Honvéd: francia, mali, szerb, libériai és brazil játékos érkezett

Vágólapra másolva!
2012.06.18. 14:23
Öt játékossal kötött szerződést a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd. A honvedfc.hu tájékoztatása szerint a francia Mamadou Diakité, a mali Drissa Diarra, a brazil Renan Nunes Belotti, a libériai Joel Toe és a szerb Alekszandar Ignjatovics is aláírt a fővárosi együtteshez.

A 27 éves mali származású, de francia állampolgár Mamadou Diakité a francia FC Metz csapatánál kezdte pályafutását, majd légiósként kipróbálta magát a portugál Vitória Setúbalnál és a belga Excelsior Mouscronnál. Utóbbi együttesben 25 első osztályú meccset játszott. Pályára lépett az U20-as és U21-es mali válogatottban is. A francia iskolának köszönhetően technikás, taktikailag képzett középpályás. A védekező és támadó játékból is kiveszi a részét, a középpálya stabillá tételében lesz szerepe a Honvédnál – olvasható a honvedfc.hu-n.Mamadou Diakité a francia FC Metz csapatánál kezdte pályafutását, majd légiósként kipróbálta magát a portugál Vitória Setúbalnál és a belga Excelsior Mouscronnál. Utóbbi együttesben 25 első osztályú meccset játszott. Pályára lépett az U20-as és U21-es mali válogatottban is. A francia iskolának köszönhetően technikás, taktikailag képzett középpályás. A védekező és támadó játékból is kiveszi a részét, a középpálya stabillá tételében lesz szerepe a Honvédnál – olvasható a honvedfc.hu-n.

A 22 éves Renan Nunes Belotti Brazíliából érkezett a magyar fővárosba. Az Uniao Agrícola Barbarense Futebol Clube, az Esporte Clube XV de Novembro (Piracicaba), valamint a Capivariano FC-ben játszott korábban. A fiatal támadó középpályástól gólokat és gólpasszokat vár a vezetőség.

A 27 éves Drissa Diarrának Mali a szülőhazája. Az U20-as mali válogatott középpályás – aki a 2011–2012-es idényben nem talált magának csapatot – az olasz és svájci bajnokságban szerepelt. Mali akadémián nevelkedett, majd innen vásárolta meg az olasz első osztályú Lecce, innen kölcsönben a Perugiához került. A futballista a svájci első ligás Bellinzonától érkezett, amelynél 74 első osztályú meccset jegyzett.

A szerb Alekszandar Ignjatovics hazájában az FK Radnicki Nis és Borac Csacsak játékosa volt. A 192 cm magas, 24 éves belső védő 2009-ben a holland sztárcsapathoz, a Feyenoordhoz igazolt. A bajnokság végén visszatért a Borac Csacsakhoz. Ignjatovics a szerb U21-es válogatottban is bemutatkozott. A belső védőnek nagyon jók a fizikai adottságai. A szerb Szuperligában több mint 70 mérkőzést játszott.

A fiatal libériai csatár, Joel Toe mentora nem más, mint az egykori aranylabdás George Weah. A Sunnyboy becenévre hallgató támadó egy másik világklasszis, Abedi Pelé csapatában futballozott egy ideig. A 22 éves játékos fiatal kora ellenére három afrikai országban (Ghána, Tunézia, Dél-Afrika) is megfordult. Joel Toe jól bánik a labdával, erénye a gyorsaság. Marco Rossi vezetőedző a fiatal libériait a jövő emberének nevezte.

BP. HONVÉD

Érkezők: Dieng Abass (szenegáli, Song Lam Nghe An– Vietnam, lejár a kölcsönszerződése), Vólent Roland (Soproni VSE – lejár a kölcsönszerződése), Mamadou Diakité (francia al-Ahli – szabadon igazolható), Drissa Diarra (mali, Bellinzona – Svájc, szabadon igazolható), Renan Nunes Belotti (brazil, Capivariano – Brazília, szabadon igazolható), Joel Toe (libériai, szabadon igazolható), Alekszandar Ignjatovics (szerb, Borac Csacsak – Szerbia, szabadon igazolható)

Távozik/távozhat: Bojan Bozsovics (montenegrói, Siófok – lejár a kölcsönszerződése), Nicolas Ceolin (brazil, Győri ETO FC – lejár a kölcsönszerződése), Tomás Díaz Navarrete (chilei, RU Saint-Gilloise – Belgium, lejár a kölcsönszerződése), Jean-Baptiste Akassou (elefántcsontparti, ?), Sorin Botis (román, ?), Emir Hadzic (bosnyák, ?), Hajdú Norbert (?), Horváth Adrián (?), Németh Norbert (Eger?), Matías Porcari (argentin, ?), Sánta András (Pécsi MFC)

Kiszemeltek:
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik