Három gól nélküli bajnoki után nyert újra a PAFC a Mezőkövesd ellen

Vágólapra másolva!
2019.04.20. 16:57
null
Három, gól nélkül letudott bajnoki után talált be újra a PAFC, ezzel nyert a Mezőkövesd ellen (Fotó: Micheller Szilvia)
A labdarúgó NB I 29. fordulójában a Puskás Akadémia hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Mezőkövesdet: akárcsak a két csapat tavaly decemberi, felcsúti mérkőzésén, most is Josip Knezevic góljával nyert a PAFC. A horvát támadó akkor duplázott, most egyszer talált be. A szezon végéig ideiglenesen megbízott Komjáti András klubigazgató irányításával ebben a bajnokságban mindhárom meccsükön érintetlen maradt a felcsútiak hálója. A Kövesd sorozatban a harmadik bajnokiján maradt pont nélkül, s a legutóbbi tíz idegenbeli találkozójából csak egyet tudott megnyerni.

 

LABDARÚGÓ NB I
29. FORDULÓ
Puskás Akadémia–Mezőkövesd 1–0 (Knezevic 71.)
Felcsút, Pancho Aréna, 1038 néző. Vezette: Vad II István

ÖSSZEFOGLALÓ

Noha Komjáti András vezetésével ebben az idényben egyszer már legyőzte a Puskás Akadémia a Mezőkövesd Zsóryt (december 15-én Josip Knezevic duplájával 2–0-ra a Pancho Arénában), a felcsútiak vezetőedzője tudta: nem szabad abból a mérkőzésből kiindulni. Többek között azért sem, mert a PAFC akkori kezdőjéből mostanra csak öt labdarúgó, Bacsana Arabuli, Hegedűs János, Josip Knezevic, Szolnoki Roland és Urblík József maradt meg hírmondónak.

A Puskás Akadémia március 16-án még 3–2-re legyőzte az MTK Budapestet, azóta azonban több mint egy hónap telt el, és még csak gólt sem szerzett. A Haladás otthonában elszenvedett 3–0-s vereség, valamint a Kisvárda elleni hazai 0–4 Radoki János vezetőedző állásába került. A múlt héten, Pakson (0–0) már újra Komjáti András irányított, és kétségkívül szervezettebbnek, fegyelmezettebbnek tűnt az együttes.

Ha csakis az eredményeket nézzük, a Mezőkövesd sem lehetett elégedett, hiszen a mait megelőző legutóbbi öt bajnokijából négyet elveszített, és csak a Bp. Honvéd ellenit (3–1) nyerte meg. Nem szabad ugyanakkor figyelmen kívül hagyni, hogy az előző idény első öt helyezettjével játszott, s a Debrecentől (0–1), a Mol Viditől (0–1), az Újpesttől (1–2) és a Ferencvárostól (1–2) is csupán „szűken”, egy góllal kapott ki.

Rögtön feltűnt, hogy Amadou Moutari gyorsaságával meggyűlhet a hazaiak baja: a passza után Cseri Tamás már az 5. percben próbálkozhatott, éles szögből leadott lövését azonban Hegedüs Lajos biztosan védte. Arra nagyjából esély sem mutatkozott, hogy valamelyik csapat meglepi a másikat. A Puskás Akadémiánál a decemberi bajnokit két góljával eldöntő Josip Knezevic mindent egyedül akart megoldani, de rendszerint eggyel többet „húzott” a labdán.

A két vezetőedző közül Kuttor Attila cserélt előbb, a pályára küldött Vajda Sándor egy szép csel után már az 50. percben a hazai kapu elé került, ám éles szögből leadott lövését Hegedüs Lajos lábbal védte.

„Bandi bácsi, miért nem cserél?” – kérdezte nem sokkal később az egyik hazai szurkoló, majd Mihajlo Meszhi lőhetett húsz méterről középről, azonban a labda messze elkerülte a hazai hálót. A két kapu aztán a folytatásban sem igazán forgott veszélyben, egyre inkább azt lehetett érezni, hogy amelyik együttes vezetést szerez, megnyeri a mérkőzést. Aztán jött egy nagyon rossz passz Róbert Pillár részéről, a PAFC villámgyors kontrát vezethetett, Josip Knezevic pedig a bal alsó sarokba lőtt. A horvát futballistának volt még egy parádés szólója, és bár az nem zárult góllal, ezúttal ez is belefért, a Mezőkövesd ellen két meccsen három gólt szerzett. A Puskás Akadémia Komjáti Andrással a kispadon másodszor is legyőzte a kövesdieket – és nagy lépést tett a bennmaradás felé.

NB I, 2018–2019, 29. FORDULÓ
ÁPRILIS 20., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Puskás Akadémia FC–Mezőkövesd 1–0
Felcsút, Pancho Aréna
Vad II István
1038
Újpest FC–Bp. Honvéd 0–0
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Andó-Szabó Sándor
3884
MTK–Kisvárda 0–1Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionSolymosi Péter
1819
DVTK–Paksi FC 1–0
Miskolc, DVTK Stadion
Iványi Zoltán
3269
DVSC–Haladás 2–1 Debrecen, Nagyerdei StadionBogár Gergő
3600
Ferencváros–Mol Vidi FC 4–1 Budapest, Groupama Aréna Berke Balázs
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 29 21 4 4 65–21 +44 67
2. Mol Vidi FC 29 17 5 7 46–31 +15 56
3. Debreceni VSC 29 13 8 8 37–32 +5 47
4. Újpest FC 29 12 11 6 36–21 +15 47
5. Budapest Honvéd 29 11 8 10 33–29 +4 41
6. Mezőkövesd Zsóry FC 29 9 8 12 39–38 +1 35
7. MTK Budapest 29 10 4 15 39–46 –7 34
8. Puskás Akadémia FC 29 10 4 15 31–41 –10 34
9. Kisvárda 29 8 8 13 30–43 –13 32
10. Paksi FC 29 7 11 11 29–41 –12 32
11. Diósgyőri VTK 29 8 7 14 27–49 –22 31
12. Szombathelyi Haladás 29 7 4 18 27–47 –20 25
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik