Haladás: valóban csábítják Felcsútról, Mészöly nem adná

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.06. 16:08
null
Hegedűs János itt éppen Torghelle Sándort próbálja megállítani (Fotó: Földi Imre)
Mészöly Géza vezetőedző szeretné, ha az ősszel jó teljesítményt nyújtó, más klubok által kiszemelt játékosok nem hagynák el télen a Haladást, így a Felcsútról csábított Hegedűs János sem – olvasható a szombathelyi labdarúgóklub hivatalos honlapjának pénteki beszámolójában.

 

„Minden csapatrészbe szeretnénk igazolni, persze nemcsak külföldi, magyar játékosok is vannak a kiszemeltek között, neveket egyelőre nem szeretnék mondani – idézi a haladas.hu Mészöly Géza vezetőedzőt. – Ugyanakkor távozóink is lesznek, akadnak olyanok, akiket el-, másokat terveink szerint kölcsönadunk. A jó szereplés hatására megnőtt az érdeklődés labdarúgóink iránt, több futballistát is vinnének más klubok. Ám szeretném, ha valamennyien maradnának, így a Puskás Akadémia által csábított Hegedűs János is.”

A Nemzeti Sport Online a napokban számolt be arról, hogy értesüléseink szerint az NB II-ben listavezető Puskás Akadémia FC érdeklődik az ősz egyik felfedezettjének számító U-válogatott védő, Hegedűs János iránt, és hogy a játékos vételára megközelítheti a 400 ezer eurót (123 millió forint).

A keret várható változásairól szólva Mészöly Géza elmondta: az olasz harmadosztályú Lucchesében szereplő, élő szerződéssel rendelkező Leandro Martínez visszatért, ám amint megegyeznek az érte érdeklődő klubok valamelyikével, távozik.

A Nemzeti Sport Online úgy tudja, hogy Leandro Martínez akár az NB I-ben is töltheti a tavaszt, ugyanis az érte érdeklődő klubok között az MTK is ott található.

„A korábban próbajátékon szereplő nigériai támadót, Funsho Bamgboyét viszont szeretnénk leigazolni – folytatta Mészöly. – Örömteli, hogy Ezequiel Calvente végre egészséges, remélem, fél éves kihagyása után a tavaszi rajtra sikerül felépítenünk. Ami a két német fiút, Nino vom Hofét és Janik Broscht illeti, megnézzük, mit tudnak, másodedzőnk, Gál István még bielefeldi időszakából ismeri őket. Amondó vagyok, vagy olyan külföldit érdemes szerződtetni, aki rögtön nagy erősítést jelent, vagy olyat, aki hajlandó eljönni próbajátékra, és ambiciózus, teljesítményorientált futballista.”

A szerdai, csütörtöki és péntek délelőtti orvosi és terheléses vizsgálatokat követően péntek kora délután az Illés Akadémia műfüves pályáján megtartotta idei első edzését a Mészöly Géza vezette szakmai stáb.

A vasiak a felkészülési időszakban kétszer is külföldön edzőtáboroznak: először jövő hétfőtől szombatig a horvát tengerparton fekvő Rovinjban készülnek – itt elsősorban a fizikai felkészítésen lesz a hangsúly –, a második edzőtábor (január 18–28.) helyszíne még kérdéses.


TÉLI
JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL

Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Leandro Martínez (argentin-olasz, Lucchese – Olaszország, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Funsho Bamgboye (nigériai, szabadon igazolható, előző klubja: ASPIRE Academy – Katar), Janik Brosch (német, Arminia Bielefeld – Németország), Nino vom Hofe (német, Arminia Bielefeld – Németország), Kevin Kurányi (német, szabadon igazolható, előző klubja: TSG 1899 Hoffenheim – Németország), Fernando Llorente (spanyol, ACS Poli Timisoara – Románia)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Sjoerd Ars
(holland), Ezequiel Calvente Criado (spanyol), Hegedűs János (Puskás Akadémia FC), Leandro Martínez (argentin-olasz, MTK?), Sjoerd Overgoor (holland)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik