Kondás Elemér távozik Kisvárdáról (Fotó: Tumbász Hédi)

 

A Kisvárda klubhonlapjának beszámolója szerint a csapat gyenge szezonrajtja miatt a vezetőség megbeszélést tartott Kondás Elemérrel, s a felek végül arra jutottak, hogy más habitusú, személyiségű és más munkamódszerrel dolgozó edzőre van szüksége a klubnak, ezért közös megegyezéssel a vezetőedző szerződésének felbontása mellett döntöttek.

A szabolcsi együttes Kondás Elemér utódjáról később ad tájékoztatást, a keddi edzést már az eddig segítőként dolgozó Erős Gábor és Kocsis János páros tartja.

Mint azt megírtuk, 68 éve nem kezdett csapat úgy az NB I-ben, mint a Kisvárda. Az abszolút újonc az első fordulóban a bajnoki címvédő Videoton, a második körben az El-induló Bp. Honvéd vendégeként kapott ki 4–0-ra (nem lehet azt mondani, hogy könnyű lett volna a sorsolása…).

Az 54 éves trénert 2017 nyarán nevezték ki a Kisvárda vezetőedzőjének, első szezonjában a feljutást jelentő második helyig vezette az NB II-ben az együttest. Összesen 43 mérkőzésen irányította a szabolcsi csapatot, mérlege 24 győzelem, 9 döntetlen és 10 vereség. A hamarosan elkészülő új stadionban már nem irányíthatja azt az együttest, amellyel történelmet írt, hiszen Kisvárda labdarúgócsapatát ő juttatta fel először az élvonalba.

2016-ban Kondás Elemér szintén két forduló után távozott a posztjáról, miután a DVSC kiesett az Európa-ligából, míg a bajnokságban kikapott a Vasastól és döntetlent játszott a Pakssal.

NB I, 2018–2019, 2. FORDULÓ
JÚLIUS 28., SZOMBAT
HELYSZÍN 
JÁTÉKVEZETŐ 
NÉZŐSZÁM
Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia 2–2
Miskolc, DVTK-stadionKarakó Ferenc
4349
Mol Vidi FC–Paksi FC 1–1
Felcsút, Pancho Aréna
Solymosi Péter
1058
Debreceni VSC–Mezőkövesd 1–1
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Pintér Csaba 
3228
JÚLIUS 29., VASÁRNAP   
Bp. Honvéd–Kisvárda 4–0
Budapest, Bozsik József Stadion
Farkas Ádám 
1774
Haladás–Újpest FC 2–2
Szombathely, Haladás-stadionErdős József
4965
MTK Budapest–Ferencváros 1–4
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionKassai Viktor
4079
TABELLA •  GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
  1. Ferencvárosi TC228–2+66
  2. Budapest Honvéd227–2+56
  3. Mol Vidi FC2115–1+44
  4. Mezőkövesd Zsóry FC2114–2+24
  5. Debreceni VSC2112–1+14
  6. MTK Budapest2113–4–13
  7. Szombathelyi Haladás2114–5–11
  8. Puskás Akadémia FC2112–3–11
  9. Paksi FC2112–4–21
10. Újpest FC2112–4–21
11. Diósgyőri VTK2113–6–31
12. Kisvárda220–8–80