Jorginho megszerezte első gólját a Kecskemétben

Vágólapra másolva!
2012.07.10. 21:20
null
A fehér mezes KTE legyőzte nagy múltú ellenfelét (Fotó: firstviennafc.at, Günter Artinger)
Kedd este három NB I-es labdarúgócsapatunk is felkészülési mérkőzést játszott, mindegyik másodosztályú csapattal. A Kecskemét az osztrák First Viennát, a Diósgyőr a Balmazújvárost, a Paks pedig a Szolnokot verte meg úgy, hogy nem kapott gólt.

FIRST VIENNA (osztrák II.)–KECSKEMÉT 0–1

Igazán patinás ellenféllel mérte össze erejét a Kecskemét, hiszen a First Viennát 1894-ben alapították, ezzel a legrégebbi osztrák klubnak számít. A hazája másodosztályában tavasszal a nyolcadik helyen végző bécsi alakulat – amelyben egykor a világbajnok argentin csatár, Mario Kempes is megfordult – a gól nélküli első félidőt követően is sokáig jól tartotta magát, a 69. percben azonban egy ellentámadás végén a nyáron igazolt brazil támadó, Jorginho megszerezte a mérkőzés egyetlen gólját, valamint első találatát a KTE mezében. A Kecskemét a hajrában még többször bebiztosíthatta volna győzelmét, de a Vienna kapusa, Thomas Mandl bravúrjaival az utolsó percig nyílttá tette az összecsapást.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
FIRST VIENNA (OSZTRÁK II.)–KTE 0–1 (0–0)
KTE: Németh (Verebélyi 85.) – Koszó, Póti, Balogh (Csima 80.), Mohl (Farkas I. 46.) – Sós (Tölgyesi 46.), Szavics (Bertus 75.) – Csokics (Forró 46.), Bori (Hegedűs 60.), Litsingi – Salami (Jorginho 40.)
Gólszerző: Jorginho (69.)

 

BALMAZÚJVÁROS (II.)–DIÓSGYŐR 0–1

A DVTK az első normál időtartamú mérkőzését játszotta a felkészülési időszakban – a szombathelyi Király-kupán kétszer 30 perces félidőket játszottak a csapatok –, és ha nem is könnyen, de legyőzte másodosztályú vendéglátóját. Sisa Tibor a szünetben egy játékos kivételével sort cserélt, a szóba forgó személy a szlovák próbajátékos, Michal Hanek volt.

A győztes gólt végül a második félidőben szereplők hozták össze, konkrétan Bacsa Patrik.

„Láttam már a csapatot jobban játszani ez alatt a rövid idő alatt is. A terhelés miatt az utolsó passzokba könnyebben csúsztak hibák, ez rontott a játék minőségén. Ez az egy-egy utolsó passz hiányzott a játékunkból, ugyanakkor voltak játékosok, akik jó teljesítményt nyújtottak, ennek pedig örülök – nyilatkozta a mérkőzés után Sisa Tibor, a Diósgyőr vezetőedzője a dvtk.eu-nak.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BALMAZÚJVÁROS–DIÓSGYŐRI VTK 0–1 (0–0)
Balmazújváros, 700 néző. Vezette: Veizer R.
BALMAZÚJVÁROS: Szalma (Szécsi) – Németh Á. (Bajza), Ludánszki, Forgács A., Virágh (Bokros) – Nagy R. (Forgács G.), Kiss L., Szőllősi (Csobán), Kállai (Sárközi) – Belényesi (Arnóczki) – Urbin (Zabos)
DIÓSGYŐR. 1. félidő: Ribánszki – Vadász, Hanek, Rakovics, Gohér – Arze, Takács P., Csirszki, Hornyák, Bogáti – Seydi. 2. félidő: Tajti – Vági, Hanak, Nagy T., Frizoni – Gallardo (Seydi), Sekour, Abdouraman, Fernando, Luque – Bacsa
Gólszerző: Bacsa (54.)

 

PAKS–SZOLNOK (II.) 2–0

A Kecskeméthez és a Diósgyőrhöz hasonlóan a Paks is kapott gól nélkül verte meg második ligás ellenfelét, amely a Szolnok volt. A két együttes Tiszaújvárosban lépett pályára, a két gólt pedig Bartha László lőtte az első félidő utolsó negyedórájában, nyolc perc leforgása alatt.

 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MVM PAKS–SZOLNOKI MÁV FC 2–0 (2–0)
Tiszaújváros, 50 néző. V: Nagy R.
MVM PAKS: Csernyánszki– Mészáros I., Éger, Zsók (Heffler T., a szünetben), Csehi T. – Bartha, (Simon A., a szünetben), Sifter (Kulcsár D., a szünetben), Fiola Attila (Sipeki, a szünetben), Heffler N. (Báló, a szünetben) – Hahn (Lakatos, 72.), Cziráki. Vezetőedző: Kis Károly
SZOLNOK: Tóth Z. – Kiprich D. (Urbin-Szabó), Mile, Pintér L., Fritz (Demeter) – B. Tóth, Lengyel B., Zováth – Szepessy R. – Zsolnai, Kocsis D. (Tisza K.). Vezetőedző: Romanek János
Gólszerző: Bartha (31., 38.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik