Ha nem megy, küldd el az edzőt? Tényleg türelmetlen a magyar közeg?

HUBER TAMÁSHUBER TAMÁS
Vágólapra másolva!
2019.03.11. 22:03
null
Feczkó Tamás 2017 nyarán vette át az MTK Budapest irányítását (Fotó: Koncz György)
Feczkó Tamás távozása után (az MTK-nál azóta ki is nevezték az utódját Lucsánszky Tamás személyében) e sorok írója egyre gyakrabban ütközött abba a véleménybe különböző közösségi oldalakon, hogy a magyar labdarúgás közege türelmetlen, nincs még egy olyan bajnokság, ahol ilyen gyakran váltogatnák a vezetőedzőket, mint nálunk – függetlenül attól, hogy lemondásról, menesztésről vagy közös megegyezésről beszélünk. Utánajártunk, valóban így van-e.

 

Megnéztük, mennyi edzőváltás történt a topligákban, ezenkívül az osztrák, a szlovák, a horvát, a szerb, a román, illetve a lengyel első osztályban, csak, hogy képet kapjunk arról, melyik pontvadászatban hányszor cseréltek edzőt a jelenlegi idényben.

Fontos kiemelni a bajnokságok csapatszámát is, hiszen adott esetben ha például hat csapat edzőt cserél, az egy 12 csapatos bajnokságban azt jelenti, hogy átlagosan a klubok fele döntött a váltás mellett, viszont egy 18 csapatosban azt, hogy az együttesek egyharmada változtatott.

Az NB I-ben Kondás Elemérnek 394 nap után intettek búcsút Kisvárdán, Thomas Dollnak 1707 nap után kellett felállnia a Ferencváros kispadjáról, sorstársként követte őket Michal Hipp (Szombathelyi Haladás), Benczés Miklós (Puskás Akadémia) és Feczkó Tamás (MTK Budapest). A 12 csapatos NB I-ben tehát öt csapat cserélt edzőt ebben az idényben.

Az előző idényben ötnél meg is állt a számláló a magyar élvonalban, a távozók: Mészöly Géza, Radványi Miklós, Pacsi Bálint, Erik van der Meer és Bódog Tamás. Pintér Attilától és Michael Oenningtől a bajnokság után köszöntek el, nem az aktuálisan zajló bajnokság közben.

No, de nézzük, mi a helyzet a Premier League mostani idényében. Mennie kellett Szlavisa Jokanovicsnak (Fulham), Mark Hughes-nak (Southampton), José Mourinhónak (Manchester United), David Wagnernek (Huddersfield), Claude Puelnak (Leicester City) és Claudio Ranierinek (Fulham). Itt tehát hat szakember búcsúzott már. Az ezt megelőző bajnoki idényben egyébként kereken tíznél lett vége a vándorlásnak.

A spanyol La Ligában nyolc edzőcsere történt eddig: Leo Franco (Huesca), Julen Lopetegui (Real Madrid), Antonio Mohamed (Celta Vigo), Eduardo Berizzo (Athletic Bilbao), Javier Calleja (Villarreal), Asier Garitano (Real Sociedad), Luis García (Villarreal) és Miguel Cardoso (Celta Vigo).

HAT MECCS
Azt vallom, hogy egy vezetőedző hat hétnél távolabbra nem tervezhet, mert hat egymást követő vereséget egyetlen klub sem nézhet tétlenül – Dárdai Pál.

A Bundesligában lényegesen kevesebb változások történtek a csapatoknál, csak négy vezetőedzőnek kellett távoznia: Tayfun Korkut (VfB Stuttgart), Heiko Herrlich (Bayer Leverkusen), André Breitenreiter (Hannover) és Michael Köllner (Nürnberg). Ami érdekes, hogy a 14. helyen álló, a várakozásokat teljesen alulmúló Schalke még mindig nem menesztette Domenico Tedescót. Igaz, a gelsenkircheni gárda ott van a Német Kupa negyeddöntőjében, illetve papíron még van esélye a továbbjutásra a Bajnokok Ligájában is (az első meccset Németországban 3–2-re megnyerte a Manchester City).

A Serie A-ban, nincs mese, kilenc vezetőedző vesztette el a munkáját az idény közben: Lorenzo D'Anna (Chievo), Davide Ballardini (Genoa), Aurelio Andreazzoli (Empoli), Julio Velázquez (Udinese), Gian Piero Ventura (Chievo), Ivan Juric (Genoa), Moreno Longo (Frosinone), Filippo Inzaghi (Bologna) és Eusebio Di Francesco (Roma).

A francia élvonalban Gustavo Poyet (Bordeaux), Miguel Cardoso (Nantes), Leonardo Jardim (Monaco), Antoine Kombouaré (Guingamp), Sabri Lamouchi (Rennes), Olivier Dall'Oglio (Dijon) és Thierry Henry (Monaco) volt az, akinek újra kellett terveznie – hét név a listán.

Három érdekesség:
– Miguel Cardoso neve nem véletlenül csengett ismerősen, ebben az idényben már a Celta Vigótól is mennie kellett. Ezek most nem az ő hónapjai... Összesen 23 meccsen ült a Nantes és a spanyol csapat kispadján.
– Olivier Dall'Oglio 2404 nap után búcsúzott a Dijontól. 2012 nyara óta összesen 266 mérkőzésen irányította a csapatot.
– Jardimot váltotta Henry, majd Jardim váltotta Henryt.

Az osztrák bajnokságban 8, a szlovákban 7, a románban 12, a szerbben 14, a horvátban 9, a lengyelben 6 váltás történt eddig ebben a bajnoki évadban.

Érdekesség, hogy a románoknál az FCSB a második helyen állt, amikor Nicolae Dica távozott, a CFR Cluj pedig az élen, amikor Toni Conceicaónak mennie kellett.

A felállított hipotézis – miszerint a magyar közeg türelmetlenebb az átlagnál – megcáfolandó. A topligákban valamivel ritkább az edzőcsere, ám a környező bajnokságokban gyakrabban esik meg, hogy megválnak egy csapat trénerétől.

EDZŐVÁLTÁSOK A 2018–2019-ES IDÉNYBEN
Bajnokság Edzőcserék száma az idényben A csapatok hány százaléka cserélt edzőt?*
Magyar élvonal (12) 5 42
Angol élvonal (20) 6 30
Spanyol élvonal (20) 8 40
Német élvonal (18) 4 22
Olasz élvonal (20) 9 45
Francia élvonal (20) 7 35
Osztrák élvonal (12) 8 67
Szlovák élvonal (12) 7 58
Román élvonal (14) 12 86
Szerb élvonal (16) 14 88
Horvát élvonal (10) 9 90
Lengyel élvonal (16) 6 38

Zárójelben a bajnokság csapatainak száma.
A táblázat a 2019. március 11-ig megtörtént edzőváltásokat veszi figyelembe.
Edzőváltásnak nem számoltuk bele, ha egy edző helyett egy rövidebb ideig ideiglenesen megbízott tréner ült le a kispadra.
*a százalékos arányba azt is beleszámítottuk, ha egy csapat többször cserélt edzőt az idény során.
Adatok forrása: Transfermarkt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik