Honvéd: görög élcsapat is vinné a gólkirályt – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.29. 07:49
null
Egyelőre nem tudni, mi lesz Eppel Márton sorsa (Fotó: Török Attila)
A sport24.gr információi szerint a görög PAOK is azon csapatok közé tartozik, amelyek szerződtetnék Eppel Mártont, a magyar bajnok Budapest Honvéd támadóját.

 

A 25 esztendős futballista nagyszerű szezont zárt: csapatával megnyerte a bajnokságot, ami pedig az egyéni teljesítményt illeti, 16 találatával elhódította a gólkirályi címet. Nem véletlen, hogy több külföldi csapat is felfigyelt Eppel játékára: arról már korábban beszámoltunk, hogy az izraeli bajnok Hapoel Beer-Seva, valamint a Maccabi Haifa is vinné a gólkirályt, ezekhez a klubokhoz csatlakozott a PAOK.

A görög sport24.gr úgy tudja, az alapszakaszban a bajnok Olympiakosz mögött második helyen végzett együttes jócskán megerősítené nyáron a keretét, és a kiszemeltek között ott van a magyar válogatott keretébe meghívott csatár is. A portál hozzáteszi, a szalonikiek sportigazgatója, a korábbi nemzetközi játékvezető Lubos Michel már személyesen is megnézte Eppelt, akinek 2018 végéig van érvényes szerződése a Honvéddal.

A PAOK-nak legutóbb Torghelle Sándor személyében volt magyar játékosa: a 42-szeres válogatott támadó a 2006–2007-es szezonban futballozott a klubnál, amelynek színeiben 24 bajnokin egy gólt szerzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik