Kisvárda: Miriuta László az új vezetőedző – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.13. 15:38
null
Miriuta László (balra) a Kisvárda új vezetőedzője (Fotó: kisvardafc.hu)
Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport információja: a labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Miriuta Lászlót nevezte ki a vezetőedzőjének.

Miután hivatalossá vált, hogy Dajka László nem marad a Kisvárda vezetőedzője – viszont elképzelhető, hogy a klub alkalmazásában marad –, Miriuta Lászlót nevezték ki az élvonalbeli tagságát megőrző együttes élére.

A Kisvárda hivatalos bejelentése szerint a szakmai stáb nem változik, Miriuta munkáját Kocsis János, Bodnár László és Erős Gábor, kapusedzőként pedig Szabó Attila segíti majd. A szabolcsi klub továbbá arról is beszámolt, hogy a csapat június 24-én kezdi a felkészülést a 2019–2020-as idényre.

Miriuta tavaly október óta a román első ligás Nagyszeben (Hermannstadt) vezetőedzője volt, a csapatot pedig benntartotta az élvonalban a kolozsvári Universitatea elleni osztályozón.

A korábbi kilencszeres magyar válogatott már dolgozott Magyarországon, 2014 novembere és 2015 júniusa között a Győri ETO kispadján ült.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők:Baranyai Ádám(Csákvár)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Izing Martin(?, BFC Siófok),Hrihorij Zanko(?, ukrán-magyar, Cigánd),Zöldesi Illés(ZTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –

Kiszemeltek:Koszta Márk(Mezőkövesd)
Távozók:Mihai Minca(román),Vári Barnabás(szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Pavlo Lukjancsuk(Dinamo Kijev II)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Gosztonyi András(Bp. Honvéd),Brana Ilics(szerb, lejár a szerződése),Lucas(brazil, Mezőkövesd),Sassá(brazil, DVTK),Horváth Zoltán(lejár a szerződése,Rados Protics(szerb, lejár a szerződése)

Legfrissebb hírek

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

A listavezetőnek a Soroksár sem jelentett gondot

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 16:51

Női kézi NB I: csak hét percig tudta tartani a lépést a Kisvárda a Győrrel

Kézilabda
2025.03.13. 19:24

Révész Attila: „Nem történt más, csak az, hogy a játékvezetői küldésünk egyenesbe került; semmiféle előnyről nem beszélhetünk”

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 14:18

Női kézi NB I: műtétje után hazatér a Kisvárda japán légiósa

Kézilabda
2025.03.11. 11:59

Pintér Attila vitatta a játékvezető ítéleteit; Révész Attila „hangzatos” nyilatkozatát is szóba hozta

Labdarúgó NB II
2025.03.11. 08:18

NB II: ollózós góllal nyert a Honvéd, kiütéses sikert aratott a Kisvárda, botlott a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 18:57

Négy gólt lőtt az éllovas Kisvárda az Ajkának

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 13:52
Ezek is érdekelhetik