Kisvárda: Miriuta szeretné, ha a magyar lenne a közös nyelv

B. T.B. T.
Vágólapra másolva!
2019.06.25. 09:11
null
Miriuta Lászlónak a sikeresebb jövőre adhattak kezet a játékosok
Megtartotta az első edzést a Kisvárda labdarúgócsapatának új edzője, Miriuta László, aki még nem minden játékosának tudott bemutatkozni.

 

Az előző bajnokságnak akadt olyan időszaka – elsősorban az elején –, amikor kevesen fogadtak volna arra, hogy ezen a nyáron is az NB I-re kezdheti meg a felkészülést a Kisvárda Master Good. Az élvonal abszolút újonca aztán az utolsó fordulóban mégis kivívta tagságát a legjobbak mezőnyében, így már „rutinosan” vághat neki az újabb első osztályú évnek.

Az újdonságnak persze a hétfői találkozón is megvolt a maga varázsa, hiszen új vezetőedző mutatkozott be az öltözőben: Miriuta László június 13-án írta alá szerződését a kisvárdai csapathoz, így érthető, ha az első találkozás alkalmával arcról még nem ismerte fel a játékosokat. Még úgy sem mindenkit, hogy a csapat több mérkőzésének felvételét is megnézte a neki rövid szünetben.

„Hosszúra nyúlt az előző szezon, hiszen június közepén a Nagyszebennel még osztályozót vívtunk a bennmaradásért, másnap meg aláírtam a szerződésem Kisvárdára – mondta a hétfői, első edzés előtt Miriuta László. – A költözködés és az ügyek intézése miatt nem jutott időm tengerparti nyaralásra, de nincs ezzel semmi baj, örömmel álltam munkába. Soknemzetiségű a csapat, de szeretném elérni, hogy az ősz végére már a magyar legyen a hivatalos nyelv az öltözőben. Tudom, nem könnyű nyelv, de amikor annak idején idejöttem játszani, a második évben már interjút is adtam magyarul. A légiósok többsége már minimum a második évét kezdi Kisvárdán, úgyhogy illene érteniük a magyar szóból. Az anyanyelvemen, a románon kívül beszélek magyarul, németül, angolul, franciául és olaszul, úgyhogy én biztosan meg tudom értetni magam a játékosokkal, de fontos, hogy legyen közös nyelv.”

A bentmaradást kiharcoló csapatból nem ismerkedhet már meg Miriuta László módszereivel Pavlo Lukjancsuk, Matija Misic és Patrick Mevoungou – az ő lejáró szerződésüket (illetve Lukjancsuk esetében a kölcsönadást) nem újították meg. Vári Barnabás ugyan érvényes megállapodással rendelkezett, de a több játéklehetőség reményében kérte a felbontását, és négy év után – érdemei elismerése mellett – szabadon távozhatott. Győrben kötött ki, miként a házi gólkirály Horváth Zoltán is, akivel hetekig elhúzódtak a szerződéshosszabbítási tárgyalások, végül nem sikerült megegyezni a folytatásról.

A román válogatott júniusi Eb-selejtezőjén bevetett Gheorghe Grozav csütörtökön kapcsolódik be a munkába. Sztavrosz Cukalasz, Hugo Seco, Sassá és Felipe is néhány napos késéssel érkezik. Visszatért már Anderson Pico, aki a műtéte utáni gyógykezelésre utazott haza Brazíliába a tavaszi szezon közepén.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Baranyai Ádám (Csákvár), Rubus Tamás (Nyíregyháza Spartacus)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Izing Martin (?, BFC Siófok), Hrihorij Zanko (?, ukrán-magyar, Cigánd), Zöldesi Illés (ZTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –

Kiszemeltek: Koszta Márk (Mezőkövesd)
Távozók: Horváth Zoltán (ETO FC Győr, lejár a szerződése),Patrick Mevoungou(kameruni, szabadon igazolható),Mihai Minca (román), Matija Misic (horvát, szabadon igazolható),Vári Barnabás (ETO FC Győr, lejár a szerződése)

Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Pavlo Lukjancsuk (ukrán, Dinamo Kijev II – Ukrajna)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Gosztonyi András (Bp. Honvéd), Lucas (brazil-magyar, Mezőkövesd), Sassá (brazil, DVTK)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik