A Fradi és a Videoton fej fej mellett vonul a tabella elején, hátul hat csapat vív élet-halál harcot a kiesés ellen, tehát tizenkettőből nyolc csatázik, s még hátravan hét forduló – izgalmas a mi kis tucatbajnokságunk.

Csak éppen meglepetésre nem számíthatunk.

 
„Dühítő, hogy válogatott szintű játékostól is méterekre pattan a labda"

Elvégre mi abban a szenzáció, ha a Fradi nyeri a bajnokságot? A pénz-paripa-fegyver szentháromság és főként az eddigi meccsek alapján semmi. A Vidivel hasonló a helyzet. A másik oldalon – és most erről lesz szó – a búcsútól remegő hat csapat mindegyike rászolgált arra, hogy a második vonalban folytassa, kinél ilyen, kinél olyan okok miatt. Itt nem játszik, hol erősebb a keret, ha a bajnokság végén a Haladás, a DVTK, a Puskás Akadémia, a Balmazújváros, a Mezőkövesd vagy a Vasas fölött húzzák meg a vonalat, legfeljebb a szimpátia alapján sajnálkozhatunk, az eredmény valós voltát nem lehet vitatni.

Már csak azért sem, mert a játékosok (edzők?) tudása kevés ahhoz, hogy egy-egy társaság megbízhatóan szerepeljen, nem létezik stabil átlag, az egyik fordulóban így, a másikban úgy teljesítenek a csapatok.

Tort ül a kontraforma.

Ami a szombati fordulót illeti, a nemrégiben még éppen a megbízhatóságával tüntető Paksot saját edzője döngölte földbe, miközben a Haladás „csupán” egyben volt, a DVTK-nak sikerült két perc alatt romba döntenie a reményeit, a Balmazújvárosban így lehetett napi hős a már leírt Rudolf Gergely. A Puskás Akadémia sem bírta megőrizni előnyét, a Mezőkövesd futballistái ritkán látták a Vidi térfelét, de ezúttal nem kaptak gólt, csak a Vasas hozta a papírformát, a játékosok továbbra is szavakkal harcolnak (április 13., Remili Mohamed: „Nem tehetjük meg a szurkolóinkkal…” és „Ne temessenek még minket…”)

Minden megtörténhet, az ellenkezője is. Azt viszont már most is tudni lehet, hogy az elitnek búcsút intőknél sehol sem a szerződéseket aláíró elöljárók viszik el a balhét, a játékosok is alig, mindenütt az edzőkön csattan az ostor. Miközben aligha mondható el, hogy például Bódog Tamás (ő főként), Pintér Attila, Horváth Ferenc vagy éppen Kuttor Attila ne érdemelné meg a figyelmet. (Michal Hippről keveset tudok, Michael Oenning határeset).

És már most jó tudni, jövőre minden kezdődik elölről, oda és vissza.

Ez legalább stabil.