Horváth Ferenc: A mezlevételnél jobban nem lehet egy játékost megalázni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.03. 12:43
null
Horváth Ferenc (jobbra) szerint csapata mindent megtett a sikerért a Kisvárda ellen (Fotó: Unger Tamás)
A labdarúgó NB I 19. fordulóját követően az FTC–Bp. Honvéd (1–0) és a Mol Vidi–PAFC (0–3) meccsek mestermérlegeit már idéztük, most jöjjön a több találkozó edzői értékelése Debrecentől Szombathelyig, Budapesttől Diósgyőrig.

 

MTK–PAKSI FC 1–2

FECKÓ TAMÁS, az MTK vezetőedzője

– Mi hiányzott a pontszerzéshez?
– Valójában húsz percnél több jó játék. Jól kezdtük a mérkőzést, két helyzetünk is akadt, de nem abban a ritmusban folytattuk a játékot, amelyben kellett volna. Az utolsó tíz percben az igazi arcát mutatta meg csapatom, ám ez kevés volt az egyenlítéshez.

– Mi az oka, hogy együttesének teljesítménye nem először esik vissza mérkőzés közben?

– Hullámvölgyek minden csapatnál előfordulnak, de azért az első gól döntően befolyásolta a mérkőzés alakulását – mert bár az ollózós mozdulat gyönyörű volt, előtte kapusomat megrúgta az ellenfél csatára, ezért nem tudott felállni a földről.

– Lencse László a bal szélen szerepelt, ez kényszermegoldás volt?

– A Paksnak „szólt” a taktika, mert próbáltunk a széleken megbontani az ellenfél védelmét, és Lencse László elég gyors ahhoz, hogy lefussa védőjét. Mivel azonban a Paks győzött, ez a taktika nem vált be.

CSERTŐI AURÉL, a Paksi FC vezetőedzője:

– Vélhetően elégedettek a három ponttal.
– Persze, mivel okosan és taktikusan futballoztunk, a héten becsülettel készültünk az MTK játékából, s a pályán meg is valósítottuk elképzeléseinket.

– Melyik a nehezebb, kétgólos előnyt szerezni, vagy az utolsó negyedórában megtartani?

– Mivel a játékvezető hét percet hosszabbított, az MTK gólja után keserves pillanatokat éltünk át. A szépítő gól egyáltalán nem volt benne a játékban, de mert az MTK betalált, a folytatásban már csak a védekezésre koncentráltunk. Talán az első nyolcvanöt perc játékából kell kiindulnunk a tavaszi szezon többi mérkőzésén.

– Feltűnően sok labdát adtak el az ellenfél térfelén közvetlenül az után, hogy megszerezték.

– Bosszantott is, mert agresszív játékunknak köszönhetően hibázásra kényszerítettük az ellenfelet, s már a saját térfelén labdákat szereztünk, de rengetegszer előfordult, hogy az első passz nem sikerült, s máris visszaadtuk a labdát az MTK-nak.

DVSC–ÚJPEST 0–0

HERCZEG ANDRÁS, a Debreceni VSC vezetőedzője

– Elégedett?
– Van bennem hiányérzet. Nagyon szerettük volna megnyerni a mérkőzést, az akarattal, a fegyelmezett játékkal nem is volt probléma. Még úgy sem, hogy több meghatározó játékosunk kidőlt, de akik a hiányzókat pótolták, helytálltak – külön öröm, hogy ismét újoncot avattunk, és Damásdi Alex jól teljesített.

– Mi hiányzott a győzelemhez?

– Nos, ha arra gondolok, hogy kétszer eltaláltuk a lécet, és többször is tűzijátékot rendeztünk az Újpest kapuja előtt, azt mondhatom, egy kicsivel több pontosság, a vendégek kapuja előtti nagyobb kreativitás lehetett volna a siker kulcsa – de ez a mérkőzés most így alakult. A játékosok emelt fővel mehettek le a pályáról.

– Mi hangzott el a szünetben? Csak mert a második félidőben mintha az Újpest lett volna mezőnyfölényben.
– Ugyanabban a felfogásban szerettünk volna játszani, mint addig, de elképzelhető, hogy az ellenfél jól reagált első félidei játékunkra. A cserékkel még nagyobb nyomás alá akartuk helyezni az újpesti kaput, és még a kiállítást követően is mentünk előre – sajnálom, hogy végül nem sikerült megszerezni a győztes gólt.

NEBOJSA VIGNJEVICS, az Újpest vezetőedzője

Elégedett?

– Igen, az lehetek. Hullámzó mérkőzés volt, egyszer a Debrecen irányított, aztán mi jöttünk fel, utána megint az ellenfélnek voltak lehetőségei, de mi is többször gólt szerezhettünk volna. A Debrecen szögletekből, oldalszabadrúgásokból rendkívül veszélyes.

– A második félidőben kívülről úgy tűnt, közelebb álltak a győzelemhez. Mi hiányzott a sikerhez?
– Ami általában a korábbi meccseinken is: az utolsó érintés, több bátorság az egy az egy elleni játékban. A kiállítás után nem voltunk elég türelmesek, mindent középen erőltettünk.

– Csaknem egy év kihagyás után újra pályára léphetett Simon Krisztián. Ebben az időszakban időnként talán az édesapja, a barátja is kellett hogy legyen. Milyen érzésekkel küldte őt ismét pályára?

– Bryan Robson, a Manchester United egykori, sokszor megsérülő klasszisa mondta: a visszatérés mindig fejben dőlt el. Természetesen nem vártam, hogy Krisztián eldönti a mérkőzést, de sokat dolgozott, jó állapotban volt, érthető, hogy egyelőre meccshiánya van. A fiamnak is mindig ezt mondom: az élet nagyon nehéz, de ha igazán harcolni, küzdeni fog az álmaiért, a karrierjéért, én ott leszek mellette, és tudok segíteni. Simon Krisztián hosszú utat tett meg sérülése után, és reméljük, fokozatosan egyre jobb és jobb lesz.

DVTK–MEZŐKÖVESD ZSÓRY 1–1

FERNANDO FERNÁNDEZ, a Diósgyőri VTK vezetőedzője

– Sorozatban a hatodik mérkőzésen nem kapott ki csapata. Ennek fényében miként értékeli a mai döntetlent?
– Természetesen örülök a veretlenségi szériának, de el kell mondani, hogy rendkívül nehéz volt ez a mérkőzés, mert a Mezőkövesd sokkal jobb volt a labdával. Ugyanakkor a helyzetek alapján reális a döntetlen.

– Az akarat diadala volt az egy pont megszerzése?

– Az első félidőben nem találtuk a helyünket, szerencsére a második félidőben már jobban játszottunk, és valóban a nagy akarásnak köszönhető az egyenlítés. Remélem, hamarosan eljön az idő, amikor a futballunk is egyenértékű lesz az akarattal.

– Bátran beveti a fiatal labdarúgókat. Ennek lesz folytatása?
– Géringer Tamáson kívül több fiatal készül a kerettel, és azon vagyok, ha az edzésmunkájuk és az elszántságuk megfelelő szintű, akkor bemutatkozhatnak az első csapatban. Tamás nagyszerű három hetet tudhat maga mögött, és bár élete első profi bajnoki mérkőzését játszotta, elégedett vagyok vele.

KUTTOR ATTILA, a Mezőkvesd Zsóry vezetőedzője

A játék minden elemében felülmúlták a hazaiakat, mégsem nyertek. Ön szerint miért?
– Valóban a miénk volt a meccs, jól játszottunk, futballistáink jól teljesítettek, ám úgy tűnik, valami átok sújt bennünket. Több összetevője is van, hogy a hosszabbításban gólt kaptunk. Természetesen azon leszünk, hogy ezeket kijavítsuk.

– Lehet, hogy a rutintalanságnak is szerepe van a győzelem elmaradásában?

– Az igaz, hogy több olyan játékos is pályára lépett, aki még nem rendelkezik a megfelelő rutinnal, ugyanakkor, ha egy nullás vezetés után sikerül újabb gólt rúgni – és erre megvolt a lehetőségünk –, akkor most nem szomorkodnánk.

– Pedig jól is cserélt, hiszen Vadnai Dániel balszélsőként is remekül futballozott.

– Az volt a cél, hogy a szélső hátvéd előrébb tolva segítse a támadójátékot, másrészt segítsen a labda megtartásában. Mindkét feladatot jól oldotta meg. Sajnos a hajrában már nem tudtuk uralni a játékot. A DVTK mindent egy lapra feltéve rohamozott, és aztán egyenlített is.

HALADÁS–KISVÁRDA MASTER GOOD 0–1

HORVÁTH FERENC, a Haladás vezetőedzője

– Hogyan látta a mérkőzést?
– Minden benne volt ebben a meccsben, ami eddig jellemezte a Haladást. Nem tudok egyetlenegy játékost sem elmarasztalni, mindenki tette a dolgát, taktikailag is rendben voltunk. Sajnos nincs meg az a kvalitás a csapatban, hogy az ilyen mérkőzéseket meg tudja nyerni. Hiányzik az a csatár, aki a lepattanó labdát berúgná, és egy olyan középpályás, aki cselsorozattal bemenne a védők mögé. Nekünk öt helyzet sem volt elég a gólhoz, a Kisvárdának elég volt egy.

– Priskin Tamás lehetett volna az a csatár, aki a tizenhatoson belül veszélyt teremthetett volna?
– Priskin Tamás kiválása valóban vezéráldozatnak tűnt, jó formában lévő csatárunk dőlt ki a sorból, valószínűleg elszakadt a bokaszalagja.

– A lefújás után mindenki kapott hideget-meleget a szurkolóktól. Mit szól hozzá, hogy a Haladás-tábor felszólította a játékosokat, hogy vegyék le a mezüket?

– Annál jobban nem lehet egy játékost megalázni, ha a mezt levetetik róla. Más kérdés, hogy arra megvannak a megfelelő emberek, akik megtehetik ezt a lépést. Tudom, nem vigasz, de ebben a meccsben részünkről volt meló, de nem jött ki az eredménye.

DAJKA LÁSZLÓ, a Kisvárda vezetőedzője

– A győzelem fontos volt, de hogyan tetszett a csapata játéka?
– Nagyon örülünk a sikernek, de az első tíz percet és a vezető gólunkat követően a második félidő második felét szívesen elfelejteném. Ezekben a periódusokban nem úgy futballoztunk, ahogy kellett volna, de ezt a játékot gólra játsszák, és nekünk egy nagyon szép támadás után sikerült betalálnunk, emiatt megérdemelten nyertünk.

– Nem érezte úgy, hogy az első félidőben nem használták ki Gheorghe Grozav erényeit?
– Inkább azt mondanám, hogy ilyen tekintetben is rossz felfogásban játszottunk, nem nyitottuk meg a széleket, és nem támogattuk kellően a szélsőinket. Emiatt, valóban, a román légiós erényeit sem tudtuk kihasználni, mert nagyon kevés labdát kapott. Próbáltunk ezen változtatni, és egy villanásból mindjárt gól született.

– Felipe és a Haladás szurkolótábora kölcsönösen hergelte egymást. Erről mi a véleménye?

– Ebbe nem szeretnék belemenni. Tudjuk, hogy kapusunk egyéniség, amit nemcsak a teljesítménye mutat – de ami a legfontosabb: bravúrokkal járult hozzá a csapat sikeréhez.

TOVÁBBI MESTERMÉRLEGEK

Rebrov: Ez nem Böde győzelme, hanem a csapaté, miért csak róla kérdeznek?FTC–Bp. Honvéd 1–0

Radoki János: Nem minden úgy történt, ahogy elképzeltem – Mol Vidi FC–Puskás Akadémia 0–3

NB I, 2018–2019, 19. FORDULÓ
FEBRUÁR 2., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
MTK Budapest–Paksi FC 1–2
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionBognár Tamás
1381
Debreceni VSC–Újpest FC 0–0
Debrecen,
Nagyerdei Stadion
Karakó Ferenc
3026
Mol Vidi FC–Puskás Akadémia 0–3Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Kassai Viktor
2980
Diósgyőri VTK–Mezőkövesd Zsóry 1–1 Miskolc,
DVTK Stadion
Szőts Gergely
3408
Haladás–Kisvárda 0–1
Szombathely, Haladás StadionBogár Gergő
2512
Ferencváros–Honvéd 1–0 Budapest,
Groupama Aréna
Berke Balázs
10 027
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA

 

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 19 13 3 3 37–15 +22 42
2. Mol Vidi FC 19 10 4 5 30–19 +11 34
3. Debreceni VSC 19 8 7 4 25–19 +6 31
4. Budapest Honvéd 19 8 5 6 21–16 +5 29
5. Újpest FC 19 7 8 4 21–14 +7 29
6. MTK Budapest 19 8 3 8 28–27 +1 27
7. Mezőkövesd Zsóry FC 19 6 7 6 26–24 +2 25
8. Paksi FC 19 6 7 6 24–26 –2 25
9. Puskás Akadémia FC 19 7 3 9 24–24 0 24
10. Kisvárda 19 5 4 10 17–35 –18 19
11. Diósgyőri VTK 19 4 6 9 19–30 –11 18
12. Szombathelyi Haladás 19 2 3 14 13–36 –23 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik