Honvéd: Ben-Hatirát bántották a kritikák, de nem foglalkozik a múlttal

B. A. B.B. A. B.
Vágólapra másolva!
2019.06.13. 10:28
null
Enisz Ben-Hatira (17) szerint új szelek fújnak Kispesten (Fotó: Török Attila)
Zokon vette Enisz Ben-Hatira, hogy gyenge átigazolásnak tartották, de a középpályás bízik benne, hogy az új idényt csúcsformában kezdi.

 

Bántották a kritikák… Enisz Ben-Hatira a télen érkezett a Budapest Honvédhoz, és mert korábban 101 Bundesliga-meccsen lépett pályára, a kispesti szurkolók sokat vártak tőle. A tavasszal tizenkét bajnokin három gólig és két gólpasszig jutott, a Magyar Kupában öt meccsen két gólt szerzett, a Mol Vidi elleni döntőben azonban csak csereként küldte pályára a csapat azóta távozó vezetőedzője, Supka Attila.

A lefújás után ráadásul a szakvezető úgy fogalmazott, hogy a télen nem sikerült minőségi játékosokat szerződtetni, a a 30 esztendős támadó középpályás pedig játéktudásban és mentálisan sem nyújtott elegendőt.

„Mint minden játékos, én is szerettem volna az első perctől a pályán lenni a Magyar Kupa döntőjében – mondta a tunéziai futballista. – Csalódott voltam, hogy a kispadról vártam a kezdő sípszót, sok olyan területet láttam a pályán, ahol az első félidőben is segíthettem volna a csapatnak. Őszintén szólva már nem szeretnék különösebben a múlttal foglalkozni, csak annyit mondanék, hogy sok meccsen az ellenfél birtokolta többet a labdát, márpedig a teljesítményem a csapat taktikáján is múlik. Ettől függetlenül a statisztikák azt mutatják, hogy a támadójátékunk javult az érkezésem óta, és ebben az én teljesítményemnek is szerepe van. Ami pedig a hozzáállásomat illeti, nyugodtan meg lehet nézni, hogy ki érkezik először edzésre, és ki távozik utoljára.”

Bár a csapat az orvosi vizsgálatokkal és a fizikai tesztekkel csak szerdán kezdte a felkészülést, a légiós a szabadsága alatt is edzésben maradt, hogy a lehető legjobb formában vágjon neki a nyári alapozásnak.

„Akárhogy is alakuljon a sorsom, igyekszem csúcsformában várni a következő idényt – folytatta Enisz Ben-Hatira. – A télen nyolc hónapnyi kihagyás után érkeztem Kispestre, tudom, hogy több gól, valamint gólpassz szerepelhetne a nevem mellett, de bízom benne, hogy hamarosan utolérem magam. A tavaszi szezonra gyakorlatilag négy hónapos alapozásként tekintettem, és mivel egyre jobb formába kerültem, úgy döntöttem, idén a pihenőidő során is folyamatosan edzésben maradok. Ami a következő idényt illeti, még nem tudom, mire lehetnénk képesek, de örömteli látni, hogy az új tulajdonosok nagyon ambiciózus, profi üzletemberek, érkezésükkel új szelek fújnak a klubnál.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik