Honvéd: „igazságos, erkölcsös” döntést hoznak Lanzafaméról

Vágólapra másolva!
2013.02.03. 22:30
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd hivatalos honlapján közleményt jelentetett meg a napokban igazolt Davide Lanzafame fogadási csalással kapcsolatos ügyében. Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük a klub közleményét.

„Az elmúlt napokban, a médiában cikkek jelentek meg csapatunk szerződtetett játékosával Davide Lanzafamevel kapcsolatban. A tudósítások lényege az a tény, hogy Olaszországban vizsgálat folyik fogadási csalás ügyében két olyan mérkőzéssel kapcsolatban, amelyekben Lanzafame is játszott. A kialakult szituációval kapcsolatban klubunk álláspontja a következő:

1. Amikor pénteken, február 1-jén, a Budapest Honvéd FC vezetőségének tudomására jutott, hogy a játékossal kapcsolatban vizsgálat folyik hazájában, klubunk megtette a szükséges lépéseket, hogy informálódjon ebben az új helyzetben. Számunkra nyilvánvaló, hogy interneten elérhető, állítólag az olasz törvények megsértésével kiszivárogtatott, állítólagos vallomás részletekből nekünk ítélkezni nem szabad. Mint ahogy hazai esetekben az MLSZ, ebben az esetben az Olasz Labdarúgó Szövetség, vagy ha úgy adódik, az ottani bűnüldöző szervezet útmutatását kell követnünk.

2. A Budapest Honvéd FC kivétel nélkül elítél minden olyan tevékenységet, amely akármilyen módon, akárhol, akármikor illegális módon befolyásolja egy labdarúgó mérkőzés eredményét, kimenetelét vagy a meccs akármelyik mozzanatát. Ugyan játékosunk elmondása szerint ő ebben az esetben az áldozat szerepét játszotta mi nem kívánunk állást foglalni addig, amíg az illetékes szervektől autentikus, számunkra is értékelhető választ kapunk a játékossal kapcsolatban. Minden eshetőségre felkészülve, de semmit sem elhamarkodva szeretnénk igazságos és erkölcsös döntést hozni. Tisztában vagyunk azzal a felelősséggel, amivel magunknak és a magyar labdarúgásnak tartozunk.

3. Amikor a megfelelő forrásokból döntésképes, autentikus információhoz jutunk, további tájékoztatást adunk szurkolóinknak és a magyar labdarúgó társadalomnak. Hogy pontosan mikor leszünk ebben a pozícióban az nem rajtunk, hanem az információk birtokosaitól függ. Reméljük az általunk követett gyakorlat kivívja minden tisztességes futballszerető ember támogatását.

Budapest Honvéd FC

2013. február 3."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik