KTE: „Az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.10. 21:41
Mindkét csapat győzelmi szándékkal lépett pályára a Kecskemét–Újpest mérkőzésen a labdarúgó NB I 14. fordulójában, az 1–1-es döntetlennek végül a vendégek edzője örült jobban.

„A körülményeket figyelembe véve az egy pont nem olyan rossz – nyilatkozta az Újpestet irányító Nebojsa Vignjevics a találkozót közvetítő Sport TV-nek. – A mérkőzés előtt rengeteg problémánk volt, a sérült játékosok miatt négy fiatal is ült a kispadunkon. A kiállítás után még nehezebbé vált a helyzetünk, utána már az egy pontra mentünk, és ezt sikerült megszereznünk. Győzni jöttünk, de a kiállítást figyelembe véve jó az egy pont, hiszen a Kecskemét erős csapat.”

„Győzni szerettünk volna, van egy olyan érzésem, hogy az első félidőben többet is tettünk ezért – értékelt az eltiltott Bekő Balázst helyettesítő kecskeméti segédedző, Visinka Ede. – Kapufánk és egy százszázalékos ziccerünk is volt, eldönthettük volna az első félidőben a mérkőzést. A második félidőben nem tudtunk élni az emberelőnnyel, nem tudtuk feltörni az Újpest tíz emberrel való védekezését.”Nebojsa Vignjevics a találkozót közvetítő Sport TV-nek. – A mérkőzés előtt rengeteg problémánk volt, a sérült játékosok miatt négy fiatal is ült a kispadunkon. A kiállítás után még nehezebbé vált a helyzetünk, utána már az egy pontra mentünk, és ezt sikerült megszereznünk. Győzni jöttünk, de a kiállítást figyelembe véve jó az egy pont, hiszen a Kecskemét erős csapat.”

„Győzni szerettünk volna, van egy olyan érzésem, hogy az első félidőben többet is tettünk ezért – értékelt az eltiltott Bekő Balázst helyettesítő kecskeméti segédedző, Visinka Ede. – Kapufánk és egy százszázalékos ziccerünk is volt, eldönthettük volna az első félidőben a mérkőzést. A második félidőben nem tudtunk élni az emberelőnnyel, nem tudtuk feltörni az Újpest tíz emberrel való védekezését.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik