Honvéd: ott lehet a Fradi ellen az Újpesten lecserélt védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.07. 11:50
Az elmúlt hétvégén rendezett Újpest–Honvéd bajnoki mérkőzés 24. percében kellett lecserélni Baráth Botondot, a Honvéd védőjét, miután térdsérülést szenvedett. Ugyan akadt némi riadalom a kispestiek kispadján, mára kiderült, Baráth sérülése nem súlyos.

A 26 éves védő egyelőre csapattársaitól külön, konditermi gyakorlatokkal készül, és ebben az idényben már nem először bajlódik a térdével, két hónapja, a Partizan elleni El-selejtező előtt is problémája volt, de akkor is megúszta a súlyos sérülést, ahogy most is.

„Nincs nagy baj, bevérzett a térdem, de a jövő hétre rendben leszek – mondta Baráth Botond a Honvéd hivatalos honlapjának. – Tudtam volna folytatni a játékot, ám akkor súlyosabb is lehetett volna a sérülés, és nem egy hetet, hanem sokkal többet kellett volna kihagynom. Amíg pedig nem edzhetek újra a többiekkel, addig itt dolgozom, ezzel is gyorsítva a gyógyulást és addig sem csak otthon fekszem.”

Baráth Botond tehát a jövő héten már a többiekkel együtt tréningezhet, s ha minden jól alakul, nem lesz akadálya annak, hogy ott lehessen a pályán az FTC ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik