Kleinheislert a Fradinál is vissza kell fogni – lassítania kell!

Pór KárolyPór Károly
Vágólapra másolva!
2017.03.02. 20:00
null
Kleinheislernek bizonyos játékhelyzetekben nagyobb belső nyugalomra lenne szüksége (Fotó: Szabó Miklós)
A hétvégi Újpest–FTC derbi előtt a Nemzeti Sport Online kétrészes mini sorozattal készül, amelyben mindkét csapattól egy-egy lehetséges kulcsjátékossal foglalkozunk. Az első részben a Fradiból a télen a német Werder Brementől kölcsönvett Kleinheisler Lászlóval. Mi az ő igazi erőssége, hogyan lehetne ő a derbi egyik hőse?

 

MIT MUTATNAK KLEINHEISLERRŐL A SZÁMOK?

A Nemzeti Sport Online-on már az első tavaszi bajnoki fordulót követően foglalkoztunk azzal, hogy a statisztikák szerint Kleinheisler László igazi erőssége nem abban mutatkozhat meg a Ferencvárosban, hogy gólokat lő, gólpasszokat ad, hanem a támadóharmadban történő labdaszerzésekben, visszatámadásokban, az azokból történő játékindításokban.

Ezt támasztja alá, hogy a DVSC és a Videoton ellen, a két meccsen lejátszott 173 perc alatt, az InStat Football statisztikái alapján csupán egy lövése volt (amit blokkoltak), és egy közvetlen gólhelyzetet teremtő passza, viszont volt 28 megnyert párharca (a 42-ből) és tíz labdaszerzése is, ezek egy támadó játékostól jónak mondhatók (szemben a lövési kísérleteinek és kulcspasszainak a számával).

Kleinheisler statisztikái és jegyzett megmozdulásai a pályán a DVSC ellen (Forrás: mlsz.hu/InStat Football)
Kleinheisler statisztikái és jegyzett megmozdulásai a pályán a DVSC ellen (Forrás: mlsz.hu/InStat Football)
Kleinheisler statisztikái és jegyzett megmozdulásai a pályán a Videoton ellen (Forrás: mlsz.hu/InStat Football)
Kleinheisler statisztikái és jegyzett megmozdulásai a pályán a Videoton ellen (Forrás: mlsz.hu/InStat Football)

A Honvéd ellen az utóbb említett erényeit már kamatoztatni is tudta a Ferencváros: az 51. percben Kleinheisler párharcot nyert, illetve labdát szerzett a Honvéd térfelén, és ebből indult az a támadás, ami Lovrencsics Gergő beadásából a Fradi második gólját, Böde Dániel találatát eredményezte.

HOGYAN LÁTJÁK ŐT A SZAKEMBEREK?

„Tisztában vagyunk Kleinheisler László képességeivel – elemezte a Nemzeti Sport Online kérdésére a középpályás játékát Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője. – A Honvéd ellen a második félidőben ezeket már meg is tudta mutatni, amikor szabaddá tudta játszani magát. Nagyon sok kilométert megtesz egy-egy mérkőzésen, rengeteget fut. Még fiatal, és bizonyos játékhelyzetekben nagyobb belső nyugalomra és rutinra lesz szüksége, de eljön az az időpont, amikor robbanni fog, minden adottsága megvan ehhez.”

A ferencvárosi szakember értékelése sok helyen egybecseng azokkal a véleményekkel, amiket már tavaly, a brémai szerződéskötéskor megfogalmaztak vele kapcsolatban Németországban, illetve, amit Andreas Möller, a magyar válogatott másodedzője is mondott róla egy interjúban, aki szerint Magyarországon majdnem eltékozolták a tehetségét.

A Werder szakmai stábja, illetve a csapatot korábban irányító Viktor Szkripnik is azt emelete ki vele kapcsolatban, hogy direkt keresi a párharcokat és a labdavesztések után azonnal visszatámad. Ugyanakkor nem elég hatékony a játéka. „Aránytalanul sokat fut, ahhoz képest, amennyi hasznot ez hajt a csapatnak" – mondta róla Möller. És erről beszélt most Doll is: „Sokat kell tanulnia. Mindent nagyon gyorsan, a legnagyobb sebességgel akar megoldani, de vannak helyzetek, amikor célszerű lassítani, leállítani a labdát, összejátszani másokkal."

Ugyanakkor az FTC vezetőedzője hangsúlyozta, jó úton jár a középpályás.

„Sok inger, külső hatás érte őt az elmúlt egy évben, ezekből tanulni tud. A Honvéd ellen a második félidőben már nagyon jól nézett ki az, amit a pályán művelt. Különösen az, ahogy a második gól előtti helyzetet előkészítette” – véli Doll, aki szerint a jövőben is az ilyen szituációk megoldásában lehet leginkább a csapat segítségére a középpályás.

MI A VÉLEMÉNYE A MENEDZSERNEK?

A játékost képviselő T&M menedzserirodánál is egyetértenek azzal, hogy nem a gólok száma lehet az, amivel Kleinheisler a leginkább felhívja magára a figyelmet.

JÖN!
Ő lehet a lilák egyik nyerőembere! A derbit felvezető kétrészes mini sorozatunk második fejezetében az Újpest montenegrói U-válogatott csatárával, Mihailo Peroviccsal foglalkozunk majd. Miközben Magyarországon nagyon kevés tehetséges centert találni, Perovicsot immár évek óta szépen építgetik Újpesten, legutóbb gólt szerzett a Haladás ellen, hosszú távon is meghatározó játékossá érhet.

„Szakmai kérdésekben nem szeretnénk állást foglalni, mert az a vezetőedző feladata. Ugyanakkor egyetértünk Thomas Doll-lal abban, hogy Kleinheisler László nagyon dinamikus, nagy sebességgel hajtja végre a feladatokat, ami kiemelheti az NB I-ből, viszont kicsi higgadtsággal képes lehet szintet lépni, és ami a legfontosabb, hogy ehhez állandó játéklehetőségre van szüksége, amit a Ferencvárosban meg is kaphat" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Tolnai Tamás.

„Minél több percet tölt a pályán, annál jobb döntéseket tud majd hozni. Jelenleg ugyanis kevesebb felnőtt meccs van még a lábában, mint amennyi ilyen idős korára szükséges lenne” – figyelmeztetett a játékosügynök.

Való igaz, hogy Kleinheisler 22 éves korára még csak 89 bajnokit játszott a felnőttek között. Ebből 18-at a Bundesligában, 27-et viszont a honi NB II-ben. Ha a 89-hez hozzáadjuk a 11 válogatott meccsét, akkor is csak száznál tartunk. Miközben például a szerb Lazar Markovics, aki mindössze egyetlen hónappal idősebb Kleinheislernél, 135 felnőtt meccsnél jár a bajnokikat és a válogatott találkozókat számolva, vagyis több mint egy szezonnyi fórban van. Ráadásul nem mindegy, hogy míg Markovics a legtöbb meccsét a portugál, az angol és a török élvonalban játszotta, addig a Ferencváros középpályása az NB I-ben és az NB II-ben.

„Kleinheisler estében a robbanást nem a gólokban kell elsősorban várnunk. Nem abban tűnhet ki, hogy élre áll a góllövőlistán, hanem abban, hogy kellő agresszivitással labdákat szerez, ahogy a Honvéd ellen, és aztán olyan passzokat ad, amelyekből támadásokat építhet a csapata. Ezeket az erősségeit, a dinamizmusát kell minél inkább megmutatnia, és ahogy rutint szerez, egyre több kulcspasszt tud adni, egyre hatékonyabban tud részt vállalni a támadásépítésben" – összegzett a menedzser.

A középpályás akár már szombaton, az Újpest ellen is kamatoztathatja legfőbb erényeit, hiszen a derbi hangulata, hőfoka kimondottan illik Kleinheisler temperamentumához, a nagy munkabírására kiváltképp szükség lehet a találkozón.

NB I, 2016–2017, 22. FORDULÓ
MÁRCIUS 4., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
15.30: Mezőkövesd–Vasas
Mezőkövesd, Városi Stadion
Erdős József
15.30: MTK Budapest–Paks
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
Solymosi Péter
15.30: DVSC–DVTK
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Kassai Viktor
15.30: Videoton–Bp. Honvéd
Felcsút, Pancho Aréna
Andó-Szabó Sándor
15.30: Gyirmót–Haladás
Győr, Alcufer Stadion
Vad II István
18.00: Újpest–Ferencváros
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Farkas Ádám
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik