Herczeg az ősz edzője, öt fradista az NSO-olvasók válogatottjában

Vágólapra másolva!
2017.12.18. 13:17
A Nemzeti Sport Online-on idén is szavazásra invitáltuk olvasóinkat, hogy állítsák össze az ősz NB I-es válogatottját, az NSO csapatát. A voksolást vasárnap lezártuk, ez alapján így fest csapatunk: Dibusz (FTC) – Nego (Videoton), Szatmári Cs. (DVSC), Blazic (FTC), Stopira (Videoton) – Gorriarán (FTC), Tőzsér (DVSC) – Varga R. (FTC), Paintsil (FTC), Varga K. (DVSC) – Ugrai (DVTK). Vezetőedző: Herczeg András. És most lássuk a posztonkénti végeredményeket!

 

A kapusok között nem volt nagy verseny, hiszen a ferencvárosi Dibusz Dénes (5938 szavazat) egyedül több voksot kapott, mint a másik két kapuvédő (Nagy Sándor és Kovácsik Ádám) összesen. Ez is mutatja valamelyest a válogatott kapuvédő kiegyensúlyozott teljesítményét, és nem lehet véletlen, hogy a Nemzeti Sport osztályzatai alapján is Dibusz végzett az élen a posztján.

A védelemben viszont már igazán nagy csaták alakultak ki a helyekért. A két szélső védő pozíciójáért egyaránt egy-egy Videoton-, illetve Ferencváros-játékos küzdött meg egymással, és mindkét esetben a fehérváriak labdarúgója került be őszi válogatottunkba. A francia Loic Nego (4437 szavazat) a Fradiban az ősszel számos poszton szereplő Lovrencsics Gergőt (3960 voks) előzte meg a jobbhátvéd pozícióért, míg a zöld-foki-szigeteki Stopira (3331) balhátvédként került be csapatunkba, mindössze 74 szavazattal megelőzve a brazil Marcos Pedrosót (3257).

A belső védők közül a debreceni Szatmári Csaba (3791) a diósgyőri védelem oszlopát, Dejan Karant (3301), a Ferencváros szlovén futballistája, Miha Blazic (3824) pedig a Videoton-védő Juhász Rolandot (3542) megelőzve lett csapttag válogatottunkban – mindkét versenyben néhány száz voks döntött.

A védekező középpályásoknál nem fért kétség az FTC uruguayi légiósa, Fernando Gorriarán (5031) elsőségéhez, hiszen több mint kétszer annyian szavaztak rá, mint az ősszel a válogatottba visszakerülő Varga Józsefre (Videoton, 2334).

Az összes posztot figyelembe véve a legszorosabb verseny a belső középpályás posztjáért volt, hiszen a debreceni Tőzsér Dániel (3597) mindössze 29 vokssal kapott többet a ferencvárosi Sztefan Szpirovszkinál (3568). Tőzsér alighanem azzal győzte meg olvasóinkat, hogy hasznos védőmunkája mellett látványos gólokat is szerzett, összesen hatot.

SENKI SEM MARADT...
Az NB I-es játékosok teljesítményének kiegyensúlyozatlanságát mutatja, hogy a 2016–2017-es tavaszi, olvasói válogatottból a mostani csapatba senki sem került be, pedig abból a csapatból mind a 11-en jelenleg is a honi élvonalban játszanak, igaz, Gera Zoltánt és Gerorge Ikenne-Kinget hosszabb sérülés hátráltatta az ősszel. A tavaszi NSO-csapat: Nagy G. (Vasas) – Kamber (Bp. Honvéd), Juhász (Videoton), Bobál D. (Bp. Honvéd) – Ikenne-King (Bp. Honvéd), Gera Z. (FTC), Holender (Bp. Honvéd), Hangya (Vasas) – Scsepovics (Videoton), Eppel (Bp. Honvéd), Lanzafame (Bp. Honvéd).

A középpálya támadószekciójából két helyet vittek el a listavezető Ferencváros futballistái. Varga Roland több mint 7000 szavazatot kapott (7167-et), az összes posztot figyelembe véve ő kapta a legtöbbet, ezzel nálunk ő lett az ősz játékosa, a jelek szerint a góllövőlistát 13 találattal vezető szélső őszi teljesítménye győzte meg leginkább az olvasóinkat. Nem sokkal maradt el tőle a csapattárs Joseph Paintsil sem (6795), a 12 meccsen hat gólt és négy gólpasszt jegyző ghánai a Nemzeti Sportnál az ősz legmagasabb osztályzatátlagát érte el, és úgy tűnik, a szurkolók is elismerik a játékát.

Balszélső poszton csapatunk harmadik debreceni játékosát, egyúttal a legfiatalabb magyar labdarúgóját üdvözölhetjük Varga Kevin (6437) személyében, aki szintén nagy fölénnyel lett első a posztján, és ezért is méltán nevezhetjük az ősz egyik nagy felfedezettjének.

Olvasóinkat Varga Roland teljesítményét ismerték el a legtöbb vokssal – így nálunk ő lett az ősz embere (Fotó: Szabó Miklós)
Olvasóinkat Varga Roland teljesítményét ismerték el a legtöbb vokssal – így nálunk ő lett az ősz embere (Fotó: Szabó Miklós)

 

Talán némileg meglepő, hogy csatárposzton nem a 10–11 gólos Davide Lanzafame, Danko Lazovics, Novothny Soma trió valamely tagjára szavaztak a legtöbben, hanem az ősszel a válogatottban is bizonyító Ugrai Rolandra (4914). Persze ha azt vesszük, hogy bizony a DVTK szépszámú szurkolótáborral rendelkezik, Ugrai pedig eddigi pályafutása legjobb szezonját produkálja (18 bajnokin kilenc gólnál jár, miközben korábban egy teljes szezonban sem szerzett ötnél több gólt, ötöt is csak egyszer, a legutóbbi idényben), akkor talán már nem is akkora meglepetés.

Összegezve a posztokat: öt ferencvárosi, három debreceni, két fehérvári és egy diósgyőri futballista került be az NSO-olvasók álomcsapatába, amelyben négy légiós kapott helyet. Az együttes trénere, vagyis az ősz edzője pedig a DVSC-t dirigáló Herczeg András lett, aki az előző idényben még a bennmaradásért küzdő hajdúságiakat a 3. helyre hozta fel. Herczeg 3895 voksot kapott, rajta kívül csak a 2. helyen végző, diósgyőri Bódog Tamás (3273) és a ferencvárosi Thomas Doll (2610) kapott 1000-nél több szavazatot.

A POSZTONKÉNTI SZÁMSZERŰ VÉGEREDMÉNYEKET ITT TEKINTHETI MEG!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik