„Az első lépés az volt a normális életünk felé, hogy az egyéni edzéseket újra az akadémián végeztük, múlt héten csütörtökön pedig újabb lépést tettünk, amikor az egész csapat részt vett egy koronavírusteszten, szerencsére mindenki tesztje negatív lett. Fontos volt ez a visszaigazolás, közelebb kerültünk a bajnokság újraindításához is.

Jelenleg a szükséges óvintézkedések betartásával dolgozunk, a múlt héten heti háromszor találkoztunk, s hétfőtől immár teljes csapatedzésekkel készülünk. Nagyon örülök, hogy újabb lépést tettünk a folytatás felé, ez testileg és lelkileg is fontos mindannyiunknak.

Magyarországon abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a vírushelyzet megengedi, időnként elhagyjuk a lakást, természetesen a szükséges körültekintéssel. A feleségem és a lányaim jól vannak, egészségesek, tünetmentesek vagyunk, aminek örülünk. Sajnos Olaszországban sokkal nehezebb az embereknek, még egy ideig biztosan be lesznek zárva az otthonukba, pedig már két hónapja ki sem tehették a lábukat a lakásból.

Már várom, hogy visszatérhessünk a normál kerékvágásba, és nemcsak azért, hogy a szabadságomat visszakaphassam, hanem mert ez a rendkívüli helyzet a gazdaságnak sem tesz jót. Vállalkozások, emberi életek mennek tönkre a járvány hatásaként.

A KoroNapló állandó szerzői: Baráth Botond (Egyesült Államok), Galló Vilmos (Svédország), Gulácsi Péter (Németország), Juhász Dorka (Egyesült Államok), Kemény Dénes (Magyarország), Krueger John-Henry (Egyesült Államok), Davide Lanzafame (Magyarország), Planéta Szimonetta (Franciaország)
Korábban: Ligetvári Patrik (Spanyolország), Pádár Krisztián (Oroszország), Vojvoda Dávid (Olaszország)

A KoroNapló korábbi bejegyzéseit IDE KATTINTVA tekinthetik meg!