Honvéd: futva segítettek a kispesti szurkolók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.15. 12:24
null
A kispesti szurkolók (Fotó: Kimmel Zsolt)
Szombat délelőtt jótékonysági futást szerveztek a súlyos betegségben szenvedő, csecsemőkorukban már egy vesedaganatos betegséget leküzdő 11 éves ikerpár, Anita és Zoé megsegítésére. A pesterzsébeti Gyulai István Általános Iskola keretében működő Stromfeld Alapítvány kezdeményezéséhez csatlakozott az Ultras Kispest is.


A reméltnél is többen jöttek össze. A rajt reggel kilencre volt meghirdetve, de már jóval korábban megjelentek az első részvevők. Akik a hétvégét futással indították, nemcsak mozogtak egy jót, hanem segítettek is: a vesebeültetésre váró, naponta kétszer dialízisre járó Anita és testvére, a szintén vesebetegséggel küzdő Zoé gyógykezeléséhez járultak hozzá azzal, hogy befizették az 500 forintos nevezési költséget (sőt jó néhányan voltak, akik ennél is többet adtak).

A kispesti ultrák felhívása nyitott fülekre talált, legalább százötven fanatikus tette meg a jelképes, 200, 500 vagy 1000 méteres távot a pesterzsébeti Kakasdombon – az összefogás és az összetartozás jegyében szurkolói egyenpólóban. Nem árt tudni, hogy csak a futás fejeződött be, a gyűjtés folytatódik: az este 19.30 órakor az Új Hidegkuti Nándor Stadionban kezdődő Ferencváros elleni rangadón az erre a célra kihelyezett gyűjtőládában bárki elhelyezheti azt az összeget, amit Anita és Zoé kezelésére szán.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik