Kisvárda: a Galatasarayt is megjárt román válogatott védő érkezett

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.02.03. 20:28
null
Latovlevici a nyárig írt alá a Kisvárdához – utána irány Románia? (Fotó: kisvardafc.hu)
Gheorghe Grozav és Claudiu Bumba után újabb, a román válogatottban is pályára lépő játékost igazolt a labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda: az elsődleges posztját tekintve bal oldali hátvédként bevethető Iasmin Latovlevici Törökországból érkezett.

 

A temesvári nevelésű futballista karrierje az egyik leghíresebb román csapatban, a Steaua Bucuresti-ben bontakozott ki, 2010 és 2015 között 110 bajnoki mérkőzésen hét gólt szerzett a klub színeiben, onnan került be a válogatottba. 2015-ben Törökországba igazolt, játszott a Genclerbirligi (2015–2016), a Karabükspor (2016–2017), a Galatasaray (2017–2018) és a Bursaspor (2018–2019) csapatában. Legutóbbi együttesében 39 fellépésen négy gólt jegyzett. Latovlevici a Steauával háromszor, a Galatasarayjal egyszer nyert bajnoki címet, ezenkívül Romániában kétszeres kupa-, valamint egyszeres Szuperkupa- és Ligakupa-győztesnek vallhatja magát.

A 34. életévében járó védő az őszi szezonban 14 bajnoki és egy kupamérkőzésen lépett pályára, egy gólt szerzett a török másodosztályú bajnokságban.

„Iasmin Latovlevici erre a szezonra szerződött hozzánk, nagy segítségünkre lehet abban, hogy stabilizálódjon a bal oldali védekezésünk, és a támadásokat is képes lesz segíteni” – jellemezte röviden az új szerzeményt Révész Attila sportigazgató a kisvardafc.hu-nak.

Latovlevici a 2013–2014-es idényben a Steaua játékosaként pályára lépett a Bajnokok Ligája-csoportkörben is, ahol mind a hat mérkőzést végigjátszotta a Chelsea, a Schalke 04 és a Basel ellen, és 26 alkalommal az Európa-liga-főtáblán is megmutatta magát – írja a játékosról a várdai klubhonlap.

A felnőtt nemzeti csapatban 2011 és 2017 között 12-szer, az U21-esben nyolcszor pályára lépő védő szerződése a hír alapján 2020 nyaráig szól Kisvárdán.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők:
Dombó Dávid (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Fernando Viana (brazil, Botev Plovdiv – Bulgária), Jelena Richárd (Kozármisleny FC), Iasmin Latovlevici (román, Bursaspor – Törökorstág, szabadon igazolhatóként), Nemanja Obradovics (szerb, FK Szpartak Szubotica – Szabadka, Szerbia), Szlobodan Szimovics (szerb, BATE – Fehéroroszország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Andrei Peteleu (román, CFR Cluj – Románia)
Távozók: Anderson Pico (brazil, Gremio Esportivo Juventus – Brazília, szabadon igazolhatóként), Felipe (brazil, visszavonul?), Hugo Seco (portugál, SC Farense – Portugália, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik