Honvéd: hosszabbított, majd kölcsönbe került a támadó

Vágólapra másolva!
2019.08.08. 17:04
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd a hivatalos oldalán tudatta, hogy a 2022 nyaráig szerződést hosszabbító Májer Milán a 2019–2020-as idényt a másodosztályú Gyirmótnál tölti kölcsönben.

A fővárosiak közleménye szerint a 20 esztendős támadót tapasztalatszerzés céljából engedi el ideiglenesen a klub.

„Néha hátra kell lépni egyet, hogy utána előreléphessünk kettőt, ezt beszéltük a menedzseremmel, Paunoch Péterrel is a döntés előtt – kezdte Májer Milán. – Elégedett vagyok az eddigi karrieremmel, tizennyolcszor játszhattam az NB I-ben, ott voltam a Magyar Kupa döntőjében, szerepelhettem a Fradi, vagy éppen a Vidi ellen. Lehet, hogy már korábban meg kellett volna hozni ezt a döntést, és elmenni az NB II-be, de eddig nem éreztem szükségességét, most viszont igen. Szerettem volna többet játszani az első csapatban, ez azonban másként alakult, a játéklehetőségre viszont szükségem van. Rengeteg pluszmunkát végzek az edzések mellett, ami a jövőben sem változik, így szeretnék visszatérni jövő nyáron Gyirmótról, hogy bekerülhessek a Honvéd kezdőcsapatába.”

Nem Májer lesz az egyetlen Honvéd-játékos Gyirmóton, hiszen Herjeczki Kristóf a 2018–2019-es kiírás után az új idényt is itt tölti.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Lefkovits Robi (izraeli-magyar, Hapoel Tel-Aviv – Izrael, szabadon igazolhatóként), Federico Moretti (olasz, ASD Albissola 2010 – Olaszország, szabadon igazolhatóként), Amadou Moutari (nigeri, Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Macdonald Niba (kameruni, FC Nitra – Szlovákia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Egerszegi Tamás (Paks), Patrick Ikenne-King (nigériai, MTK Budapest), Kesztyűs Barna (Paks), Vladiszlav Kulacs (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna)
Kölcsönből visszatérők: Hegedűs Márk (Dorog), Kovács Nikolasz (Balmazújváros), Lukács Dániel (Újpest FC), Stoiacovici Dávid (Tiszakécske)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Juhász Zsombor
Kiszemeltek: Feczesin Róbert (Adanaspor – Törökország), Hangya Szilveszter (Fehérvár)
Távozók: Fousseni Bamba (guineai, szabadon igazolható), Danilo (brazil, Muaither SC – Katar, szabadon igazolhatóként), Gergényi Bence (ZTE FC, kölcsön után végleg), Gróf Dávid (Ferencváros, szabadon igazolhatóként), Holender Filip (magyar-szerb, FC Lugano – Svájc, szabadon igazolhatóként), Raul-Ioan Palmes (román, kazincbarcikai kölcsön után FK Csíkszereda – Románia), Pölöskei Zsolt (befejezte a pályafutását), Dino Skvorc (horvát, szabadon igazolható), Takács János (Szeged-Csanád GA)
Kölcsönbe távozók: Herjeczki Kristóf (Gyirmót FC Győr – ismét), Májer Milán (Gyirmót FC Győr), Tömösvári Bálint (Kaposvár – ismét). Kooperációs kölcsön (FC Ajka): Soltész Dominik István, Stoiacovici Dávid
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Zakaria Beglarisvili (grúz, FC Flora – Észtország), Tischler Patrik (Újpest FC, onnan Kisvárda)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik