Honvéd: Giuseppe Sannino az új vezetőedző – hivatalos

Vágólapra másolva!
2019.05.28. 09:23
null
Sannino lett Supka utódja (Fotó: Facebook.com/HonvedFc)
Mint beszámoltunk róla, Supka Attila távozását hétfőn jelentette be a Bp. Honvéd, a vezetőedző lejáró szerződését nem hosszabbította meg a klub, s az előzetes várakozásoknak megfelelően kedden a kispesti klub hivatalos Facebook-oldalán közölte, hogy a következő idényben a 62 éves Giuseppe Sannino lesz a klub vezetőedzője.

„Beppe” Sannino játékosként alacsonyabb osztályú gárdákban futballozott, majd trénerként dolgozott többek között a Sienánál, a Palermónál és a Watfordnál is – utóbbinál Tőzsér Dániel is a játékosa volt. 2018 októberében a görög élvonalbeli Levadiakoszhoz szerződött, majd idén februárban az olasz harmadosztályú Novarához.

A Novara 9. lett a Serie C alapszakaszában, az A-csoportban, a feljutásért folytatott rájátszás második körében az Arezzo búcsúztatta, ám ekkor már nem Sannino irányította a csapatot, mert ő az utolsó bajnoki fordulóban a Pisa otthonában elszenvedett 3–0-s vereség után távozott a kispadtól.

Sannino a hetvenes évek közepétől a nyolcvanas évek végéig középpályásként főleg harmad- és negyedosztályú csapatokban szerepelt hazája bajnokságában, majd edzőnek állt és eleinte utánpótláscsapatok mellett dolgozott.

Hosszú edzői pályafutása során csapataival a Serie D-t egy alkalommal, a Serie C2-t kétszer, a Serie C1-et egyszer nyerte meg. Legnagyobb sikerét a Varesénél érte el, miután két év alatt a Serie C2-ből két bajnoki címet nyerve a Serie B-be vezette a csapatot, amellyel első másodosztályú idényében a 4. helyen végzett, s az élvonalért vívott rájátszásban az elődöntőben a Padova ellen bukott csak el.

A HONVÉD OLASZ EDZŐI
Aldo Dolcetti
2005. július–2006. október
Massimo Morales
2009. október–2010. november
Marco Rossi
2012. június–2014. április
Pietro Vierchowood
2014. június–2014. október
Marco Rossi2015. február–2017. május
Giuseppe Sannino
2019. május–

Ezt követően 2011-ben az élvonalbeli újonc Siena edzője lett, amellyel az Olasz Kupa elődöntőjébe jutott, ahol a későbbi győztes Napoli állította meg csapatát, majd 2012-ben a Palermo vezetőedzője lett – igaz, három bajnoki után távoznia kellett, mert csak egy pontot szerzett, s ugyan az idény végén visszatért a csapathoz, ám a kiesést nem tudta megakadályozni.

Innen a Chievo kispadjára vezetett az útja 2013 nyarán, ám november elején menesztették, de nem sokkal karácsony előtt már a Watford edzőjének mondhatta magát. Itt Tőzsér Dániel is a játékosa volt – és a ma már a DVSC-ben szereplő középpályás az alapemberek közé tartozott nála, a neki jutott 36 tétmeccsből 24 mérkőzésen kezdőként számított Tőzsérre.

Innen aztán 2014 augusztusa végén távozott, annak ellenére, hogy az első öt bajnoki fordulóból négyszer is nyert a Watford, majd három hónapot töltött a másodosztályú Catania kispadján, mielőtt a Serie A újabb újonca, a Carpi edzője lett volna 2015 szeptemberében, ám ez a kaland alig másfél hónapig tartott. Rövid ideig felbukkant még a másodosztályú Salernitana és a harmadosztályú Triestina kispadján is, mielőtt tavaly októberben a görög Levadiakosznál kapott lehetőséget, ám négy hónap múlva már ismét hazájában dolgozott: a fentebb említett Novara kispadját vette át.

Sannino a Honvéd történelmében az ötödik olasz edző lett, egyben a kilencedik külföldi tréner a kispestieknél. A klub azt egyelőre nem közölte, hogy a 62 éves szakember mennyi időre szóló szerződést írt alá a Honvéddal.

A HIVATALOS BEJELENTÉS

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2018–2019-ES IDÉNYBEN ÉS AZT KÖVETŐEN
2018.
július 30.
Kisvárda
Kondás Elemér helyett – megbízott edzőként – Kocsis János, majd augusztus 14-től Dajka László
2018.
augusztus 22.

FerencvárosThomas Doll helyett Szerhij Rebrov
2018.
szeptember 19.

Haladás
Michal Hipp helyett – megbízott edzőként – Desits Szilárd, majd szeptember 27-től Horváth Ferenc
2018.
december 8.

Puskás Akadémia
Benczés Miklós helyett az utolsó bajnoki mérkőzés erejéig Komjáti András klubigazgató irányított, majd december 29-én kinevezték Radoki Jánost.
2019. március 10.
MTK Budapest
Feczkó Tamás helyett Lucsánszky Tamás
2019. április 7.
Puskás Akadémia
Radoki János helyett az idény végéig, megbízott edzőként Komjáti András klubigazgató irányít
A BAJNOKSÁG VÉGE UTÁN BEJELENTETT VÁLTÁSOK
2019. május 21. Paks
Csertői Aurél helyett május 27-étől Tomiszlav Szivics
2019. május 23. MTK Budapest
Lucsánszky Tamás helyett ?
2019. május 27. Bp. HonvédSupka Attila helyett május 28-tól Giuseppe Sannino
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik