Honvéd: Minden társaságom eladó, ha érkezik ajánlat – Hemingway

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.29. 16:23
null
George F. Hemingway elmondta, nem kapott ajánlatot a Honvédra (Fotó: Nemzeti Sport)
A szezon végéhez közeledve ismét felröppent a pletyka, hogy George F. Hemingway, a Honvéd labdarúgócsapatának tulajdonosa eladná a klubot és annak utánpótlásközpontját, az általa alapított Magyar Futball Akadémiát. A sportvezető a Nemzeti Sport Online megkeresésére reagált a híresztelésre.

 

„Az elmúlt hónapokban, és ez a mostani hétre is érvényes, senkivel sem tárgyaltam a klub eladásáról, erre vonatkozó ajánlatot sem kaptam. Ezek a tények" – fogalmazott a Honvéd jövőjével kapcsolatban a klubtulajdonos George F. Hemingway.

Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a tárgyalásoktól eddig sem zárkózott volna el, és ezután sem fog, feltéve, hogy lesz érdeklődő.

„A tények nem mondanak ellent annak, amit már sokszor elmondtam, hogy minden általam birtokolt társaság eladó, ha megfelelő ajánlat érkezik. Szeretnénk mindenkit biztosítani, hogyha én egyszer úgy döntök, hogy eladom a Honvédot, arról mindenkit értesíteni fogok a megfelelő időben" – hangsúlyozta a sportvezető.

A pletykák arról is szólnak, hogy a Honvéd iránt az egyik érdeklődő éppen az a cégcsoport lehet, amely a klubhoz tartozó dél-pesti utánpótlás-nevelési centrumot építi. A Pharos 95 Kft. tulajdonosa, Végh Gábor – aki nem mellesleg az NB II-es ZTE FC többségi tulajdonosa is – nem a Nemzeti Sporttól hallott először a híresztelésről.

„Nem tudom, ki terjeszti ezt, de már én is hallottam róla. Ugyanakkor semmilyen alapja sincs. Van klubom, a Zalaegerszegi TE, amelyért dolgozom, és nem is szándékozom klubot váltani" – szögezte le Végh Gábor.

A hétvégén, az utolsó fordulóban egyébként mindkét klubra sordöntő bajnoki vár. A Honvéd az NB I-ben a nemzetközi szereplést érő 3. helyért küzd, és ha legyőzi hazai pályán a Vasast, miközben az Újpest döntetlent játszik a DVSC-vel, akkor a kispesti együttesé a bronzérem. Sőt a Honvéd akkor is európai kupainduló lesz, ha nyer a Vasas ellen, az Újpest pedig megveri a Debrecent, hiszen ha a kupagyőztes liláké a bronzérem a bajnokságban, akkor az NB I-ben 4. helyezett csapat is szerencsét próbálhat az Európa-ligában. A másodosztályban a 17. helyen álló ZTE biztosan bent marad az NB II-ben, ha vasárnap hazai pályán felülmúlja a Mosonmagyaróvárt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik