Kaposvár: FTC-ikon kapusedző csatlakozott Waltner stábjához – hivatalos

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.01.17. 09:13
null
A baseballsapka örök – a klubcímer változik: a Vasas kispadját a Kaposváréra cseréli Szűcs Lajos (Fotó: Tumbász Hédi)
Szűcs Lajos a Kaposvár kapusedzőjeként folytatja tréneri pályafutását – jelentette be a labdarúgó NB I utolsó, azaz 12. helyén álló zöld-fehér együttes.

 

„Az egykori válogatott (háromszoros – a szerk.) kapus a Ferencváros ifjúsági csapataiban kezdte a pályafutását, de tizennyolc évesen munkába kellett állnia, így abbahagyta a labdarúgást. Akkoriban az Újpest ificsapatának kapusgondjai voltak, és megtudták, hogy mi történt vele, így Sarlós András szerződést ajánlott neki, amit vonakodva, de elfogadott. Garami József edzőségének idején kerül az Újpest felnőttcsapatába. 1997-ben Németországba igazolt, az újonc Kaiserslauternbe, amellyel bajnoki címet szerzett. Első évében már távozni akart kevés játéklehetőség miatt. Aztán mégis maradt, mert a Bajnokok Ligája kezdetén leszakadt az első kapus válla. Végül a Ferencváros vásárolta ki” – idézi fel a Kaposvár honlapja Szűcs karrierjének kezdeti korszakát.

A ma már 46 esztendős exkapus az FTC-ben kereken 200 bajnokin lépett pályára, ezt követően a Lombard Pápában, a Dunaújvárosban és az RKSK-ban szerepelt. Utóbbi klubnál vonult vissza és lett először kapusedző, illetve szakmai igazgató. Később a Csákvárnál, legutóbb pedig a Vasasnál vállalt tréneri feladatokat.

A rakoczifc.hu hozzáteszi, Waltner Róbert vezetőedző eddigi kapusedzője, Gyenes András a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémián folytatja munkáját.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik