Lanzafame: Úgy érzem, jókor vagyok jó helyen

Vágólapra másolva!
2018.10.16. 10:21
null
Lendületbe jött az olasz csatár, már hat gólnál jár az idényben (Fotó: Dömötör Csaba)
Rápihent a bajnoki folytatásra a Ferencváros olasz támadója, Davide Lanzafame, aki cirkuszba, állatkertbe viszi a kislányait, és élvezi a munkát Szerhij Rebrovval.

 

Szerdától teljes kerettel
Foghíjas kerettel dolgozott az elmúlt napokban Szerhij Rebrov. Az ukrán vezetőedző kénytelen volt nélkülözni a magyar válogatott keretéhez tartozó Dibusz Dénest, Varga Rolandot és Lovrencsics Gergőt, a macedón nemzeti együtteshez hazautazó Sztefan Szpirovszkit, a szlovén válogatottnál lévő Miha Blazicot, valamint az ukrán nemzeti csapatba Andrij Sevcsenko által behívott Ivan Petrjakot. A csapat ettől függetlenül nem lazított, a szombati, Soroksár ellen 1–1-es döntetlennel végződő felkészülési mérkőzés után is edzésben maradt. A keret szerdán lesz teljes ismét, akkor valamennyi futballista újra Rebrov rendelkezésére áll.

– Sikerült szusszanni a bajnoki szünetben?
– Igen, gyűjtöm az erőt a szezon hátralévő szakaszára – felelte a zöld-fehérek 31 éves olasz csatára, Davide Lanzafame. – December közepéig tart az idény, jó néhány találkozó vár még ránk, próbáltam magam felkészíteni a közeljövő feladataira.

– Már ha a három kislánya engedi.
– Na igen, a hétesztendős Sofia és a négyéves ikrek, Elizabetta, valamint Ana-Joel nem kevés elfoglaltságot jelentenek, de minden egyes pillanatot élvezek velük.

– Szigorú apukának számít?
– Mindent azért nem szabad a gyerekeknek. Odahaza komoly szabályrendszerünk van, abból nem engedünk. Nem azt mondom, hogy a feleségemmel, Claudiával túlságosan szigorúak vagyunk, ez azért mégsem katonaság, de igenis vannak olyan előírások, amelyeket be kell tartaniuk. Összességében azt hiszem, jó szülők vagyunk. Van érzékünk hozzá. Ráadásul nagyon szeretjük Budapestet, kikapcsolódásként sokszor viszem a lányokat állatkertbe, cirkuszba, kirándulni vagy éppen sétálni. És imádnak meccsekre is járni. Habár nem értik még a focit, a hangulat elvarázsolja őket.

– Hat gólt szerzett eddig ferencvárosi színekben. Ilyen kezdetről álmodott?
– Kár lenne tagadni, hogy időre volt szükségem, mire belemelegedtem. A szezon elején nem jöttek a gólok, igaz, akkor is azt hangoztattam, nem az a fontos, hogy lövöldözöm-e a gólokat, hanem hogy a csapat nyerjen. Tudom, egy csatárnak mennyire fontosak a gólok, és az önbizalmamnak is jót tett, hogy elkezdtem kapuba találni. Egyre jobban érzem magam a bőrömben, úgy érzem, jókor vagyok jó helyen.

Lanzafame igyekszik minél több időt tölteni a lányaival
Lanzafame igyekszik minél több időt tölteni a lányaival

 

– Szerhij Rebrov vezetőedzővel milyen a viszonya?
– Mondhatom, remek. Nagyon érti a szakmát, az edzések előtt és után is rengeteget videózunk, elemezzük az ellenfeleket, valamint a saját játékunkat is. Mindent pontosan elmond, kinek, mikor, merre kell mozognia ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Ez a mai modern labdarúgás alapja. Ha álmodból felkeltve is tudod, hogy bizonyos játékhelyzetben merre kell mozognod, máris nyert ügyed van.

– Sokak szerint nem azon a poszton futballozik, ahol a legtöbbre képes. A Honvédban annak idején szabadabb szerepkörben játszhatott, míg a Ferencvárosban csúcsékként sokszor háttal áll a kapunak. Jelent ez gondot?
– Egyáltalán nem. Ugyanúgy élvezem ezt a pozíciót, mintha egy sorral hátrábbról indulhatnék. A hat gól is azt mutatja, hogy csúcsékként is veszélyes vagyok. A nyáron új csapathoz, új közegbe kerültem, némi időre volt szükségem, hogy megszokja az újat.

– A hétvégén a Puskás Akadémia elleni idegenbeli mérkőzésen sárga lapjai miatt nem léphet pályára. Milyen lesz a lelátón üldögélni?
– Furcsa. Utálom a saját csapatom mérkőzését kívülről nézni. Ott ülök a lelátón, és nem tudok mást tenni, mint szorítani, drukkolni a társaimnak. Nehéz mérkőzés előtt állunk, de bízom benne, hogy sikerrel vesszük ezt az akadályt is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik