Kisvárda: Miriuta László úgy tudja, Felipe marad

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2019.07.22. 15:47
null
Miriuta László nagyon ideges lesz, ha a bajnokságban is olyan gólt kapnak, mint a Vasas ellen (Fotó: kisvardafc.hu)
Miriuta László, az NB I-es Kisvárda labdarúgócsapatának vezetőedzője a klubja honlapjának adott interjúban beszélt a nyári felkészülésről a vasárnapi, Vasas elleni két felkészülési meccset követően (az egyik 2–2-vel, a másik 2–1-es fővárosi sikerrel zárult) és szóba került a nyári szabadságáról késve visszatérő brazil kapus, Felipe is.

 

„Az első mérkőzés nem teljesen úgy alakult, ahogy szerettük volna, a másodikon viszont jobban játszottunk, mint a Kaposvár ellen, talán már frissebbek is voltunk valamivel – mondta a Kisvárda Master Good vezetőedzője a kisvardafc.hu-nak. – A második percben viszont olyan gólt kaptunk, amit nem lesz majd szabad a bajnokságban, mert akkor nagyon ideges leszek. Ilyen hibát nem akarok többet látni! Teljesen más hátrányból futballozni, mint egyenlő állásból, az előzetes terveket is felborítja a korán kapott gól. Szerencsére fejben rendben voltunk, gyorsan rendezni tudtuk a sorokat. Helyzeteket alakítottunk ki, a vezetést is át tudtuk venni, az első félidő második felében kifejezetten jól futballoztunk. Persze, előfordultak hibák, de ezeket videón kielemezzük, és készülünk tovább az egyre inkább közeledő bajnoki rajtra. Két hetünk van rá, hogy mindent a helyére tegyünk, ilyenkor már az apróságoknak is nagy jelentősége van.”

A bajnoki rajtig szombaton a Gyirmót elleni, ugyancsak dupla mérkőzések vannak hátra, amelyeket szintén a fővárosban rendeznek meg.

„Szerettem volna, ha hazai pályán vívjuk meg a főpróbát, hiszen a bajnokságot is itthon kezdjük, de mivel az eredeti ellenféllel, a Debrecennel már a második fordulóban találkozunk, új csapat után kellett nézni, és megértem, hogy ilyen megoldás született – vázolta a helyzetet a vezetőedző. – Sok futással, kellő agresszivitással játszottunk a Vasas ellen, így kell folytatnunk tovább, persze nem bánnám, ha még több gólt tudnánk szerezni és kevesebbet kapnánk. A kiállítás után új helyzetbe kerültünk, hogy a jó oldalát nézzem, legalább azt is tudtuk gyakorolni, hogy mi történik ilyenkor, és tetszett, ahogy a srácok akarással kompenzálták a létszámhátrányt.”

Az edzőmeccs előtti napon csatlakozott a kerethez Claudiu Bumba, akit Miriuta László jelenleg a legjobban ismer Kisvárdán.

„Gyerekkora óta jól ismerem Claudiut, az utolsó másfél évben tűnt el a szemem elől, amikor külföldön futballozott – így Miriuta László. – Pengés, jó rúgótechnikával rendelkező gyors játékos, akivel kapcsolatosan az a legfőbb feladatunk, hogy minél előbb legyen fitt, mert úgy tud majd a segítségünkre lenni.”

A szakember arra a kérdésre is válaszolt, marad-e a csapatnál a brazil Felipe.

„Azt a tájékoztatást kaptam Révész Attila sportigazgatótól, hogy igen – felelte Miriuta László. – Tisztáztam a helyzetet a kapussal is, ő is készen áll a folytatásra, hétfőtől kezdve ugyanolyan tagjaként kezelem őt is a keretnek, ahogy a többieket is. Elmondtam neki, semmi közöm ahhoz, hogy mi történt, húztunk egy vonalat, és nálam tiszta lappal indul. Neki is utol kell még érnie magát, hiszen éppen két hónap telt el azóta, hogy legutóbb mérkőzésen lépett pályára.”

A KISVÁRDA FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
június 24.
Felkészülési mérkőzések:
Július 3.: Kisvárda–FK Minaj (ukrán II.) 4–1 (Cukalasz 2, Grozav 2)
Július 6.: Slavoj Trebisov (Tőketerebes, szlovák II.)–Kisvárda 1–1 (Negrut – 11-esből)
Július 10.: Nyíregyháza Spartacus (NB II)–Kisvárda 0–1 (Grozav)
Július 13.: Kisvárda–Diósgyőri VTK 0–1
Július 17.: Kisvárda–Kaposvári Rákóczi 3–2 (Tischler 2, Kravcsenko)
Július 20.: Vasas FC (NB II)–Kisvárda 2–1 (Gyüre)
Július 20., Vasas FC (NB II)–Kisvárda 2–2 (Hugo Seco, Tischler)
Július 27.: Kisvárda–Gyirmót (NB II)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Baranyai Ádám (Csákvár), Claudiu Bumba (román, szabadon igazolhatóként, legutóbb: Adanaspor – Törökország), Rubus Tamás (Nyíregyháza Spartacus), Tischler Patrik (Újpest FC, legutóbb kölcsönben Bp. Honvéd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Zöldesi Illés (ZTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Bora György (Balmazújváros, próbajáték), Nikházi Márk (III. kerületi TVE)
Távozók: Andrij Cserepko (ukrán, FK Minaj – Ukrajna), Délczeg Gergely (Dorog), Horváth Zoltán (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként), Izing Martin (BFC Siófok, kölcsön után végleg), Patrick Mevoungou (kameruni, szabadon igazolható), Matija Misic (horvát, Soroksár, szabadon igazolhatóként), Mihajlo Rjasko (ukrán-magyar, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Mezőkövesd), Vári Barnabás (ETO FC Győr, szabadon igazolható), Hrihorij Zanko (ukrán-magyar, cigándi kölcsön után FK Minaj – Ukrajna)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Pavlo Lukjancsuk (ukrán, Dinamo Kijev II – Ukrajna)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Gheorghe Grozav (román, Ferencváros)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik