Kondás: Nincs jelentősége az őszi elsőségnek

Vágólapra másolva!
2011.10.31. 08:34
null
Kondás Elemér és Supka Attila csapata is egy ponttal gazdagodott vasárnap (fotó: Szabó Miklós)
Két mérkőzés maradt vasárnapra a labdarúgó NB I 14. fordulójából: a rangadón a DVSC-TEVA hazai pályán nem bírt a Budapest Honvéddal (1–1), a Ferencváros pedig idegenben győzte le 2–0-ra a Siófokot. Az alábbiakban a találkozókat követő reakciókból szemezgettünk.

DVSC-TEVA–BP. HONVÉD 1–1

Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője: – Saját közönségünk előtt természetesen győzni akartunk, ám masszív ellenféllel találkoztunk, így ezúttal nem sikerült három pontot szereznünk. Emiatt természetesen kicsit csalódott vagyok, bár akadt a mérkőzésen néhány olyan tizenegyesgyanús szituáció, amelyet vissza kell majd nézni. Az egyenlítő gól után akadt egy rövid időszak, amelyben fölénk kerekedtek a kispestiek, ám szerencsére gyorsan rendeztük a sorokat. A végjátékban a Honvéd már csak a védekezésre koncentrált, ám így is akadtak lehetőségeink a győztes gól megszerzésére.

A Loki szakvezetője röviden reagált arra is, hogy az egy pont megszerzésével gyakorlatilag őszi bajnok lett a debreceni csapat. „Ennek nincs jelentősége, hiszen nagyon hosszú a bajnokság, még tizenhat forduló áll előttünk, továbbra is gyűjtögetnünk kell a pontokat ahhoz, hogy elérjük célunkat” – mondta Kondás.

Supka Attila, a Honvéd vezetőedzője: – A hazai mezőny egyik legerősebb együttesével játszottunk, mégis maradt bennem némi hiányérzet, hiszen akár három pontot is szerezhettünk volna. Ha a gólunk után bátrabbak vagyunk, csatáraink befutnak az üres területekre, akár még nagyobb meglepetést is okozhattunk volna. Ami pedig a játékvezetőn számon kért tizenegyeseket illeti, velünk is előfordult, hogy nem olyan döntés született, amelyet mi szerettünk volna. Ez is benne van a játékban.

TORGHELLE: REÁLIS A DÖNTETLEN



SIÓFOK–FERENCVÁROS 0–2

Ifj. Mihalecz István, a Siófok vezetőedzője: – Sajnos azt kell mondanom, hogy a látottak alapján teljesen megérdemelt a Ferencváros győzelme. A legnagyobb baj talán az volt, hogy a játékosok nem mertek futballozni. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy harminc percnek kellett eltelnie ahhoz, hogy hármat-négyet passzoljunk az ellenfél térfelén. Tény, a második félidőben, annak is a második felében volt az első igazán veszélyes lövésünk. El kell ismernem, esélytelenek voltunk a pontszerzésre. Tíz perc után görcsössé vált a játékunk, és ez önbizalomvesztésbe csapott át. A játékosoknak sokkal jobban kell hinniük magukban ahhoz, hogy a folytatásban eredményesek legyünk.

Détári Lajos, a Ferencváros szakmai igazgatója: – Elégedett vagyok, mert a csapat megvalósította, amit előzetesen megbeszéltünk. Jól és taktikusan futballoztak a pályára küldött játékosok, így megérdemelten nyerte meg a csapat ezt a mérkőzést. A védekezést jól megoldottuk, a Siófoknak nem is akadt gólszerzési lehetősége, és különösen tetszett, hogy mindenki alárendelte magát a csapatérdeknek. Jova Levente a szünetben azért egy percre beszaladt öltözőbe, de utána ment is vissza pályára, mert hideg volt, és bemelegedve akarta folytatni. Többek között erre is utaltam, amikor az alázatot emlegettem…

MÉRKŐZÉS UTÁNI NYILATKOZATOK

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC-TEVA 14 10 4 29– 9 +20 34
2. Győri ETO FC 14 10 1 3 23–12 +11 31
3. Budapest Honvéd 14 7 3 4 26–17 +9 24
4. Diósgyőri VTK 14 7 3 4 22–17 +5 24
5. Videoton FC 14 7 2 5 20–12 +8 23
6. Pécsi MFC 14 6 5 3 21–24 –3 23
7. Kecskeméti TE 14 6 4 4 24–19 +5 22
8. Paksi FC 14 5 5 4 29–30 –1 20
9. Vasas SC 14 3 7 4 13–16 –3 16
10. Lombard FC 14 4 3 7 14–19 –5 15
11. Haladás 14 4 3 7 15–21 –6 15
12. Ferencváros 14 4 2 8 13–15 –2 14
13. Újpest FC 14 4 2 8 20–25 –5 14
14. Siófok 14 2 7 5 10–13 –3 13
15. Kaposvári Rákóczi 14 1 9 4 17–23 –6 12
16. Zalaegerszegi TE FC 14 4 10 12–36 –24 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik