„Itthoni ellenfeleink 95-ször sprinteltek, a Man. City játékosai 560-szor”

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2017.11.24. 12:20
null
Barney Lord (feketében) keményen megdolgoztatja a DVTK játékosait (Fotó: dvtk.eu)
A futásmennyiségre nem lehet hazánkban panasz, az intenzitásra annál inkább, mondta lapunknak Barney Lord, a DVTK labdarúgócsapatának erőnléti edzője, ám szerinte a borsodi klubnál erre a területre is nagy hangsúlyt fektetnek.

 

– Hogyan lett önből erőnléti edző?
– Mikor eljött a pillanat, hogy rájöttem, nem lesz belőlem profi futballista, úgy döntöttem, nem távolodom el a sportágtól, a játék erőnléti oldala mindig is foglalkoztatott, így ebben az irányban indultam el, s végeztem a tanulmányaimat, miközben gyakornokként az akkor angol élvonalbeli Sheffield Unitednél kezdtem el dolgozni – mondta lapunknak Barney Lord, a DVTK angol erőnléti edzője.

– Angolként mennyire volt „kultúrsokk” Magyarországra érkezni?
– Tisztában voltam vele, hogy a szakterületemen Magyarország kevésbé fejlett, de ezért is jöttem annak idején a Ferencváros akadémiájára – ahol tudtommal én voltam az első erőnléti edző –, hogy az alapokat lerakjuk. Pápán már nehezebb volt a helyzet, sokkal szerényebbek voltak a lehetőségeink, jóval nagyobb volt a differencia az angliai szinthez képest. Aztán amikor tavaly visszatértem, láttam, hogy bár a Premier League színvonalát nem éri el, javult a helyzet az országban, elegendő csak az infrastruktúrát említenem, és egyre fontosabb szerepet játszik a mi munkánk is.

FTC, PÁPA, DIÓSGYŐR
Barney Lord 1984-ben született Angliában, a sheffieldi Hallam Universityn végzett, tanulmányaival párhuzamosan a Sheffield United akadémiáján dolgozott. A közös tulajdonosi körnek köszönhetően került a Ferencváros akadémiájára, ezt követően Pápán, majd ismét Angliában és Indiában dolgozott. Tavaly nyáron tért vissza Magyarországra a Diósgyőrhöz.

– A Premier League-ben talán a legnagyobb az iram a világon, gondolom, erőnlétileg is hatalmas a szakadék a két liga között.
– Míg NB I-es ellenfeleink nagyjából 111 kilométert futnak összesen, a Premier League legjobbja átlagosan 114-et. Ez nem nagy különbség, ám félrevezető, hiszen a mozgás minőségéről nem ad képet. Sokatmondó adat például, hogy itthoni ellenfeleink kilencvenötször sprinteltek átlagban meccsenként az első tizenegy fordulóban, a Manchester City játékosai pedig több mint ötszázhatvanszor. Márpedig a lendületes, intenzív mozgás kulcsfontosságú.

– Hogy jött diósgyőri lehetőség?
– A Ferencvárosnál és Pápán is dolgoztam együtt Sütő Szilárddal, a DVTK-utánpótlás szakmai igazgatójával, ő keresett meg, de az akkori vezetőedzőt, Horváth Ferencet is ismertem.

– Bódog Tamást milyen edzőnek ismerte meg, más vele dolgozni?
– Szenvedélyes, sikeréhes szakvezető, nem tűri a lazsálást, és nagyon odafigyel minden részletre. Nagy hangsúlyt fektet az erőnlétre, hiszen a DVTK stílusa dinamikus, jelentős szerepet kap benne a letámadás, így sok futást igényel.

– Mekkora a mozgástere, ha mondjuk véleménye szerint be kell szerezniük valamilyen új műszert?
– Nyilván a büdzsét is figyelembe kell vennünk, de ha valamire szükségünk van, szólok, megbeszéljük, és ha mindenki egyetért abban, hogy valóban kell az adott felszerelés, mert a csapat fejlődését szolgálja, akkor beszerezzük. Természetesen Tamás mondja ki a végső szót.

Lipták Zoltán említette lapunkban, hogy már dietetikus is dolgozik a csapatnál. Mennyire fonódik össze a munkájuk?
– Gyakorlatilag kéz a kézben jár, és ez ismét olyan terület, amelyben szintén nagyot lehet előrelépni. A dietetikusnak a játékosok „nevelésében” is fontos szerepe van, hiszen nincsenek mindig a klubnál, ezért tudatosítani kell bennük, ha nem megfelelően táplálkoznak, azzal lerombolhatják az edzéseken végzett munkát. Jelentős változás még, hogy eközben átalakítottuk a játékosok étrendjét, legalábbis amikor a klubnál vannak. Ez nem csupán azért fontos, mert a futballisták ízletesebb ételeket esznek, hanem egyrészt az edzések előtti megfelelő táplálkozással garantálják, hogy legyen energiájuk a minőségi munkához, illetve utána is a szükséges tápanyagokat viszik be. Közben elkezdtük használni a Catapult elemzőrendszert, amely gyakorlatilag minden mozgással kapcsolatos tényezőről részletes adatokat szolgáltat. Bevezettük az edzések előtti foglalkozásokat a konditeremben, amely többek között a sérülések megelőzésében is segít, így még jobb képet kapunk a játékosok állapotáról. Ez olyan pluszmunka, amely szükséges ahhoz, hogy a játékosok kihasználják a bennük rejlő potenciált.

– Miközben Magyarországon nagyon hosszú a téli szünet, a Premier League-ben a karácsonyi időszakban sincs megállás. Ez a különbség mekkora hatással van a munkájára?
– A téli időszakban Angliában gyakorlatilag az az egyetlen cél, hogy két mérkőzés között regenerálódjanak a játékosok, meg általában is ezen van a hangsúly. Nyilván ez annyival egyszerűbb Magyarországon, hogy kevés a hétközi mérkőzés. Idény közben amúgy nehezebb az erőnlétet építeni, javítani, de erre a hosszú téli szünet alkalmat ad, koncentráltabb munkát végezhetünk erőnlétileg és taktikailag is.

– Ha a futballisták hozzáállását tekintjük, hogy állunk ezen a téren az angolokhoz képest?
– Úgy érzem, nagy általánosságban az angol játékosok profibbak, sokkal jobban belátják, mekkora szükség van az extra munkára. De ebből a szempontból is fejlődést tapasztalok itt. Hallottam róla, hogy Bódog Tamás említette, volt olyan játékos, aki érkezésekor túlsúlyos volt. Mostanra heti rendszerességgel mérjük a futballisták testzsírszázalékát. Ez egyrészt nekünk is támpontot ad, de a labdarúgóknak is, no meg tisztában vannak azzal, hogy nem engedhetik el magukat, hiszen rendszeresen felmérjük az állapotukat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik