Kaposvár: Az NB II a realitás – véli Waltner Róbert

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.04.22. 08:55
null
Waltner Róbert már a Kaposvár jövőjére is gondol (Fotó: Somogyi Hírlap/Lang Róbert)
Waltner Róbert, a labdarúgó NB I-ben az utolsó helyen álló Kaposvári Rákóczi vezetőedzője szerint vannak pozitív és negatív hatásai annak, hogy a koronavírus-járvány miatt szünetel a bajnokság.

 

A Somogy megyei együttes tavaly jutott fel az élvonalba, mivel ezüstérmes lett a másodosztályban. Az NB I-ben Waltner Róbert csapata 25 mérkőzésen csupán 10 pontot szerzett, 18 pontos hátránya van a – bennmaradást jelentő – 10. helyen álló Pakssal szemben. A Rákóczi 2020-ban csupán egy pontot gyűjtött.

„Nem tudom, hogy mennyire, lehet felrázni a csapatot, mivel nem edzünk együtt – idézi a rakoczifc.hu Waltner Róbertet. Azt viszont tudom, hogy ez a szünet abból a szempontból jól jött, hogy lelkileg mindenki helyrerázódhat. Viszont már több mint három hét telt el, és már mindenki edzene, menne dolgozni. Ez azonban önhibánkon kívül nem lehetséges, de vannak negatív és pozitív hatásai annak, hogy otthon vagyunk.”

„Negatív, hogy nincs edzés, nem tudunk mérkőzéseket játszani, ami a labdarúgó számára egyenlő az élettel. Pozitív viszont az, hogy, ha csak a saját példámat említem, sok időt tudok a gyermekeimmel, a családommal tölteni. Az elmúlt napokban több mindent átértékeltem, és most jöttem rá arra, hogy eddig keveset foglalkoztam a családommal. Az edzésről hazaérve, még itthon is szinte csak a labdarúgással törődtem, most viszont játszok a gyermekeimmel, közös programokat szervezünk. Az elmúlt három hétben többet játszottam velük, mint az elmúlt egy évben. Nagyon szeretem a munkámat, de ebből tanulva nem hanyagolom el ennyire a családomat a jövőben. Fontos a munka és a család közötti egyensúlyt megtalálni, hogy egyik se sérüljön.”

A Kaposvár a legutóbbi két bajnoki mérkőzésén csak magyar játékosokat szerepeltetett, sőt Borbély Ákos és Pintér Ádám személyében egy 2000-es és egy 2001-es születésű fiatal is lehetőséget kapott.

„Ez nem csak az én, hanem a klub vezetőivel közösen meghozott döntés volt. Természetesen egyetértettem vele, hiszen mindenki elmondta az érveit, hogy miért is jó ez az egyesület számára. A jelenlegi tabella szerint a másodosztályban folytatjuk. Ez a realitás. S az NB II-ben nem játszhat külföldi labdarúgó. A jövőt kell építeni, s nem mellesleg a klub hozzájuthat egy jelentősebb összeghez, ha fiatalokat küldünk pályára, s ezekkel a játékpecekkel szeretnénk minél több pénzt szerezni, ezzel is segítve a klubot. Nem is beszélve arról, hogy az NB II-ben még mindig él a fiatalszabály”
– tette hozzá a szakember.

Mint ismert, Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökét kedden újraválasztották. Az MLSZ-elnök elmondta, ha június közepéig nem lehet folytatni a bajnokságot, akkor le kell zárni, méghozzá kiesők nélkül.

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 23 16 5 2 44–19 +25 53
2. Mol Fehérvár FC 25 15 5 5 47–23 +24 50
3. Mezőkövesd Zsóry FC 25 13 6 6 37–21 +16 45
4. Puskás Akadémia FC 25 10 9 6 39–31 +8 39
5. Diósgyőri VTK 25 11 4 10 35–33 +2 37
6. Budapest Honvéd 25 9 7 9 25–32 –7 34
7. Kisvárda 25 9 4 12 35–36 –1 31
8. Debreceni VSC 24 9 3 12 36–44 –8 30
9. Újpest FC 24 8 5 11 31–37 –6 29
10. Paksi FC 25 8 4 13 30–42 –12 28
11. Zalaegerszegi TE FC 25 7 7 11 34–37 –3 28
12. Kaposvári Rákóczi FC 25 3 1 21 19–57 –38 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik