Honvéd: profi szerződést kapott a barbadosi válogatott támadó

Vágólapra másolva!
2020.08.15. 14:21
null
Thierry Gale (balra) profi szerződést kötött a Honvéddal (Fotó: honvedfc.hu)
Hároméves profi szerződést írt alá a Budapest Honvéd labdarúgócsapatával a hatszoros barbadosi válogatott Thierry Gale – adta hírül hivatalos honlapján a kispesti klub.


Thierry Gale a felnőttcsapattal dolgozta végig a mostani felkészülési időszakot, és az edzések, valamint az edzőmérkőzések alkalmával többször is megmutatta, hogy milyen potenciál rejlik benne” – idézi Kun Gábor ügyvezető igazgatót a honvedfc.hu.

A 18 éves barbadosi támadó a nyári felkészülési mérkőzések közül a Paks ellenin gólt szerzett (2–1), azóta pedig két találkozón már az NB III-as együttesben is pályára lépett.

Nagyon izgatott vagyok, ezért dolgoztam egész életemben – mondta az első profi szerződését a Honvéddal aláíró Thierry Gale, aki a 34-es mezben játszik majd a Honvéd számára vasárnap rajtoló NB I-es idényben. – Örülök, hogy a felkészülés során több edzőmeccsen is lehetőséget kaptam, boldog vagyok, hogy gólt is sikerült szereznem, alig várom már, hogy tétmérkőzésen is pályára léphessek az első csapatban. Nagyon jól érzem magam a Honvédnál, boldog vagyok, hogy a klub számít rám. Természetesen nem könnyű ilyen fiatalon elszakadni a családtól, de ők is támogatnak, mindennap beszélek velük, folyamatosan biztatnak, nekik is köszönettel tartozom. Azért dolgozom, hogy jó játékossá váljak, ez motivál, no meg az, hogy bizonyítsam a Honvédnak és a szurkolóknak is a rátermettségemet.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Baráth Botond (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Kesztyűs Barna (Paksi FC, kölcsön után végleg), Davide Lanzafame (olasz, Ferencváros, kölcsön után végleg), Nagy Sándor (ukrajnai, Debreceni VSC), Tamás Krisztián (Mol Fehérvár, legutóbb kölcsönben ZTE FC), Tóth-Gábor Kristóf (Haladás), Boubacar Traoré (mali, szabadon igazolható, legutóbb CS Bizertin – Tunézia), Zsótér Donát (Újpest FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Lukács Dániel (Tiszakécske), Májer Milán (Gyirmót FC Győr)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Thierry Gale (barbadosi)
Kiszemeltek: Eppel Márton (Cercle Bruges – Belgium, szabadon igazolható)
Távozók: Herjeczki Kristóf (Gyirmót FC Győr, kölcsön után végleg), Tonci Kukoc (horvát, szabadon igazolható), Levkovich Robi (magyar-izraeli, Hapoel Hadera – Izrael), Macdonald Niba (kameruni)
Kölcsönbe távozók: Juhász Zsombor
(Gyirmót FC Győr), Horváth Milán (BFC Siófok), Irimiás Gergő(FC Ajka), Kovács Nikolasz (FC Ajka, ismét kölcsönbe), Májer Milán (ETO FC Győr), Temesvári Attila (tiszakécskei kölcsön után ETO FC Győr), Tóth Péter (FC Ajka),Tömösvári Bálint (győri kölcsön után BFC Siófok), Zvara Levente (FC Ajka)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mayron George (Costa Rica-i, FC Midtjylland – Dánia), Patrick Ikenne-King (nigériai, MTK Budapest)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Davide Lanzafame (olasz)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik