Honvéd: négy hónapja épül, így áll az új Bozsik-stadion – KÉPEK

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.07.31. 21:39
null
Épül az új Bozsik-stadion (Fotó: magyarepitok.hu/Bernát Benjámin)
Egyre látványosabb, ahogyan az új Bozsik-stadion építkezése halad. A főlelátó betonszerkezete már magasodik, és másutt is áll a betonszerkezet, derül ki a magyarepitok.hu által közölt képekből.

 

„A stadion mintegy 7.700 négyzetméteres alapozásához közel 200 négyzetméter falzsaluzatot használtak a szakemberek. A felszerkezet közel 13.000 négyzetméter területű falainak és pilléreinek zsaluzási munkálataiban több mint 600 négyzetméter falzsaluzat és pillérzsaluzat volt a segítségükre”írják az oldalon.

„A beruházás keretében egy háromemeletes főépületet építenek meg, ahol a sporttechnológiai területek, a VIP-helyiségek, a gépészeti terasz, valamint a fő kamera- és közvetítő állások kapnak majd helyet. Az új aréna 8200 néző befogadására lesz alkalmas. Műszaki átadása várhatóan 2020. június 12-én lesz, és besorolása alapján a legmodernebb, UEFA 4-es, illetve az MLSZ I. osztály A-kategóriájának megfelelő minősítésű lesz” – olvasható a további jellemzés.

A TELJES GALÉRIA ITT TEKINTHETŐ MEG!

(Fotó: magyarepitok.hu/Bernát Benjámin)
(Fotó: magyarepitok.hu/Bernát Benjámin)
(Fotó: magyarepitok.hu/Bernát Benjámin)
(Fotó: magyarepitok.hu/Bernát Benjámin)
(Fotó: magyarepitok.hu/Bernát Benjámin)
(Fotó: magyarepitok.hu/Bernát Benjámin)
(Fotó: magyarepitok.hu/Bernát Benjámin)
(Fotó: magyarepitok.hu/Bernát Benjámin)
(Fotó: magyarepitok.hu/Bernát Benjámin)
(Fotó: magyarepitok.hu/Bernát Benjámin)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik