Honvéd: megvan az 5. érkező, Újpest-nevelést szerződtettek

Vágólapra másolva!
2019.07.10. 11:37
null
Egerszegi Tamás aláírt (Fotó: honvedfc.hu)
A Budapest Honvédban folytatja a pályafutását Egerszegi Tamás. A korábbi utánpótlás-válogatott középpályást egy évre, a Pakstól vette kölcsön a fővárosi labdarúgócsapat.

Kesztyűs Barna után újabb paksi középpályás érkezik kölcsönbe Kispestre, hiszen a két klub megállapodott arról, hogy a 2019–2020-as szezonban Egerszegi Tamás is minket erősít” – olvasható a kispesti klub honlapján.

Egerszegi az előző idényt a Vasasnál kezdte, onnan került Paksra, ahol 20 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, összesen pedig 169 első osztályú találkozón szerepelt, ezeken 12 gólt lőtt és három gólpasszt adott.

A 27 esztendős futballista Újpesten nevelkedett, a lila-fehéreknél mutatkozott be az NB I-ben, játszott még a Siófok, a Gyirmót, a DVTK és a Mezőkövesd színeiben, légiósként pedig fél évet töltött a lengyel Miedz Legnica gárdájánál.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Lefkovits Robi (izraeli-magyar, Hapoel Tel-Aviv – Izrael, szabadon igazolhatóként), Amadou Moutari (nigeri, Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Macdonald Niba (kameruni, FC Nitra – Szlovákia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Kesztyűs Barna (Paks), Egerszegi Tamás (Paks)
Kölcsönből visszatérők: Hegedűs Márk (Dorog), Herjeczki Kristóf (Gyirmót), Kovács Nikolasz (Balmazújváros), Lukács Dániel (Újpest FC), Raul Palmes (román, Kazincbarcika), Stoiacovici Dávid (Tiszakécske), Tömösvári Bálint (?, Kaposvár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Busai Attila (szabadon igazolható, legutóbb Diósgyőri VTK), Dombó Dávid (Mezőkövesd), Feczesin Róbert (Adanaspor – Törökország), Gosztonyi András (Kisvárda), Hangya Szilveszter (Fehérvár), Vernes Richárd (Diósgyőri VTK, szabadon igazolható)
Távozók: Fousseni Bamba (guineai, szabadon igazolható), Danilo (brazil, szabadon igazolható, Diósgyőri VTK?), Gróf Dávid (Ferencváros, szabadon igazolhatóként), Holender Filip (magyar-szerb, FC Lugano – Svájc, szabadon igazolhatóként), Dino Skvorc (horvát, szabadon igazolható), Takács János (Szeged)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Zakaria Beglarisvili (grúz, FC Flora – Észtország), Tischler Patrik (Újpest FC, onnan Kisvárda)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik