kupában a párharc első felvonása. Egy héttel később a Diósgyőr Futács Márkó találatával győzött, és ha kedden is jobbnak bizonyul, trófeával gazdagodik. Azzal a kupával, amelyet a 29-szeres válogatott középpályás, Elek Ákos már egészen közelről ismer, 2009-ben éppen a Videoton alkalmazottjaként emelhette a magasba...

A billentyűknél: B. J.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A DIÓSGYŐRI VTK–VIDEOTON MAGYAR LIGAKUPA-DÖNTŐ ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik