Kisvárda: hosszabbított a brazil szélső – hivatalos

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.07.24. 17:56
null
Sassá marad Kisvárdán (Fotó: kisvardafc.hu)
A kisvardafc.hu hivatalos honlapján jelentette be, hogy egyezségre jutott Sassával, aki így a következő idényben is Kisvárdán futballozik majd.

Sassának a nyáron lejárt a szerződése, de a felek végül megállapodtak a folytatásról, így a 32 éves szélső megkezdi harmadik szezonját is a Kisvárda Master Good kötelékében – olvasható a klubhonlapon.

A brazil szélső 2018 nyarán csatlakozott a csapathoz, az akkor érkező brazil triumvirátusból már csak ő szerepel kisvárdai színekben. Az elmúlt két bajnoki évben 51 mérkőzésen 2156 percet töltött a pályán, öt gól és három gólpassz fűződik a nevéhez.

„Nagyon örülök, hogy megújíthattam a szerződést, és újabb szezont tölthették ebben a klubban, amelyet nagyon megszerettem. Először köszönetet mondok ezért Istennek, majd a családomnak és a rajongóknak, akik nagyon kedvesek velem. Minden nap kérdezték tőlem a városban, hogy maradok-e Kisvárdán, kifejezve ezzel ragaszkodásukat, amivel nekem is erőt adnak a folytatáshoz” – idézi a csapat honlapja a légióst.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik