Hat rangsorban a Vidi, másik hatban a Fradi az élen – tabellaparádé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.04. 19:55
null
Ahogy a pályán, úgy a különböző tabellákon is szoros csatát vívott egymással a Videoton és a Ferencváros (Fotó: Micheller Szilvia)
A labdarúgó NB I 2017–2018-as szezonját követően a lehető legkülönbözőbb mutatók alapján mérleget vontunk. A hagyományos tabellán kívül megnéztük az egyes szakaszok utáni végeredményeket, a pályaválasztóként és vendégként lejátszott találkozókat, a kapott és szerzett gólok alapján kialakuló rangsorokat. A 12 különböző tabellából haton végzett az élen a bajnok Videoton FC és haton az ezüstérmes Ferencváros.

 

12 különböző összevetés alapján állítottuk rangsorba az NB I csapatait, és a különböző szempontok szerinti listák is azt mutatják, hogy kiegyenlített versenyfutást produkáltak a csapatok a bajnoki cím (ami az utolsó előtti fordulóban dőlt el) és a bennmaradás tekintetében is (a kiesés elleni harc gyakorlatilag az utolsó másodpercekig nyílt volt).

A 12 tabellából haton végzett az élen a Videoton. A hagyományos tabella mellett a tavaszi tabella, az idegenben szerzett pontok, a kapott gólok, a pályaválasztóként kapott gólok és a vendégként szerzett gólok alapján is a Vidi volt a legjobb. Míg a Fradi 19 forduló (az őszi tabella) és 22 forduló (a teljes oda-visszavágós kör) után állt az első helyen, és a pályaválasztóként lejátszott meccsek, a szerzett gólok, a pályaválasztóként szerzett gólok és a vendégként kapott gólok tekintetében zárt az élen.

És akkor a teljesség igénye nélkül még lássunk további néhány érdekességet a különböző tabellákról.

A pályaválasztóként lejátszott meccsek alapján (a „hazai tabellán”) a 3. helyen végzett a Haladás, a 4. pozícióban a DVTK, pedig a szezon jelentős részét mind a két csapat albérletben játszotta az új stadionja építése miatt, és mindkét együttes csak az utolsó fordulóban biztosította be a bennmaradását. A DVTK ráadásul csak 16 mérkőzésen szerepelt pályaválasztóként, ebből hármat játszott az új stadionjában.

A Mezőkövesd is az utolsó fordulóban tudta meghosszabbítani NB I-es tagságát, ehhez képest bravúrosnak mondható, hogy a vendégként lejátszott meccsek alapján (az „idegenbeli tabellán”) a 3. helyen végzett, a 2. Újpest és az 1. Videoton mögött. Az Újpest a bajnokságot bronzérmesként fejezte be, és ebben nagy szerepet játszott, hogy idegenben 24 pontot tudott szerezni (a Videoton 25-öt gyűjtött, de eggyel kevesebb meccset játszott vendégként, mint az Újpest). Ráadásul idegenben az Újpestnek a legjobb a meccsenkénti kapott gólátlaga. Ugyan látogatóként az FTC kapta a legkevesebb gólt (18) és az Újpest csak a második legkevesebbet (19), ám a Ferencváros 16 meccset játszott idegenben, mérkőzésenként átlagosan 1.125 gólt kapott, a lila-fehérek viszont 17 meccset játszottak idegenben, a kapott gólátlaguk „hajszálnyival” jobb, 1.118.

Több érdekességet találtunk még a pályaválasztóként szerzett gólok rangsorában, amelyben a Fradi (47 gól) és a hazai meccseit végig a felcsúti „albérletében” játszó Videoton (35) után a DVTK (29) következik, miközben a Puskás Akadémia 16 felcsúti meccsén csak 16 gólt szerzett – ez volt a legkevesebb a teljes mezőnyben.

További érdekesség, hogy míg a Videoton a 12 tabella mindegyikén ott található a legjobb háromban – a vendégként kapott gólok sorában harmadik, a többi rangsorban első vagy második –, addig a Ferencváros a vendégként szerzett gólok listáján csak az 5., míg a vendégként szerzett pontok alapján a 4. Ezzel szorosan összefügg, hogy Thomas Doll csapata a tavasszal egyszer sem győzött idegenben, márpedig a DVTK-n kívül az összes többi gárdának volt idegenbeli sikere 2018-ban.

Két olyan rangsor van, amelyen a dobogósok sorrendje (Videoton, Ferencváros, Újpest) megegyezik az NB I végeredményével: a tavaszi tabella és a kapott gólok száma alapján összeállított táblázat.

AZ NB I VÉGEREDMÉNYE
1. Videoton FC 33 20 8 5 65–28 +37 68
2. Ferencvárosi TC 33 18 12 3 69–31 +38 66
3. Újpest FC 33 12 13 8 41–38 +3 49
4. Budapest Honvéd 33 13 8 12 50–53 –3 47
5. Debreceni VSC 33 12 8 13 53–47 +6 44
6. Puskás Akadémia FC 33 11 10 12 41–46 –5 43
7. Paksi FC 33 11 9 13 43–48 –5 42
8. Szombathelyi Haladás 33 11 5 17 35–50 –15 38
9. Mezőkövesd Zsóry FC 33 9 10 14 35–52 –17 37
10. Diósgyőri VTK 33 10 6 17 44–53 –9 36
11. Balmazújváros 33 8 12 13 39–46 –7 36
12. Vasas FC 33 9 7 17 38–61 –23 34
TÁBLÁZAT EGY TELJES ODA-VISSZAVÁGÓS KÖR, 22 FORDULÓ ALAPJÁN
1. Ferencvárosi TC 22 14 5 3 49–21 +28 47
2. Videoton FC 22 14 5 3 51–25 +26 47
3. Debreceni VSC 22 9 5 8 35–27 +8 32
4. Újpest FC 22 8 8 6 31–29 +2 32
5. Paksi FC 22 8 7 7 32–32 0 31
6. Diósgyőri VTK 22 8 4 10 36–37 –1 28
7. Budapest Honvéd 22 8 4 10 35–41 –6 28
8. Puskás Akadémia FC 22 6 7 9 27–34 –7 25
9. Vasas FC 22 7 3 12 27–43 –16 24
10. Szombathelyi Haladás 22 7 2 13 23–36 –13 23
11. Balmazújváros 22 5 8 9 26–33 –7 23
12. Mezőkövesd Zsóry FC 22 5 8 9 25–39 –14 23
TÁBLÁZAT A TAVASSZAL LEJÁTSZOTT MECCSEK ALAPJÁN
1. Videoton FC 14 9 3 2 24– 6 +18 30
2. Ferencvárosi TC 14 6 7 1 31–14 +17 25
3. Újpest FC 14 6 5 3 15–13 +2 23
4. Mezőkövesd Zsóry FC 14 6 3 5 15–16 –1 21
5. Puskás Akadémia FC 14 5 5 4 15–15 0 20
6. Budapest Honvéd 14 5 4 5 19–23 –4 19
7. Szombathelyi Haladás 14 5 3 6 16–17 –1 18
8. Paksi FC 14 5 3 6 16–18 –2 18
9. Balmazújváros 14 4 5 5 15–18 –3 17
10. Debreceni VSC 14 3 4 7 19–24 –5 13
11. Vasas FC 14 3 4 7 14–24 –10 13
12. Diósgyőri VTK 14 3 2 9 12–23 –11 11
AZ NB I ÁLLÁSA AZ ŐSZI 19 FORDULÓ UTÁN
1. Ferencvárosi TC 19 12 5 2 38–17 +21 41
2. Videoton FC 19 11 5 3 41–22 +19 38
3. Debreceni VSC 19 9 4 6 34–23 +11 31
4. Budapest Honvéd 19 8 4 7 31–30 +1 28
5. Újpest FC 19 6 8 5 26–25 +1 26
6. Diósgyőri VTK 19 7 4 8 32–30 +2 25
7. Paksi FC 19 6 6 7 27–30 –3 24
8. Puskás Akadémia FC 19 6 5 8 26–31 –5 23
9. Vasas FC 19 6 3 10 24–37 –13 21
10. Szombathelyi Haladás 19 6 2 11 19–33 –14 20
11. Balmazújváros 19 4 7 8 24–28 –4 19
12. Mezőkövesd Zsóry FC 19 3 7 9 20–36 –16 16
A PÁLYAVÁLASZTÓKÉNT LEJÁTSZOTT MECCSEK SZERINTI RANGSOR
1. Ferencvárosi TC 17 13 4 47–13 +34 43
2. Videoton FC 17 13 4 35– 8 +27 43
3. Szombathelyi Haladás 17 9 4 4 24–21 +3 31
4. Diósgyőri VTK 16 8 2 6 29–22 +7 26
5. Budapest Honvéd 17 7 4 6 27–30 –3 25
6. Újpest FC 16 6 7 3 22–19 +3 25
7. Puskás Akadémia FC 16 6 5 5 16–17 –1 23
8. Paksi FC 17 6 5 6 23–25 –2 23
9. Debreceni VSC 16 6 4 6 27–25 +2 22
10. Vasas FC 17 6 3 8 17–23 –6 21
11. Balmazújváros 16 4 7 5 22–19 +3 19
12. Mezőkövesd Zsóry FC 16 3 5 8 17–25 –8 14
A VENDÉGKÉNT LEJÁTSZOTT MÉRKŐZÉSEK SZERINTI RANGSOR
1. Videoton FC 16 7 4 5 30–20 +10 25
2. Újpest FC 17 6 6 5 19–19 0 24
3. Mezőkövesd Zsóry FC 17 6 5 6 18–27 –9 23
4. Ferencvárosi TC 16 5 8 3 22–18 +4 23
5. Debreceni VSC 17 6 4 7 26–22 +4 22
6. Budapest Honvéd 16 6 4 6 23–23 0 22
7. Puskás Akadémia FC 17 5 5 7 25–29 –4 20
8. Paksi FC 16 5 4 7 20–23 –3 19
9. Balmazújváros 17 4 5 8 17–27 –10 17
10. Vasas FC 16 3 4 9 21–38 –17 13
11. Diósgyőri VTK 17 2 4 11 15–31 –16 10
12. Szombathelyi Haladás 16 2 1 13 11–29 –18 7
SZERZETT GÓLOK SZERINTI RANGSOR
1. Ferencvárosi TC 69
2. Videoton FC 65
3. Debreceni VSC 53
4. Budapest Honvéd 50
5. Diósgyőri VTK 44
6. Paksi FC 43
7. Puskás Akadémia FC 41
Újpest FC 41
9. Balmazújváros 39
10. Vasas FC 38
11. Mezőkövesd Zsóry FC 35
Szombathelyi Haladás 35

 

KAPOTT GÓLOK SZERINTI RANGSOR
1. Videoton FC 28
2. Ferencvárosi TC 31
3. Újpest FC 38
4. Balmazújváros 46
Puskás Akadémia FC 46
6. Debreceni VSC 47
7. Paksi FC 48
8. Szombathelyi Haladás 50
9. Mezőkövesd Zsóry FC 52
10. Budapest Honvéd 53
Diósgyőri VTK 53
12. Vasas FC 61
PÁLYAVÁLASZTÓKÉNT SZERZETT GÓLOK SZERINTI RANGSOR
1. Ferencvárosi TC 47 (17 mérk.)
2. Videoton FC 35 (17 mérk.)
3. Diósgyőri VTK 29 (16 mérk.)
4. Debreceni VSC 27 (16 mérk.)
5. Budapest Honvéd 27 (17 mérk.)
6. Szombathelyi Haladás 24 (17 mérk.)
7. Paksi FC 23 (17 mérk.)
8. Balmazújváros 22 (16 mérk.)
Újpest FC 22 (16 mérk.)
10. Mezőkövesd Zsóry FC 17 (16 mérk.)
11. Vasas FC 17 (17 mérk.)
12. Puskás Akadémia FC 16 (16 mérk.)
PÁLYAVÁLASZTÓKÉNT KAPOTT GÓLOK SZERINTI RANGSOR
1. Videoton FC 8 (17 mérk.)
2. Ferencvárosi TC 13 (17 mérk.)
3. Puskás Akadémia FC 17 (16 mérk.)
4. Balmazújváros 19 (16 mérk.)
Újpest FC 19 (16 mérk.)
6. Szombathelyi Haladás 21 (17 mérk.)
7. Diósgyőri VTK 22 (16 mérk.)
8. Vasas FC 23 (17 mérk.)
9. Paksi FC 25 (17 mérk.)
10. Debreceni VSC 25 (16 mérk.)
Mezőkövesd Zsóry FC 25 (16 mérk.)
12. Budapest Honvéd 30 (17 mérk.)
VENDÉGKÉNT SZERZETT GÓLOK SZERINTI RANGSOR
1. Videoton FC 30 (16 mérk.)
2. Debreceni VSC 26 (17 mérk.)
3. Puskás Akadémia FC 25 (17 mérk.)
4. Budapest Honvéd 23 (16 mérk.)
5. Ferencvárosi TC 22 (16 mérk.)
6. Vasas FC 21 (16 mérk.)
7. Paksi FC 20 (16 mérk.)
8. Újpest FC 19 (17 mérk.)
9. Mezőkövesd Zsóry FC 18 (17 mérk.)
10. Balmazújváros 17 (17 mérk.)
11. Diósgyőri VTK 15 (17 mérk.)
12. Szombathelyi Haladás 11 (16 mérk.)
VENDÉGKÉNT KAPOTT GÓLOK SZERINTI RANGSOR
1. Ferencvárosi TC 18 (16 mérk.)
2. Újpest FC 19 (17 mérk.)
3. Videoton FC 20 (16 mérk.)
4. Debreceni VSC 22 (17 mérk.)
5. Budapest Honvéd 23 (16 mérk.)
Paksi FC 23 (16 mérk.)
7. Balmazújváros 27 (17 mérk.)
Mezőkövesd Zsóry FC 27 (17 mérk.)
9. Puskás Akadémia FC 29 (17 mérk.)
10. Szombathelyi Haladás 29 (16 mérk.)
11. Diósgyőri VTK 31 (17 mérk.)
12. Vasas FC 38 (16 mérk.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik