Labdarúgás: Amikor megint tűz lesz a szememben, akkor edzősködöm – Dárdai Pál

Vágólapra másolva!
2019.06.23. 09:04
A PMSC Öregfiúk Egyesület szombaton emléknapot tartott a pécsi klubhoz ezer szállal kötődő, tavalyelőtt decemberben elhunyt idősebb Dárdai Pál tiszteletére. Nem volt kérdés, hogy fia, Dárdai Pál örömmel fogadja a meghívást, a megemlékezést, egyetlen kikötése volt, futballal, mérkőzéssel emlékezzenek szeretett édesapjára. Amellett, hogy az NSO Tv-nek felidézett egy kedves történetet a gyerekkorából, beszélt arról is, mivel telnek manapság a hétköznapjai. Szóba került a magyar válogatott is. 

A Hertha BSC kispadjáról az előző idény végén távozott edző családjával Zamárdiból érkezett a mérkőzésre, a nyár nagy részét ugyanis az ottani nyaralójukban töltik.

„Most már többet alszom, nem kelek fel hat harminckor automatikusan, kezdek abba a fizikai állapotba kerülni, ami jólesik. Nem kell szenvedni, nem kell azon gondolkodni, mi és hogyan lesz. Minden frankó! – mondta Dárdai, aki korábban arról beszélt a Nemzeti Sportnak, hogy nem történik semmi különös azután, hogy már nem ő irányítja a berlini együttest. Úgy fogalmazott,«Én leszek a hétköznapi Pali.»– Berlinben és Zamárdiban is rendbe tettem a kertet, teljesen jól csinálom a dolgaimat. Amit meg nem tudok megcsinálni, azt a feleségem, Mónika kijavítja. Ha a gyerekek rendetlenséget csinálnak, azt ketten takarítjuk el, most legalább megbecsülöm, milyen fontos volt, amikor mindezt egyedül rendezte el.”

Elmondta, komoly ajánlata akadt bőven a Bundesligából és más külföldi bajnokságokból is, de mindenkinek megmondta, hogy most pihenni akar.

„Amikor megint tűz lesz a szememben, amikor belenézek a játékos szemébe, azt mondom neki, hogy ezt megcsináljuk, és ő ezt elhiszi, átérzi, akkor kell újra edzősködnöm. Most nem, kicsit elfáradtam, jólesik a pihenés, elvagyok.”

Bár a tévét vagy már három hete nem kapcsolta be, és a telefonját is csak ritkán nézi, a csoportját vezetőmagyar labdarúgó-válogatottEb-selejtező mérkőzéseittermészetesen figyelemmel követte. Videónkban azt is elmondja,milyennek látja most a csapatot, és melyik mérkőzés lesz a sorsdöntő.Emellett kitér arra is, hogykapott-e már jó pontyfogási tanácsokatSzélesi Zoltántól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik