Horváth Tamás: az új kaposvári nyerőember

Vágólapra másolva!
2012.11.23. 11:30
null
Horváth Tamás góllal és gólpasszokkal bizonyít <br />(Fotó: Havran Zoltán)
Esztendeje még csak a Kaposvári Rákóczi belső életét jól ismerők tudták, kicsoda Horváth Tamás, mára azonban egyre többen állítják, a középpályás meghatározó embere lett csapatának. Aki látta az együttes utóbbi öt bajnoki meccsét, az minden bizonnyal egyetért a megállapítással.

A MÉZGA FOCISULIBÓL INDULT, MA AZ MTK ELLEN BIZONYÍTANA A KAPOSVÁRI TEHETSÉG

Utóbbi öt bajnoki mérkőzéséből négyet megnyert a Kaposvár, vagyis nem túlzás azt állítani, remek formát mutat a Rákóczi. Ahogy mondani szokás, Prukner László vezetőedző igazi hajtós, munkás csapatot rakott össze, ám az is igaz, hogy jó egyéni teljesítmények nélkül aligha születnének győzelmek.

Nem tisztünk eldönteni, egyik vagy másik labdarúgó mekkora „szeletet” tett hozzá a sikerhez, de az biztos, hogy Horváth Tamás sokat tett be a közösbe. Hogy tisztán lássunk: a 21 éves labdarúgó a Siófok 3–0-s legyőzésekor még „csak” jól futballozott, a DVTK ellen már ő szerezte a találkozó egyetlen gólját, hogy aztán a Paks 2–1-es legyőzéséhez két, míg a Fradi 1–0-s megveréséhez egy gólpasszal járuljon hozzá. De mit kell valójában tudni az NB I-ben eddig 22 mérkőzésen szerephez jutó fiatalemberről?

„A Mézga Focisuliban kezdtem játszani, tizenhárom éves korom óta a Rákóczihoz tartozom – mondta a kezdetekről Horváth Tamás. – Kétezer-kilencben kerültem fel az első csapat keretébe, igaz, játéklehetőséget csak az NB III-as együttesben kaptam. Két és fél éve aztán Prukner Lászlónál bemutatkoztam az élvonalban is, ám a DVTK és a Lombard elleni fellépést megint harmadik ligás meccsek követték. Az idén tavasszal Sisa Tibor már rendszeresen számolt velem, és ugyanezt elmondhatom Prukner Lászlóról is. Szerencsére mostanában jól megy a játék, ám azzal is tisztában vagyok, hogy rengeteg mindenben kell még fejlődnöm. Hogy csak kettőt emeljek ki: erősödnöm kell, s meg kell tanulnom a bal lábamat nem csak támaszkodásra használni.”

Horváth Tamásnak az ősszel egy térdsérülés miatt több meccset ki kellett hagynia, ám Kaposváron türelmesek voltak, időt hagytak neki a felépülésre. Hogy meghálálta a bizalmat, nem kérdéses, amiként az is valószínűsíthető, hogy a játékával sok gondot fog okozni az MTK labdarúgóinak.

MEGVAN AZ MTK-KEZDŐ

Garami József, az MTK szakmai igazgatója kijelölte kezdőcsapat a délutáni mérkőzésre.

A kék-fehérek a Hegedüs – Nagy, Vukmir, Kelemen, Hidvégi – Kanta J., Zsidai, Vadnai – Könyves, Tischler, Csiki összeállításban kezdik a találkozót, a cserepadon Scheilinger, Poór, Pölöskei, Ladányi, Balajti, Vass és Bese kap helyet

„Biztosra vettem, hogy az MTK újoncként is jól fog szerepelni, arra azonban nem számítottam, hogy dobogón zárja a bajnokság elő felét – folytatta Horváth Tamás. – Rengeteg tehetséges, technikás futballistája van ellenfelünknek, sok múlik azon, hogy a kulcsembereket, azaz Kanta Józsefet és Csiki Norbertet miként tudjuk semlegesíteni. Kaposváron a bent maradás az első számú cél, de egymás között beszéltünk már arról, hogy korántsem mindegy, hányadikként zárjuk a szezont. A jövő héten Debrecenbe utazunk, most azonban az MTK-ra figyelünk, szeretnénk hazai győzelemmel kitelelni.”

PÉCSEN OLCSÓ SÖRREL VÁRJÁK A SZURKOLÓKAT A PAKS ELLEN

A PMFC labdarúgócsapatának vezetősége a szezon során többször indított nézőcsalogató akciókat, a ma esti Paks elleni bajnokin olcsóbb sörrel próbálnak kedveskedni a drukkereknek.

A múlt héttől a forralt bor lett olcsóbb, – fogyott is rendesen – 200 helyett 150 Ft lett egy deci. Most pénteken, az MVM Paks ellen akciós sör is lesz. Összesen 520 korsó sört kaphatnak meg a szurkolók pohár árban: 380 Ft helyett 230 Ft-ért. 200 korsó a B-középnek, 160-160 korsó az északi, illetve a déli lelátó szurkolóinak jut a Pécsi Sörfőzde és a PMFC jóvoltából – adta hírül a pmfc.hu.

A szokásos meccs előtti sajtótájékoztatóját csütörtökön tartotta meg a PMFC vezetőedzője, Supka Attila.

„A Paksot az első őszi mérkőzésünk óta új edző irányítja, változott a játékosállomány is, a klub több új futballistát igazolt. Tudjuk, hogy mit szokott játszani leendő ellenfelünk. Mi természetesen nyerni szeretnénk hazai pályán, bízom benne, hogy jó eredményt érünk el” – fogalmazott a baranyai szakember.

A PMFC az 1. fordulóban 3–2-re nyert az azóta már két edzőváltáson is átesett Paks ellen, a tolnaiakat azóta már Tomiszlav Szivics irányítja.

 

 

AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO FC
15 10 4 1 32–14 +18 34
2. MTK Budapest 15 8 4 3 25–17 +8 28
3. Debreceni VSC-Teva 15 8 1 6 22–15 +7 25
4. Videoton FC 15 7 4 4 20–13 +7 25
5. Budapest Honvéd 15 6 4 5 24–22 +2 22
6. Kaposvári Rákóczi 15 6 4 5 16–18 –2 22
7. Ferencváros 15 5 6 4 21–19 +2 21
8. Újpest FC 15 5 5 5 23–20 +3 20
9. Diósgyőri VTK 15 5 5 5 13–17 –4 20
10. KTE-Phoenix Mecano 15 5 4 6 18–21 –3 19
11. Pécsi MFC 15 4 7 4 14–15 –1 19
12. Haladás 15 4 5 6 19–16 +3 17
13. Lombard Pápa FC 15 4 5 6 15–23 –8 17
14. MVM Paks 15 3 8 4 19–18 +1 17
15. Egri FC 15 2 5 8 11–24 –13 11
16. Siófok 15 1 3 11 11–31 –20 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik