Honvéd: szőkeség piros-feketében - új mezek, fotó!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.28. 10:55
null
A Honvéd új, hazai meze (Fotó: honvedfc.hu)
A Budapest Honvéd labdarúgócsapatának hivatalos honlapja egy szőke modell segítségével mutatta be az együttes új, a tavaszi szezonban hazai pályán használatos szerelését.

„Megérkeztek az új mezek, és hosszú idő után újra a hagyományos hosszanti csíkos, vörös-fekete színekben fognak játszani a fiúk. Az új mezek csak a hazai meccseinken lesznek láthatók. Idegenbeli mérkőzéseinkre maradtak a piros, a fekete alapon oldalt piros sávú, és a fehér alapon keresztbe piros és szürke csíkos mezeink” – adta hírül a honvedfc.hu.

A hivatalos honlap egy rövid meztörténetet is csatolt a bemutató mellé. Ebből kiderült, hogy 1909-ben ugyan a tradicionális vörös-fekete mezben kezdte meg történelmét a klub, de nem mindig a vörös-fekete hosszanti csíkos mezekben játszott a csapat. 1949 és 1991 között a mezek színe piros, fehér, vagy piros-fehér volt. 1991-től, amikor a klub felvette a Kispest-Honvéd FC nevet, a domináns szín újra a piros és a fekete lett. Márkától függetlenül, hazai pályán rendszeresen a piros-fekete hosszanti csíkos mezben lépett pályára a csapat. Harmadik szezon óta viszont, amióta a Givova a mezszponzor, a hazai mez fekete volt, az oldalán piros sávú kinézettel. Az új mezeket március 1-jén, az Újpest FC elleni hazai mérkőzésen viseli először a csapat az NB I-ben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik