Horváth Ferenc: Neveljük a kislányokat a bírók által, aztán...

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.16. 21:50
A Ferencváros 2–0-ra nyert a Haladás ellen kaotikusnak mondható mérkőzésen a labdarúgó NB I 25. fordulójában. A találkozó után sajtótájékoztatón Horváth Ferenc élesen kritizálta a játékvezetést, és nem csak Király Gábor kiállítása miatt. A Fradi részéről Máté Csaba értékelt, illetve reagált a Haladás vezetőedzőjének szavaira. 

Horváth Ferenc, a Haladás vezetőedzője nem rejtette véka alá véleményét a sajtótájékoztatón.Horváth Ferenc, a Haladás vezetőedzője nem rejtette véka alá véleményét a sajtótájékoztatón.

„Nagyon jó Ferencváros ellen játszottunk, amely az elmúlt fordulókban is bebizonyította, milyen remek játékosokból áll, és milyen támadófutballt tud produkálni. Az első félidei játékunk rendben volt, le voltak védve a területek, megcsináltunk mindent, amit kellett. Aztán a második félidőben pisiltünk mi mindenfelé, de csak bebizonyosodott, hogy széllel szemben nem lehet. Úgyhogy, ha nem ment a játékosoknak, ment másképpen. Nagyon sajnálom, hogy egy olyan játékost ki tudnak állítani, aki nyolcszáz mérkőzés óta nem volt kiállítva, a száját pedig egy kutyafáját nem hagyta el egész életében. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz beírva a jegyzőkönyvbe. Király Gábor kiállítása döntően befolyásolta a mérkőzést.”

Horváth ezután kifejtette a véleményét a játékvezetői felfogásról is.

„Pont a kupacsapatainknak vezetik úgy a mérkőzéseket, hogy mindent lefújnak nekik. Neveljük a kislányokat a bírók által, aztán kimegyünk a nemzetközi porondra, ott meg jön egy albán csapat vagy egy üzbég, aztán szétvágnak minket, erőszakosak, kemények. A magyar játékosok meg nézegetnek, hol vannak, a galamblelkű magyar bírók ezeket mind le szokták fújni. Szerintem ez is az egyik nagy problémája a labdarúgásunknak.”

A Nemzeti Sport kérdésére bővebben is elmondta, hogyan ítéli meg Király Gábor kiállítását, jogosnak tartja-e.

„Nem tételezem fel, hogy jogos volt. Ismerem a Gabit, megkérdeztem tőle, mit mondott. Semmilyen durva szó nem hagyta el a száját, azt mondta, les volt. Ha ezért kiállítás jár, gondolom, másnál is kiállítás jár ilyenekért, ha valaki ezt mondja »fuck off« nélkül.”


Szerhij Rebrov fia beteg, így a Ferencváros vezetőedzője a mérkőzés után hazasietett. A sajtótájékoztatón Máté Csaba másodedző értékelt.

„A Haladástól azt kaptuk, amire számítottunk: zárt védekezést és kontratámadásokra való spekulációt. Az első félidőben magunknak tettük nehézzé a mérkőzést, rengeteg olyan technikai hibát követtünk el, rossz passzt adtunk, amelyek nem kikényszerített hibákból születtek. Ezekből egyszer-egyszer meglódult az ellenfél, volt egy óriási helyzetük is, amelyből gólt szerezhettek volna. A szünetben kértük a játékosokat, hogy a második félidőben is próbálják felgyorsítani a játékot, jobban járatni a labdát, mert így az ellenfélnek többet kell védekeznie, helyezkednie, és ebben el fog fáradni. A második félidőben több lehetőségünk volt, és két gyönyörű góllal megszereztük a győzelmet.”

Máté ezután a Nemzeti Sport kérésére reagált Horváth Ferenc játékvezetésre tett megjegyzéseire is. Illetve szóba került Davide Lanzafame meg nem adott gólja is.

„A tizenegyesnél az alapvonali játékvezető látta közelről az esetet, gondolom, ő szólhatott a játékvezetőnek, hogy ez büntető, annyira nem reklamált senki. Lanzafame gólja a mi felvételeink alapján nem volt les, de biztos van valakinek másik, amely alapján les volt. Szegénynek már a második gólját veszik el, amely élményszámba menő mozdulat után születik. Tehát, érezhetjük mi is úgy, hogy minket sújtottak az ítéletekkel. Az első gólunkat nem láttam még, ott azt reklamálta az ellenfél, hogy akadályozták a kapust abban, hogy lássa a labdát. Mondjuk, a lövés olyan szép volt, hogy kérdés, ha nem akadályozzák, akkor mi történik. Beszéltünk a mérkőzés után Király Gáborral, azt mondta, ő nem szólt oda olyat, amiért feltétlenül ki kellett volna állítani. Talán erre gondolhatott Horváth Feri, hogy ez túl hirtelen volt. Én nem éreztem azt, hogy a játékvezető minket támogatott volna, de volt már olyan vesztes meccs, amely után mi is így éreztük magunkat. Ilyenkor talán első indulatból mond ilyet az ember. Szerintem inkább az döntött, hogy erőnlétileg föléjük kerekedtünk a második félidőben.”


NB I
25. FORDULÓ
Ferencváros–Haladás 2–0 (Lovrencsics G. 69., Sigér 78.)
Budapest,
Groupama Aréna, 7865 néző. Vezette: Karakó

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2018–2019, 25. FORDULÓ
MÁRCIUS 16., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Puskás Akadémia–MTK Budapest 3–2
Felcsút, Pancho ArénaVad II István 1121
Ferencváros–Haladás 2–0
Budapest, Groupama ArénaKarakó Ferenc
7865
Újpest–Kisvárda 1–0
Budapest, Szusza Ferenc StadionErdős József
2090
Budapest Honvéd–Paksi FC 3–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionPintér Csaba
1400
Mol Vidi–Mezőkövesd 1–0
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóIványi Zoltán
2340
Debreceni VSC–Diósgyőri VTK 1–0
Debrecen, Nagyerdei StadionBerke Balázs
3600
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 25 17 4 4 55–19 +36 55
2. Mol Vidi FC 25 14 5 6 40–25 +15 47
3. Debreceni VSC 25 11 7 7 30–27 +3 40
4. Újpest FC 25 10 10 5 31–18 +13 40
5. Budapest Honvéd 25 11 6 8 31–24 +7 39
6. Mezőkövesd Zsóry FC 25 8 8 9 34–32 +2 32
7. MTK Budapest 25 9 4 12 36–40 –4 31
8. Paksi FC 25 7 10 8 29–35 –6 31
9. Puskás Akadémia FC 25 9 3 13 30–34 –4 30
10. Diósgyőri VTK 25 7 6 12 24–45 –21 27
11. Kisvárda 25 6 7 12 24–41 –17 25
12. Szombathelyi Haladás 25 4 4 17 21–45 –24 16
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik