Jótékonyság: újpesti győzelem a Gabora-gálán

Vágólapra másolva!
2013.01.05. 19:19
Ezúttal is nyerő volt a huszonegyes szám, hiszen a jó futballra kiéhezett közönség zsúfolásig megtöltötte a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokot, ahol a régi, szép idők színes, magyaros futballját idézték fel a közelmúlt kiváló labdarúgói a hagyományos Gabora-gálán.

A huszonegyedik alkalommal megrendezett, jótékony célú öregfiúk-teremlabdarúgó tornára a főszervező, Gabora János az idén is nagyszerű mezőnyt toborzott.

A lelkes közönség újra láthatta a pályán olyan régi kedvenceit, mint Horváth Ferenc, Dragóner Attila, Mátyus János (Ferencváros), Mészöly Géza, Kovács Zoltán, Szanyó Károly (Újpest), Igor Nicsenko, Bordás Csaba, Puglits Gábor (Győr), id. Dárdai Pál, Márton Gábor, Fehér Csaba (Pécs), Disztl Péter, Szabó József, Csucsánszky Zoltán (Videoton).

A régi kedvencek ezúttal is bizonyították, hogy a múló idő ellenére még mindig jó barátságban vannak a labdával, a publikum egy-egy varázslatos megoldás láttán vörösre tapsolta a tenyerét. A torna bővelkedett meglepő fordulatokban, de a végén mégiscsak összejött az álomdöntő. A Ferencváros döcögősen kezdett, de aztán a Videoton ellen már megrázták magukat a zöld-fehérek, és magabiztosan jutottak tovább a döntőbe.

A másik ágon szinte előrehozott döntőnek illett be a tavalyi finálé, az Újpest–Pécs-összecsapás, ahol nem bírtak egymással a csapatok, de a lila-fehérek végül jobb gólkülönbségükkel jutottak a fináléba.

A mindent eldöntő találkozó a várt óriási presztízscsatát hozta. A szikrázó összecsapáson Egressy Gábor az újpestieknek szerzett vezetést, de Mátyus János gyorsan egyenlített. Nagy harc indult a döntő gólért, amelyet Kovács Zoltán vágott be a hálóba, majd Kerényi Norbert távoli lövésével a kegyelemdöfést is megadták a Ferencvárosnak a lila-fehérek, akik megérdemelten nyerték 21. Gabora-gálát.

GABORA-GÁLA
Csoportmérkőzések
A-csoport: Ferencváros-Hotel Salgó 1–1, Ferencváros–Videoton 4–1, Videoton–Hotel Salgó 2–0. A csoport végeredménye: 1. Ferencváros 4 pont, 2. Videoton 3, 3. Hotel Salgó 1.
B-csoport: Újpest–Győri ETO 6–1, Újpest–Pécs 1–1, Pécs–Győri ETO 3–2. A csoport végeredménye: 1. Újpest 4 (7–2), 2. Pécs 4 (4–3), 3. Győr 0
Helyosztók
Az 5. helyért: Győri ETO–Hotel Salgó 1–0
A 3. helyért: Pécs–Videoton 3–1
Döntő: Újpest–Ferencváros 3–1
A torna végeredménye: 1. Újpest, 2. Ferencváros, 3. Pécs, 4. Videoton, 5. Győri ETO, 6. Hotel Salgó

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik