Honvéd: az igazgató Beckhamről és MU-célpontokról nyilatkozott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.21. 15:43
Fabio Cordella, a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd sportigazgatója David Beckham amerikai futballklubjáról és a Manchester United belga kiszemeltjeiről nyilatkozott az angol sajtóban.

A floridai futballt jól ismerő olasz szakember szerint „Beckham klubja nagyon sikeres lehet. Mindig azt hallom, hogy egyre inkább támogatják a labdarúgást Miamiban, az emberek imádják a sportágat.”

A Beckham által fémjelzett miami franchise-szal kapcsolatban felvetődött, hogy szerződtetik Tim Howardot, de Cordella szerint a korábbi angol válogatott ikon neve elég marketingértéket hordoz magában, hogy népszerű legyen az MLS-klub.

A Honvéd igazgatóját a Manchester United belga kiszemeltjeiről is megkérdezte a tribalfootball.com, és a korábban Belgiumban dolgozó Cordellát nem lepte meg a helyi utánpótlásképzés sikeressége.

„Nem csodálkozom a belga fiatalok kelendőségén. Már öt-hat évvel ezelőtt is lehetett látni, hogy rengeteg tehetség van. Nagyszerű az utánpótlásképzésük. Már kétezer-nyolcban is nagy felhajtás volt a Hazard testvérek körül. Mindegyik akadémián lehet olyan játékost találni, aki alkalmas a Premier League-re” – mondta a portál által csak „transzfergurunak” nevezett Cordella.

A hírek szerint a Manchester United élénken érdeklődik a belga testvérpár, a 15 éves balbekk, Indy és a 13 éves kapus, Seppe Boonen iránt, ők a Genk akadémiáján nevelkednek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik