Honvéd: kameruni belső védő érkezett Szlovákiából – hivatalos

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2019.07.04. 18:45
A labdarúgó NB I-re készülő Budapest Honvéd bejelentette Macdonald Niba szerződtetését. A 24 esztendős kameruni védő két évre írt alá a kispestiekhez.

A ballábas belső védő hazájában, majd Kanadában és Szlovákiában futballozott ezt megelőzően. Az FC Nitrához 2017 februárjában igazolt, összesen 44 élvonalbeli és nyolc másodosztályú bajnoki mérkőzésen szerepelt a felvidéki együttesben. A nyitrai klub színeiben Niba az élvonalban gólt nem szerzett (csak a másodosztályban kettőt), viszont háromszor piros lapot kapott.

A kameruni labdarúgó két évre szóló szerződést kötött a Honvéddal – számolt be róla a honvedfc.hu. Ő a kispesti együttes harmadik nyári szerzeménye Moutari és Lefkovits után.

A kameruni labdarúgó két évre szóló szerződést kötött a Honvéddal – számolt be róla a honvedfc.hu. Ő a kispesti együttes harmadik nyári szerzeménye Moutari és Lefkovits után.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Lefkovits Robi (izraeli-magyar, Hapoel Tel-Aviv – Izrael, szabadon igazolhatóként), Amadou Moutari (nigeri, Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Macdonald Ngwa Niba (kameruni, FC Nitra – Szlovákia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: –

Kölcsönből visszatérők: Hegedűs Márk (Dorog), Herjeczki Kristóf (Gyirmót), Kovács Nikolasz (Balmazújváros), Lukács Dániel (Újpest FC), Raul Palmes (román, Kazincbarcika), Stoiacovici Dávid (Tiszakécske), Tömösvári Bálint (?, Kaposvár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Busai Attila (szabadon igazolható, legutóbb Diósgyőri VTK), Dombó Dávid (Mezőkövesd), Feczesin Róbert (Adanaspor – Törökország), Gosztonyi András (Kisvárda), Hangya Szilveszter (Fehérvár), Vernes Richárd (Diósgyőri VTK, szabadon igazolható)
Távozók: Fousseni Bamba (guineai, szabadon igazolható), Danilo (brazil, szabadon igazolható, Diósgyőri VTK?), Gróf Dávid (Ferencváros, szabadon igazolhatóként), Holender Filip (magyar-szerb, FC Lugano – Svájc, szabadon igazolhatóként), Dino Skvorc (horvát, szabadon igazolható), Takács János (Szeged)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Zakaria Beglarisvili (grúz, FC Flora – Észtország), Tischler Patrik (Újpest FC, onnan Kisvárda)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik