Honvéd: szerződtették a Mol Fehérvár kapusát – hivatalos

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2019.08.29. 14:13
null
Tujvel a Honvédban folytatja (Fotó: honvedfc.hu)
Ahogy azt a Nemzeti Sport előre jelezte: Tomás Tujvel a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvédnál folytatja pályafutását – a hírt a kispestiek hivatalos honlapjukon erősítették meg. A rutinos kapus két évre írt alá új klubjánál, amely kivásárolta őt jövő nyárig érvényes szerződéséből – az átigazolási díjat egyik fél sem hozta nyilvánosságra.

A szlovák kapus a Mol Fehérvár FC-től érkezik, neve mellett 101 NB I-es mérkőzés áll, legutóbb tavaly októberben, az MTK Budapest ellen (0–3) védett élvonalbeli találkozón. Rajta kívül a napokban a paksi Nagy Gergely és a kisvárdai Mihai Minca neve is szóba került Kispesten, de Tujvelre esett a választás.

A Honvédtól nyáron távozott Gróf Dávid, helyére Lefkovits Robi érkezett a kapusposztra, aki a craiovai Európa-liga-selejtezőn keresztszalag-szakadást szenvedett, hosszú kihagyás vár rá. Ezért volt szükség új kapus szerződtetésére Berla Attila és Horváth András mellé.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Lefkovits Robi (izraeli-magyar, Hapoel Tel-Aviv – Izrael, szabadon igazolhatóként), Federico Moretti (olasz, ASD Albissola 2010 – Olaszország, szabadon igazolhatóként), Amadou Moutari (nigeri, Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Macdonald Niba (kameruni, FC Nitra – Szlovákia, szabadon igazolhatóként), Tomás Tujvel (szlovákiai, Mol Fehérvár)
Kölcsönbe érkezők: Egerszegi Tamás (Paks), Patrick Ikenne-King (nigériai, MTK Budapest), Kesztyűs Barna (Paks), Vladiszlav Kulacs (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna), Davide Lanzafame (olasz, Ferencváros)
Kölcsönből visszatérők: Hegedűs Márk (Dorogi FC), Kovács Nikolasz (Balmazújváros), Lukács Dániel (Újpest FC), Stoiacovici Dávid (Tiszakécske)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Juhász Zsombor
Kiszemeltek: Bobál Dávid (Paks)
Távozók: Fousseni Bamba (guineai, szabadon igazolható), Danilo (brazil, Muaither SC – Katar, szabadon igazolhatóként), Gergényi Bence (ZTE FC, kölcsön után végleg), Gróf Dávid (Ferencváros, szabadon igazolhatóként), Holender Filip (magyar-szerb, FC Lugano – Svájc, szabadon igazolhatóként), Raul-Ioan Palmes (román, kazincbarcikai kölcsön után FK Csíkszereda – Románia), Pölöskei Zsolt (befejezte a pályafutását), Dino Skvorc (horvát, szabadon igazolható), Takács János (Szeged-Csanád GA)
Kölcsönbe távozók: Herjeczki Kristóf (Gyirmót FC Győr – ismét), Májer Milán (Gyirmót FC Győr), Tömösvári Bálint (Kaposvár – ismét). Kooperációs kölcsön (FC Ajka): Soltész Dominik István, Stoiacovici Dávid
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Zakaria Beglarisvili (grúz, FC Flora – Észtország,onnan SJK - Finnország), Tischler Patrik (Újpest FC, onnan Kisvárda)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik