Kuttor: Felőlem ki is jelölheti az MLSZ a nemzetközi kupaindulókat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.06.25. 11:12
null
A Mezőkövesd vezetőedzője, Kuttor Attila a Loki elleni meccsen, és azt követően is nagyon feszült volt (Fotó: Szabó Miklós)
Szerdán befejeződött a labdarúgó NB I utolsó előtti, 32. fordulója – összegyűjtöttük, hogyan értékelték a látottakat a szakvezetők.

MEZŐKÖVESD–DEBRECENI VSC 0–1

A Mezőkövesd vezetőedzője, Kuttor Attila már a meccset követő televíziós interjúban is ingerült volt, azt mondta (mint már idéztük): „Mérkőzések óta ki akarnak minket végezni”. Ezt követően a sajtótájékoztatón is szóvá tette a játékvezetők ténykedését.

KUTTOR ATTILA, a Mezőkövesd vezetőedzője
– Hogyan értékeli a látottakat?
– Elismerés illeti csapatomat, de le kell szögeznem, mi nem tudunk ellenszélben haladni… Az utóbbi hetekben és ezen a mérkőzésen is meglehetősen furcsa játékvezetői döntések születtek. Szabályos gólt vettek el tőlünk, ellenfelünk kezezett a tizenhatoson belül, mi pedig kaptunk egy lesgólt. Furcsa döntéseket hoznak, ilyen volt például Berecz Zsombor eltiltása is. No de az ellenszél ellenére is itt vagyunk, hajtunk, felőlem akár ki is jelölheti az MLSZ a nemzetközi kupákban induló csapatokat.

– Mi valósult meg a taktikai elképzeléseiből?
– Szinte minden! Játékosaim mindent elkövettek a siker érdekében, jól kezelték a helyzetet.

– Mit gondol, elúszik a bronzérem?

– Jól küzdöttünk, beszorítottuk ellenfelünket, helyzeteket is kidolgoztunk, és nem győzöm hangsúlyozni, szabálytalan góllal veszítettünk. Minket nem az érdekel, hogy ezüst- vagy bronzérmet kapunk, mindig a legjobbat akarjuk nyújtani, azt szeretnénk bemutatni, mennyit fejlődtünk. A legszörnyűbb az, hogy nem tudok mit mondani a játékosaimnak.

KONDÁS ELEMÉR, a DVSC vezetőedzője
– Mi a véleménye a mérkőzésről?

– A Diósgyőr legyőzése után ismét léptünk egy lépcsőfokot, szombaton következik a harmadik, akkor kell igazából megmutatni, hogy mit tudunk. Nagy szükség volt erre a sikerre, játékosaim egymást is segítették, pedig erős és veszélyes ellenféllel csatáztunk. Az eredményhez kellett némi szerencse is, szerintem a szurkolók élvezetes találkozót láttak.

– Maradt önben valamifajta hiányérzet?
– Ezúttal a három pont megszerzése volt a fontos! A játékunk nem volt csillogó, sokszor kapkodtunk, eladtuk a labdát, és elmaradt a körültekintő építkezés. Ilyen szituációban természetesen nem könnyű teljesíteni, ezért nem is marasztalhatom el játékosaimat, akik bizonyos esetekben az egyszerű, de biztos megoldásokat választották.

– A záró fordulóban mit vár?
– Mostantól a Paks elleni mérkőzés lebeg a szemünk előtt. Sok sérültünk van, lesz sárga lap miatt hiányzó is, de bírni kell! Egyetlen cél vezérel bennünket, ki akarjuk harcolni a bennmaradást. A saját kezünkben van a sorsunk, így mi határozhatunk a jövőnkről.

BP. HONVÉD–KAPOSVÁR 4–2

PISONT ISTVÁN, a Bp. Honvéd vezetőedzője
– Hogyan látta az összecsapást?

– Kellett a győzelem, szükségünk volt a három pontra. Próbáltunk az ellenfél térfelén labdát szerezni s gyors akciókat vezetni. Birtokolni akartuk a labdát, ez sikerült, majd érkezett az első gólunk is. Sajnos ezután kissé visszaestünk, türelmetlenül játszottunk.

– Mi lehetett ennek az oka?
– A végjátékba sokszor hiba csúszott, többször rontottunk, s egyenlített is a Kaposvár. Sajnos tompábban futballoztunk, nem mindig találtuk a ritmust. A Rákóczi előtt le a kalappal, Waltner Róbert jó munkát végez, hajtja, űzi a játékosait, mentálisan erős a csapata, ezt ellenünk is bizonyította.

– Mi a véleménye Gazdag Dániel góljáról?
– A zsenialitás kategóriájába tartozik, amilyen gólt szerzett. De ez nem meglepő, a Puskás Akadémia ellen is láthattunk tőle hasonlót, akkor is „megbökte” a labdát. Jellemző rá a kreativitás, a virtuozitás, élményszámba menő és fontos gólt szerzett. Magas meccsszámnál jár Ivan Lovric és Djordje Kamber, kétszázig és százötvenig nem lehet csak úgy véletlenül eljutni. Jó ilyen hozzáállású futballistákkal együtt dolgozni.

DISZTL LÁSZLÓ, a Kaposvár vezetőedzője
– Miként értékelné a mérkőzést?
– Változatos meccset láthattunk, sok góllal és gólhelyzettel. Próbáltuk birtokolni a labdát, ezt több-kevesebb sikerrel meg is valósítottuk. A második kapott gólunknál éppen ápolták a védőnket, így senki sem lépett ki Hidi Patrikra, aki gólt szerzett. Bár két góllal is vezettek a hazaiak, nem adtuk fel, szépítettünk, s volt lehetőségünk arra, hogy egyenlítsünk. A végén a kispestiek lekontráztak minket, azt viszont nem értettem, hogy a gólszerző miért mutogatott kifelé.

– Nyilván Tonci Kukocra gondol.
– Igen, tűrhetetlen, hogy egy légiós így viselkedjen. Feszült volt a hangulat, nehezményeztük, hogy megállás nélkül kifelé mutogat ez a játékos, és ezért figyelmeztetést sem kap a játékvezetőtől. Nem tudtuk hová tenni, hogy Tonci Kukoc miért dumált a kispadunk felé. De a lényeg, hogy megpróbáljuk élvezni a hátralévő egy bajnokinkat.

– Tudni valamit a jövőről? Szombaton véget ér a bajnokság, folytatják a munkát Waltner Róberttel?
– Erről egyelőre nem tudok nyilatkozni.

MOL FEHÉRVÁR–FERENCVÁROS 1–0 (kedden játszották)

JOAN CARRILLO, a Mol Fehérvár FC vezetőedzője
– Hogyan látta az összecsapást?
– Boldog vagyok, hogy így alakult a két búcsúzó játékos utolsó hazai bajnokija, Juhász Roland és Vinícius is megérdemelte, hogy győzelemmel köszönhessen el a drukkerektől. Fontos futballisták távoznak, szép sikereket értünk el együtt korábban, s azóta még jobb, még érettebb labdarúgókká váltak. Ráadás, hogy Juhász Roland góljával nyertük meg a meccset. Összességében megérdemelten győztünk, több helyzetet alakítottunk ki.

– Kik pótolhatják a távozó duót a jövőben?
– A klub azért erre már hónapok óta készül, Kovács Zoltán sportigazgató sokat dolgozott és dolgozik azért, hogy ne legyen problémánk. Kétségtelen, kiemelkedő tudású játékosokat kell pótolnunk, ami nem lesz egyszerű feladat. Nyugodtan várom a fejleményeket, ugyanis a jelenlegi keretünk is elég erős.

– Miként tekint az utolsó, Zalaegerszeg elleni bajnokira?

– Mindig fejlődni és nyerni szeretnénk. Kedd este még a játékosainkat ünnepeltük, szerdától már azon dolgozunk, hogy miként nyerhetünk a ZTE otthonában.

SZERHIJ REROV, a Ferencváros vezetőedzője
– Miként értékeli a mérkőzést?
– A Fehérvár jobban akarta a győzelmet, számos helyzetet alakított ki. Próbáltunk változtatni, de nem jártunk sikerrel, az utóbbi mérkőzések terhelése látszott a csapaton. Be kellett vetnem friss és fáradtabb futballistákat is. A legfontosabb, hogy senki sem szenvedett sérülést, ez létfontosságú a jövőre nézve, hiszen hamarosan kezdődik a felkészülés és a következő idény is.

– Mi a véleménye a fiatalokról? Ammar Ramadan és Csontos Dominik is kapott fél órát.
– Mindkettejüknek van jövőjük, remek, hogy lehetőséget kaphattak. Igaz, csak fél órát, de minél több játékpercet kell nekik adni.

– Hogyan várja az utolsó, Mezőkövesd elleni szombati mérkőzést?
– A szurkolóink megérdemlik, hogy jó és élvezetes meccset láthassanak a hét végén. Garantálom, hogy harcos társaság lép pályára a Kövesd ellen. Tudjuk, hogy a harmadik helyért nagy csata zajlik, így természetesen motiváltak leszünk. Hangsúlyozom azonban, nem szabad elfelejtenünk a játékosok pihentetését sem.

TOVÁBBI MESTERMÉRLEGEK (katt a címre!)

PAKS–DVTK 4–2

„Negyven ponttal a bennmaradásért harcolunk" – a paksi edző egyetért Kuttorral

KISVÁRDA–PUSKÁS AKADÉMIA 1–1

Ez a pont lehet, hogy a legfontosabb lesz az idényben – Hornyák Zsolt

ÚJPEST–ZTE 2–1 (kedden rendezték)


Először dühös voltam Risztevszkire, mert nem volt a posztján – Predrag Rogan

NB I, 2019–2020, 32. FORDULÓ
JÚNIUS 23., KEDDHELYSZÍNNÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
Mol Fehérvár FC–Ferencváros 1–0
Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó6392Berke Balázs
Újpest FC–ZTE FC 2–1Budapest,Szusza Ferenc Stadion2636Vad II István
JÚNIUS 24., SZERDA
Mezőkövesd–Debreceni VSC 0–1
Mezőkövesd,Városi Stadion3190Andó-Szabó Sándor
Bp. Honvéd–Kaposvári Rákóczi 4–2Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion1982Antal Péter
Kisvárda–Puskás Akadémia 1–1
Kisvárda,Várkerti Stadion2875Pintér Csaba
Paksi FC–Diósgyőri VTK 4–2 Paks, Paksi FC Stadion1891Bogár Gergő
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 32 22 7 3 57–24 +33 73
2. Mol Fehérvár FC 32 18 8 6 55–28 +27 62
3. Puskás Akadémia FC 32 13 12 7 50–40 +10 51
4. Mezőkövesd Zsóry FC 32 14 8 10 42–30 +12 50
5. Budapest Honvéd 32 12 8 12 35–42 –7 44
6. Zalaegerszegi TE FC 32 11 9 12 50–43 +7 42
7. Diósgyőri VTK 32 12 5 15 40–50 –10 41
8. Újpest FC 32 11 7 14 40–45 –5 40
9. Paksi FC 32 11 7 14 45–52 –7 40
10. Kisvárda 32 11 6 15 40–43 –3 39
11. Debreceni VSC 32 11 5 16 47–56 –9 38
12. Kaposvári Rákóczi FC 32 4 2 26 27–75 –48 14

AZ NB I UTOLSÓ FORDULÓJÁNAK MENETRENDJE

Június 27., szombat
15.15:
ZTE FC–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
17.30: Diósgyőri VTK–Kisvárda (Tv: Duna World)
17.30: Újpest FC–Kaposvári Rákóczi
17.30: Debreceni VSC–Paksi FC (Tv: M4 Sport)
20.00: Ferencváros–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
20.00: Puskás Akadémia–Bp. Honvéd (Tv: Duna World)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik