Haladás: Mészöly csodálkozik, hogy Halmosi ilyet mondott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.09. 09:05
null
Mészöly Géza annak szeretne tapsolni, hogy a fiatalok jól játszanak a Haladásban (Fotó: Koncz György)
Mészöly Géza, az első négy bajnokijából hármat elveszítő Haladás vezetőedzője csodálkozik Halmosi Péter minapi nyilatkozatán, amelyben a rutinos szombathelyi labdarúgó kevesellte a neki jutó játéklehetőséget.

 

A Nemzeti Sport szerdai számában megjelent interjúban Mészöly Géza reagált a játékos szavaira. Arra a felvetésre, hogy jót tesz-e a csapat mentális egységének Halmosi nyilatkozata, a tréner a következőt mondta:

EZT MONDTA HALMOSI

„Természetesen tisztában vagyok vele, hogy már a korom is számít – mondta a 38. életévében járó Halmosi Péter a Nemzeti Sportnak a múlt héten. – Erről a szerződésem meghosszabbításakor is szó esett. Tudom és elfogadom a fiatalszabály betartásával járó anyagi előnyöket, ám nekem a Haladás az életem, a pályán és a kispadon is. És mégis... Nehezen viselem a mellőzést. Miközben elfogadom, hogy a fiataloké a jövő, nem tudok és nem is akarok beletörődni a padozásba. Azonban jó lenne, ha csak azok játszanának a fiatalok közül, akik képzettebbek, s többet tesznek hozzá a csapat sikeréhez, mint az öregek. A Haladásnak egyelőre nincs és talán nem is lesz soha olyan erős kerete, mint a Fradinak vagy a Videotonnak, nálunk ugyanis nincs annyi azonos tudású, képességű labdarúgó. Ezért meg kell becsülnünk a tapasztalt futballistákat is. Nem titok, többre tartom magam annál, mint amennyi lehetőséget kaptam az utóbbi időben.”

„Nem tesz jót, és szerintem maga a felvetés sem teljesen korrekt. Péter rutinos és megbecsült futballistánk, csodálkozunk rajta, hogy ilyet mondott, hiszen tudhatná egyrészt azt, milyen nagy anyagi segítség a klubnak az így befolyó támogatási összeg, hozzánk ugyanis ritkán kopogtatnak be szponzorok kétszázmillió forintos támogatásokkal, másrészt ez nem kényszer a klubnak, mert a Haladás régóta törekszik a saját nevelésű fiatalok szerepeltetésére, az csak jó, hogy az MLSZ immár díjazza is ezt.”

Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója is kifejtette véleményét:

„Halmosi Péter nagyon sokat tett a Haladásért, most nyilván rosszulesik neki a mellőzöttség, de ő is pontosan tudja, hogy mi már régen stratégiai feladatnak tekintjük a saját nevelésű fiatalok beépítését a csapatba. Igyekszünk rájuk építeni a felnőttcsapatot, és csak akkor adjuk el őket, ha a klub érdeke azt kívánja. A belga Double Pass jelentése is azt mutatta ki, hogy az elmúlt öt évben az Illés Akadémia adta a legtöbb játékost az NB I-nek és az NB II-nek. Nem azért játszatjuk őket, mert ezért cserébe szövetségi támogatást remélünk, viszont azt is el kell ismerni, hogy az így befolyó összeg nem pusztán hozzájárul a költségvetésünkhöz, hanem jelentős hányadát teszi ki. A fiatal játékosok szerepeltetése természetesen rejt magában kockázatot, a teljesítményük ingadozó lehet, de én bízom mindannyiukban. A tizenkét csapatos bajnokságban nagyon kevés választja el egymástól a dobogóért és a kiesés ellen küzdő csapatokat, bízom benne, hogy hamarosan mi is felfelé vesszük az irányt.”

A legutóbbi szezonban alapembernek számító Halmosi Péter az új bajnokság első négy fordulójában rendre csereként lépett pályára, összesen 78 percet játszott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik