Kaposvár: az elnökség meghatározta, milyen edzőre van szükség

Vágólapra másolva!
2012.06.04. 16:41
Címkék
Hétfőn délután elnökségi ülést tartott a Kaposvári Rákóczi FC. A tanácskozásról Illés János ügyvezető tájékoztatta a klub hivatalos honlapját.

„Az elnökségi ülésen értékeltük az elmúlt évet, foglalkoztunk az egyesület gazdasági helyzetével, majd az edzőkérdésről és a játékosátigazolási politikáról esett szó. Meghatároztuk az irányvonalakat, vagyis azt, hogy milyen típusú edzővel próbáljam felvenni a kapcsolatot. Ezt egy-két napon belül megteszem, és ezután születhet majd döntés arról, hogy ki irányítja a szakmai munkát a következő évadban. Több szakember is képben van még. A játékoskeret kialakításával kapcsolatban természetesen kikérjük majd az új edző véleményét” – nyilatkozta Illés János, a kaposvári labdarúgócsapat ügyvezetője.

Mindez nem zárja ki azt, amiről korábban a Nemzeti Sport is beszámolt, hogy még a héten bejelenthetik, ki lesz az új szakvezető – Prukner László jó eséllyel pályázik a posztra.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik