Honvéd: Nagy Gergő a Debrecen ellen már szeretne játszani

Vágólapra másolva!
2018.05.02. 10:09
Még a 27. fordulóban, az Újpest elleni bajnoki első félidejének a végén szenvedett bokasérülést Nagy Gergő, a Bp. Honvéd középpályása, akit le is kellett cserélni a szünetben. A 25 éves középpályás az elmúlt hétvégén, a Mezőkövesd elleni bajnokit kihagyta, ám mint klubja honlapjának elmondta, a DVSC elleni következő bajnokin már szeretne ott lenni a pályán.

Nagy az Újpest elleni találkozó első félidejének a végén sérült meg, amikor a lila-fehérek támadójával, Novothny Somával csapott össze: aláfordult a bokája, s utóbb az ultrahangos vizsgálaton részleges szalagszakadást állapítottak meg nála.

„Elektroterápiás és mágneses kezeléseken veszek részt, és a bokámat erősítjük különböző stabilizációs gyakorlatokkal. Sérüléskor ugyanúgy, sőt többet kell edzenie az embernek, nyilván nem ugyanazokkal a gyakorlatokkal, mint egészségesen, hanem a sérült testrészét kell kétszer annyira megerősítenie, hogy minél hamarabb vissza tudjon térni a pályára. Eredetileg két-három hetes kihagyást mondtak az orvosok, de én bízom benne, hogy nem lesz annyi – persze ezt majd a bokám fogja eldönteni. Szeretném, ha már a Debrecen ellen pályára tudnék lépni. Az elkövetkezendő napok megmutatják, hogy futásra és labdaérintésre hogy viselkedik a lábam” – mondta Nagy Gergő a Bp. Honvéd honlapjának.

NB I, 2017–2018, 29. FORDULÓ
MÁJUS 5., SZOMBAT
HELYSZÍN
17.00: Budapest Honvéd–Debreceni VSC Budapest,Bozsik József Stadion
17.00: Vasas FC–Paksi FC
Budapest,Szusza Ferenc Stadion
17.00: Balmazújváros–Újpest FC
Balmazújváros, Városi Stadion
17.00: Diósgyőri VTK–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
Miskolc, Diósgyőr, DVTK Stadion
17.00: Haladás–Puskás Akadémia FC
Szombathely,Haladás Stadion
19.30: Videoton FC–Ferencváros (Tv: M4 Sport) Felcsút,Pancho Aréna
TABELLA •TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik