Haladás: a Balmazújváros védőjével erősítettek – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.13. 19:29
null
Tamás László a Haladásban folytatja a pályafutását (Fotó: haladas.hu)
A Haladás labdarúgócsapata a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy kettő plusz egy évre szerződtette az NB I-től búcsúzó Balmazújváros védőjét, Tamás Lászlót.

 

A 30 éves futballista korábban a Pécsben, a Szentlőrincben, a Vasasban, az ausztriai Kopfingban, majd a Siófokban játszott. A 2017–2018-as szezonban 29 élvonalbeli bajnokin két góllal és egy gólpasszal segítette a Balmazújvárost.

Tamásnak a hajdúsági klubnál lejárt a szerződése, így ingyen szerezte meg a Haladás.

„A menedzserem, dr. Horváth Zsolt már jelezte korábban, hogy a Haladásnak tetszik a játékom, s mivel sajnos a Balmazújvárossal kiestünk az élvonalból, felgyorsultak az események – mondta Tamás László. – Könnyen megegyeztünk a Haladás vezetőivel, nem kellett sokat győzködni, hogy aláírjak: nagy múltú vidéki fellegvárról van szó, szimpatikus csapattal. Ami a Haladással kapcsolatos emlékeimet illeti, az ősszel Sopronban három–egyre kikaptunk, már akkor masszív csapat benyomását keltette új csapatom, és tavasszal, Szombathelyen is jó meccset vívtunk. A balmazújvárosi mérkőzésünkön nem szerepeltem. Olyanok alkotják a Haladást, akiket nem kell bemutatni – gondolok például a válogatottsági csúcstartó Király Gáborra vagy akár Halmosi Péterre. Ellenfélként tehát sok szombathelyi játékossal találkoztam, személyesen még egyikükkel sem, ám például korábbi csapattársam, Jagodics Bence bátyja, Márk, ugye a Haliban futballozik. Elsősorban bal oldali belső védőként számíthat rám Michal Hipp, de persze ott szerepelek, ahol szükség van rám. A terveim? Szeretnék minél többet játszani, és kivívni a szurkolók elismerését. A Haladással pedig minél előrébb akarok végezni, nem szeretnék idegeskedni az esetleges kiesés miatt, ami a 12 csapatos NB I-ben nem egyszerű, azonban hiszem, hogy megoldjuk.”

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL*
Érkezők: Tamás László (Balmazújváros, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Szellák Soma(Dorog)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Myke Bouard Ramos(brazil, MTK Budapest)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Kiss Tamás(Frosinone – Olaszország),David Joel Williams(ausztrál, lejárt a szerződése, Ázsia?)

*Az alacsonyabb osztályú partnercsapatnak (a Haladásnál: Sopron) kölcsönadott játékosok nem szerepelnek listánkban,csak akkor tüntetjük fel őket, ha csatlakoznak anyaegyesületük keretéhez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik