Honvéd: Ugrai Roland Kispesten folytatja – hivatalos

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.02.11. 12:07
null
Ugrai Roland a Honvédban folytatja pályafutását (Fotó: honvedfc.hu)
Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport információja, a legutóbb Görögországban futballozó Ugrai Roland a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvédhoz igazolt – jelentette be a kispesti klub.

Mint ismert, a 27 esztendős szélső személyes okokra hivatkozva közös megegyezéssel felbontotta a szerződését a görög Atromitosszal.

Az ötszörös magyar válogatott támadó megállapodását 2018 nyarán teljesítménybeli problémák miatt bontotta fel a DVTK, Ugrai ezt követően szegődött légiósnak és ingyen lett az Atromitosz futballistája.

A görög együttesnél 28 tétmérkőzésen ötször volt eredményes. Bajnokin legutóbb január 4-én, kupamérkőzésen 14-én szerepelt a csapatban, de egyik találkozót sem játszotta végig.

A Békéscsabáról származó futballista idehaza a Haladásban, a Ferencvárosban és a Diósgyőri VTK-ben játszott.

„Mindenképpen szerettük volna még megerősíteni a támadószekciót, és Roland személyében a magyar bajnokságot jól ismerő, de már nemzetközi tapasztalattal is bíró támadót szerződtettünk – idézi a honvedfc.hu Kun Gábor ügyvezető igazgatót. – Érkezésével tovább bővülnek a variációs lehetőségeink, ami azért is fontos, mert az elkövetkező időszakban sok mérkőzés vár a csapatra.”

„Szeretném, ha a csapat dobogón végezne, vagy kiharcolná az Európa-ligában való szereplést, amit pedig az egyéni céljaimat illeti, nem szeretnék nagy szavakkal dobálózni, csak annyit mondanék, hogy motivált vagyok, és mivel az előző félévem nehezen alakult, ezért kettőzött erővel küzdök majd, hogy bizonyítsak” mondta Ugrai a szerződése kapcsán, hozzátéve, hogy külföldről is voltak megkeresései, de a Honvéd ajánlata remek lehetőséget jelentett a számára, hogy megmutassa magát, és visszakerüljön a neve a köztudatba.

A kispesti klub nem jelezte, meddig szól Ugrai megállapodása.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Hidi Patrik (Irtis Pavlodar – Kazahsztán, szabadon igazolhatóként), Ugrai Roland (Atromitosz – Görögország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Mayron George (Costa Rica-i, FC Midtjylland – Dánia, legutóbb kölcsönben Valerenga – Norvégia)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Nico Olsak (argentin-izraeli, Maccabi Netanya – Izrael)
Távozók: Enisz Ben-Hatira (tunéziai-német, Karlsruher SC – Németország, szabadon igazolhatóként), Hegedűs Márk (Kazincbarcika, szabadon igazolhatóként), Tomori Zoltán (a Honvéd II-ből Újpest FC), Vadócz Krisztián (CA Penarol – Uruguay, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Lukács Dániel (Tiszakécske), Temesvári Attila (Tiszakécske), Tömösvári Bálint (kaposvári kölcsön után ETO FC Győr)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Egerszegi Tamás (Paks, onnan Diósgyőr), Vladislav Kulacs (ukrán, Sahtar Doneck, onnan Vorszkla Poltava – mindkettő Ukrajna)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: David N'Gog (francia)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik