KoroNapló: Örülök, hogy újra láttuk egymást a srácokkal – Lanzafame

DAVIDE LANZAFAMEDAVIDE LANZAFAME
Vágólapra másolva!
2020.04.24. 09:48
A Budapest Honvéd olasz csatára a házimunkából is kiveszi a részét, esténként pedig a Dunára néző erkélyükről feleségével gyönyörködik a naplementében.


„Általában reggel nyolc körül szoktam kelni, kávézom, illetve elkészítem a reggelit, utána indulhat a nap. Az edzéseim egy részét délelőtt elvégzem, illetve ettől a héttől hetente háromszor a Honvéd központjában tartjuk az egyéni tréningeket. Örülök, hogy újra láttuk egymást a srácokkal, természetesen betartottuk a biztonságos távolságot és az óvintézkedéseket. Az egyik ilyen edzésnap szerdára esett, és mire hazaértem Kispestről, a feleségem, Claudia elkészítette az ebédet, és együtt ült asztalhoz a család.

Általában a párom szokott főzni, de természetesen igyekszem segíteni neki, a vacsorát gyakran közösen készítjük el, ahogy a házimunkából is kiveszem a részem. Délutánonként együtt van a család, játszunk a lányokkal, segítünk Sofiának a házi feladatban, illetve edzünk is velük. Így jobban elfáradnak estére, és könnyebb elaltatni őket, de egyébként is azt látom rajtuk, hogy élvezik a közös családi programokat.

Kora este gyakran kiülünk a teraszra, szerencsére a Dunára néz a lakásunk erkélye, előfordul, hogy Claudiával iszunk egy pohár bort, és gyönyörködünk a naplementében. Fontos, hogy időt szakítsunk az ilyen programokra, érezzük jól magunkat, és töltsünk minél több időt egymás társaságában. Vacsora után esténként meséket, filmeket, sorozatokat nézünk, aztán jöhet az alvás.

Az Olaszországban élő rokonaim közül szerencsére mindenki egészséges. Ott sajnos rosszabb a helyzet, mint Magyarországon, viszont bizakodásra ad okot, hogy csökkent a napi halálozások és fertőzések száma. Nagyon bízom benne, hogy hamarosan tovább javul a helyzet.”

AKoroNaplóállandó szerzői:Baráth Botond(Egyesült Államok),Galló Vilmos(Svédország),Gulácsi Péter(Németország), Juhász Dorka (Egyesült Államok),Kemény Dénes(Magyarország), Davide Lanzafame (Magyarország) Planéta Szimonetta(Franciaország).
Korábban: Ligetvári Patrik (Spanyolország), Pádár Krisztián(Oroszország,Vojvoda Dávid(Olaszország).

A KoroNapló korábbi bejegyzéseitIDE KATTINTVAtekinthetik meg!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik